Aktuális 2023. 1.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság vezetősége kibővített ülést tartott március 8-án.  Ezen az ülésen több fontos napirend szerepelt, az alábbiakban adunk tájékoztatást mindegyikről. 1. Beszámoló hangzott el a  2023. szeptember 22-23-án Békéscsabán megrendezendő MTT  33. Országos Konferenciájának előkészületeiről. Az előterjesztők Balogh László és Kőrösi Tibor    voltak. Ezzel a kérdéskörrel már az októberi vezetőségi értekezleten is foglalkoztunk, akkor az időpontot, a helyszínt és a további tennivalókat fogadtuk el: egyrészt tartalmi szempontból, másrészt szervezési szempontból vannak tennivalói a konferenciát előkészítőknek. Mostanra körvonalazódtak a plenáris ülés előadásainak témakörei – ezek még finomításra várnak az előadókkal történő további egyeztetések során. Az előadók részben a tehetséggondozás aktuális országos  kérdésköreit veszik bonckés alá, részben a régió tehetséggondozó intézményei számolnak be munkájuk új elemeiről. A szervezési feladatok megoldása is folyamatban van: kialakultak  a  rendezvény helyszínei, biztosított a vendégek étkezése és szállása (térítés ellenében), s a konferencia támogatói is körvonalazódnak, ebben még van jócskán tennivaló a mai nehéz gazdasági viszonyok között… A végső programot a májusi vezetőségi ülésünkön fogadjuk el. 2. Áttekintettük a MTT 2022. évi gazdálkodását, az előterjesztők Tóth Tamás, Szénási Istvánné és Generál Zsuzsanna voltak. Összességében kiegyensúlyozott volt az elmúlt évi gazdálkodás, némi tartalék is maradt erre az évre. E beszámolót, kiegészítve a Közhasznúsági jelentéssel és az SZJA 1% felhasználásának összegzésével, a májusi Közgyűlést megelőző,  következő vezetőség ülésen még újból áttekintjük. 3. Tájékoztatót hallgattunk meg a 2022 őszén benyújtott, pozitívan elbírált NEA-pályázatunkról, ezt Tóth Ilona pályázati csoportvezető terjesztette elő. A summázó következtetés: ez a sikeres pályázat is hozzájárulhat ahhoz, hogy a MTT gazdálkodása 2023-ban is kiegyensúlyozott legyen. Ezúton is köszönet a pályázatot készítő vezetőségi tagoknak! 4. Beszámolót tartott Turi Katalin alelnök új MTT-szekció megalakulásáról és egyéb változásokról a szekciók életében. Turi Katalin alelnök asszony korábban széleskörű kérdőíves felmérést végzett a témakörben, tekintettel arra, hogy a MTT szakmai munkájának jelentős része a szekciókban folyik. Ahogy azt már korábban is megállapította a vezetőség, a COVID-járvány immár három éve okoz nehézséget a szekciók programjainak megszervezésében és lebonyolításában.  Ugyanakkor nagy a szóródás az egyes szekciók aktivitása között: vannak, akik ezen nehéz körülmények között is szerveztek programokat, míg mások pedig  szinte teljesen „lebénultak”. Alelnök asszony örömmel közölte, hogy megindult az aktivizálódási folyamat: egyrészt megalakult az elmúlt év decemberében az „Egyéni Tehetségfejlesztés Szekció” Farkas György igazgató úr vezetésével, másrészt több szekció is készített programtervet ez év tavaszára. Továbbra is hangsúlyoztuk az ülésen, hogy   a korábbiaknál jóval nagyobb energiát  kell fordítaniuk a szekcióvezetőknek a szervezésre  a programok sikeres megvalósításához. Ismét elhangzott, hogy nyitott az Elnökség az új szekciók létrehozására is. 5. Intézményi kitüntetési javaslatot terjesztett elő Sarka Ferenc alelnök úr a MTT Elismerő Oklevelére, amelyet az Elnökség egyhangúlag elfogadott. 6. Előkészítettük a MTT májusra tervezett Közgyűlésének napirendjeit, elfogadtuk az időpontját és helyszínét. A Közgyűlés 2023. május 12-én (péntek) 16 órai kezdettel kerül megrendezésre  Budapesten, az Európa 2000 Gimnáziumban (1143. Budapest, Gizella út 42-44.) A részletes meghívót kiküldjük április elején minden MTT-tagnak. 7. Az utolsó napirendi pontban  új MTT-tag felvételére  került sor, a  kérelmező felvételét egyhangúlag támogatta az Elnökség.

Debrecen, 2023. március 30.                             Dr. Balogh László

                                                                                 MTT-elnök

You may also like...