A MTT 30. Országos Konferenciája

Szekcióvezetői  összefoglaló
MTT 30. Országos Konferenciája, Eger, 2019. szept. 21.

Tanítói Szekció
Németné Dávid Irén szekcióvezető


A Tanító szekció 10 éve alakult meg, azóta működik. Így került sor arra, hogy a Jubileumi Konferencián bemutatkozzunk.  A vendéglátó iskola képviselőjével együtt tizenketten vettünk részt a tanácskozáson. A termet a hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola tanulónak rajzaival és kerámiáival díszítettük. Ezzel lehetőség nyílt a témát hangulatilag is előkészíteni. Bemutatkozásunk alkalmával három három előadó szerepelt. A Tehetségpontok megválasztásakor úgy terveztünk, hogy mindegyik területnek legyen valamilyen sajátossága.  Az első előadás egy szinte minden téren hátrányos helyzetű általános iskola munkáját, kiemelten a tehetséggondozó munkáját mutatta be. Előadója Szabó Gyuláné igazgatónő volt, a hajdúszoboszlói Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolából. Második előadónk egy ún. ,, elit” iskola a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Arany János téri feladatellátási helye Debreceni Arany János Általános Iskola életébe engedett bepillantást. Az Észbontó matematikai tehetséggondozó programot létrehozója, koordinálója, Szarvas Márta tanítónő prezentálta. Harmadik előadónk Szabó Zsolt tanító, tanár a Hajdúszoboszlói Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából, az igazi XXI. századi nevelő – oktató munkából adott egy kis ízelítőt, bemutatót. Előadásának címe: Élménypedagógia, tehetséggondozás robotokkal.Mindhárman törekedtek arra, hogy a rendelkezésre álló időkeretet maximálisan kihasználva minél sokoldalúbban mutathassák be tevékenységüket. A foglalkozás végén Szabó Zsolt kolléga lehetőséget adott a jelenlévőknek a robot kipróbálására is.Összességében elmondható, hogy kellemes hangulatban, interaktív formában zajlottak a program.  Egy résztvevő pedagógus kérte felvételét a MTT -be, azon belül pedig a Tanító szekcióba. Megállapíthatjuk, hogy bár különböző területről érkeztek az előadók, abban megegyeztek, hogy valamennyien kiemelten fontosnak tartják, a minél korábbi tehetség felismerést a gyermekekben, hogy minél sokoldalúbban fejlesszék őket.Ezek az elhangzott előadások a MTT honlapján (mateh.hu) részletesen megtekinthetők.  A továbblépés érdekében az alábbiakat fogalmaztuk meg a foglalkozás végén.Célszerűnek látszik megeresni a Tankerületeket és az oktatási intézményeket, s ismertetni velük a szekciók célját, feladatát, felajánlani a szekciók segítségét. Ajánljuk továbbá, hogy vegyék igénybe a szekciók által kínált lehetőségeket. Meg kellene kérdezni a Tankerületek véleményét a szekciók működéséről. Hasznos lehetne felmérni az igényeiket. Több tapasztalatcsere jellegű beszélgetés is történhetne az érdeklődők körében.Végezetül megköszönöm az előadóknak a lelkiismeretes felkészülést, a jelenlévőknek az aktív részvételt. Köszönöm a hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti Iskolának a gyermekmunkákat. Ezúton mondok köszönetet az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárának, Tóth Lászlónak, az előzetesen és a helyszínen nyújtott segítségéért.

A szekció előadásai:

Tehetséggondozás egy hátrányos helyzetű általános iskolában

Észbontó” Tehetséggondozó Program – Matematikai tehetséggondozás a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának Arany János Téri Feladatellátási Helyén

„Észbontó” Tehetséggondozó Program – Matematikai tehetséggondozás a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának Arany János téri feladatellátási helyén

You may also like...