Aktuális 2015./1.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság a 2014. november 5-i elnökségi és választmányi ülésén több fontos kérdéskört tárgyalt meg. Terítékre került a Debreceni Jubileumi Konferencia értékelése, a Balogh László elnök  által elkészített tartalmi és pénzügyi összefoglalót az Elnökség és Választmány egyhangúlag elfogadta, kiemelve, hogy mérföldkő volt ez a rendezvény a MTT életében. Ősszel új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat jövőbeli kiadásának ügyét is napirendre kellett tűznünk. A vezetőség tájékozódott a lehetőségekről, s a Választmány  megbízta Sarka Ferenc alelnököt a miskolci Wondex Kiadóval  történő szerződés előkészítésével,  Balogh László elnököt pedig felhatalmazta  a megállapodás megkötésére.


Decemberben elindult a közös munka   Százdi Antal felelős szerkesztő szakmai irányításával, s mostanra el is készült – színvonalas kiadásban – a soron következő 2014./4. szám. Az új nyomdával való eddigi együttműködés nagyon harmonikus volt, mindenben segítőkészek voltak, ez reménykeltő a jövőt illetően is. Természetesen az Apáczai Kiadó sokéves támogatásáért a vezetés köszönetét fejezte ki levélben a Kiadó igazgatójának, Esztergályos Jenőnek. A közel egy évtizedes sikeres együttműködést a széleskörű nyilvánosság előtt   is megköszönve, idézek a levélből. „Nagy örömünkre szolgált, amikor egy gyáli szakmai konferencián találkoztunk Önnel kedves Tanár Úr, és miután megismerte a kiadással járó nehézségeinket, önzetlenül felajánlotta az Apáczai Kiadó segítségét a lap nyomdai kivitelezéséhez, és egyben vállalta annak költségeit. Gondoskodásával sikerült hosszú éveken keresztül olyan szakmai kiadványt megjelentetnünk, amely kivitelezését és tartalmát tekintve is figyelemre méltó minőséget jelentett a szakmai közvélemény szerint  is…. Társaságunk valamennyi tagja és a magam nevében is köszönetemet és elismerésemet fejezem ki Tanár Úr önzetlen segítségéért, amit közel egy évtizeden át nyújtott szakmai, információs kiadványunk a Tehetség folyóirat megjelentetéséhez. Örömmel emlékszem zavartalan és gyümölcsöző együttműködésünkre! Társaságunk nevében további töretlen és sikeres szakmai munkát, jó egészséget kívánok !” (B.L.)  A 2014. májusi választás során új tagok kerültek be a Választmányba és az Elnökségbe is, ezért napirendre kellett tűzni a vezetőség új munkamegosztást: a  Választmány az új Elnökség és a munkacsoportok munkamegosztásának, valamint személyi összetételének módosítását egyhangúlag elfogadta. A Választmány a győri országos MTT-konferencia időpontját  2015. szeptember 18-19-i megrendezéssel egyhangúlag elfogadta, s a program részletes kidolgozására felkérte Rogácsné Szimeiszter Helga, Mentler Mariann és  Havasréti Béláné győri  kolleganőket. A Debreceni Jubileumi Konferencián kérés érkezett az Öveges Laborok több képviselőjétől, hogy  MTT-szekcióként szeretnének működni a jövőben. A Választmány megbízta  Bohdaneczky Lászlóné ügyvivőt az előzetes tájékozódással, valamint az előkészítő munkálatok megkezdésével.

2015. február                                                   

Dr. Balogh László

You may also like...