Aktuális 2010./4.

Szakmai jelentősége miatt első helyen kell említeni, hogy megjelent az új közoktatási törvény vitaanyaga, s benne külön fejezet foglalkozik a tehetséggondozással. Olyan alapelvek fogalmazódnak meg ebben, amelyekért a Magyar Tehetséggondozó Társaság megalapítása óta (1989.) szakmai küzdelmet folytat – eleddig átütő eredmények nélkül, néhányat itt is kiemelünk. „A nemzet elemi érdeke, hogy képességeiknek megfelelő fejlesztő képzést kapjanak … a tehetséges gyerekek…” „A közoktatási törvény feladata a képességek kibontakoztatása, a tehetséges tanulók felismerése, nyilvántartása, egyéni nyomon követése, a tehetségek gondozása és fejlesztése, élve az intézményi és intézményen kívüli együttműködések lehetőségeivel.” „A tehetséggondozás a pedagógusok kötelező feladata, amelyet intézményenként szakképzett tehetség-koordináló pedagógus irányít, segít és ellenőriz.” E rövid kiemelések is jelzik, hogy végre Magyarországon is – szakmai jelentőségével összhangban – kiemelt helyre kerül a közoktatásban rendszerszemléletű tehetséggondozás, a szakképzett tehetségfejlesztő pedagógus vezető szerepet kap ebben a rendszerben, s kötelező lesz az érdemi tehetséggondozás minden közoktatási intézményben, nem lehet pótcselekvésekkel helyettesíteni ezt a hallatlanul fontos feladatot. Nagy várakozással tekintünk az új közoktatási törvény életbe lépése elé!
A közelmúltban két országos hatósugarú konferencia zajlott le a MTT közreműködésével. Az ECHA-Diplomások Műhelyét november 26-27-én rendeztük Törökszentmiklóson, a Bercsényi Miklós Gimnáziumban. A konferencián egyrészt hazai vezető szakemberek tartottak előadást (dr. Czeizel Endre, Gajda Attila, Horváth Mariann, dr. Balogh László) aktuális témakörökről. Másrészt a házigazda Gimnázium sokszínű tehetséggondozó gyakorlatáról kaptunk áttekintést Tóth Tibor igazgató és munkatársai előadásaiban. A program színesítéseként bemutatkoztak az Iskola tehetséges diákjai is a nagysikerű rendezvényen. December 3-án és 4-én Nyíregyházán került megrendezésre egy nagyívű országos művészeti tehetséggondozó konferencia a Fiatal Tehetségekért Alapítvány – mint házigazda, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Magyar Tehetséggondozó Társaság közreműködésével. A gazdag programban ismert szakemberek ( Mönks Professzor, Czeizel Professzor, Bajor Péter, dr. Polonkai Mária, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Balogh László) tartottak előadást, mellettük több mint tíz intézményvezető számolt be művészeti tehetséggondozó programjukról, s nagyszámú fiatal zenei tehetség kápráztatta el a konferencia nagyszámú résztvevőjét. Mindkét konferencia bizonyította, hogy szisztematikus fejlesztő munkával sok tehetséges gyereket lehet felfedezni és hatékonyan fejleszteni. Ezúton is köszönetet mondunk mindkét rendezvény fő szervezőjének , Tóth Tibor igazgató úrnak és dr. Szilágyiné Pálkövi Mária művészetoktatási szakértőnek a hallatlanul sikeres konferenciák megszervezéséért, lebonyolításáért.

Debrecen, 2010. december 5. Dr. Balogh László
MTT-elnök

You may also like...