Category: Közgyűlési beszámolók

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2019. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés

 A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területet ölel fel.

 I.  Szervezettség, taglétszám

 II. Összefoglaló az Elnökség és a Közgyűlés üléseiről

 III.  A tartalmi munka főbb elemei, eredményei

 IV. Gazdálkodási tájékoztató

 V. A 2020. év főbb feladatai

I.  SZERVEZETTSÉG, TAGLÉTSZÁM

     Szénási Istvánné titkárunk a vonatkozó MTT-dokumentumokat 2016-ban áttanulmányozta, s ez alapján   azonosítottunk  több mint 300 szakembert, akik évek óta közreműködtek a MTT tevékenységében.  Ez a létszám  2019-re tovább nőtt, mivel 2017-ben 7 , 2018-ban 10, 2019-ben pedig 31 új tag nyert felvételt  Társaságunkba. A legfrissebb helyzet tisztázása céljából 2019-ben az Elnökség indított egy  adatmegújítási programot adatkezelési koordinátorunk, Tóth Ilona vezetésével. Eddig megközelítőleg 150 tagról van friss információnk. Még egy próbálkozást teszünk a közeljövőben további adatlapok begyűjtésére, ezt követően az Elnökség napirendre tűzi, hogy gyakorlatilag kit  tekinthetünk valójában MTT-tagnak a három és félszáz nyilvántartottból.  

II. ÖSSZEFOGLALÓ AZ ELNÖKSÉG ÉS A KÖZGYŰLÉS ÜLÉSEIRŐL

Az Elnökség négy alkalommal ülésezett. Ezeken az üléseken az Alapszabályból fakadó  napirendek szerepeltek. Összesen 20 fő napirend volt az elnökségi üléseken. Ezek közül a következőkben csak  a legfontosabbakat emeljük ki, amelyek jelzik az Elnökség elmúlt évi értekezleteinek bázis-elemeit. – A 2019. évi Közgyűlés előkészítése. – Az Elnökség Közgyűlés elé terjesztendő  beszámolója a 2018. év munkájáról, gazdálkodási beszámoló, a MTT közhasznúsági jelentése. – A MTT 2019. szeptemberi Jubileumi Országos  Konferenciájának előkészítése. – A Magyar Tehetséggondozó Társaság  „Adatvédelmi tájékoztatója”.  – A Magyar Tehetséggondozó Társaság  „Adatvédelmi  tájékoztatójá”-hoz kapcsolódó „Belső szabályzat” megtárgyalása. – A MTT NEA-pályázata. – A MTT és a LIONS Clubok együttműködésének eredményei. – Új szekciók megalapítása. – A MTT-Honlap tárhely-problémái. – A  MTT-Hírlevél problémaköre. – A „Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése. – Tehetséggondozó intézmények, szervezetek  kiemelkedő munkájának elismerésére a  „MTT Elismerő Oklevele” kitüntetés odaítélése. – Új tagok felvétele.

    Az elnökségi üléseken az elmúlt  évben  20  határozatot hoztunk. Ezek közül 7 a MTT Adatkezelési tájékoztatójához kapcsolódik, ez is mutatja, hogy az elmúlt évben ennek megalkotása jelentette a legnagyobb feladatot. Munkánkat külső jogi szakértő  közreműködésével végeztük, ezúton is köszönve Kormos Dénes elnökségi tagnak  közbenjárását az ügy érdekében, valamint  aktív részvételét az  egész „csomag” feladatainak  megoldásában. A legfontosabb elemei a következők voltak e munkának: adatkezelési koordinátorként felkérte és megbízta az Elnökség Tóth Ilona tagtársunkat az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzésére, ő az Elnökség munkájában állandó meghívottként folyamatosan részt vesz 2019 szeptemberétől, s feladatait nagyon hatékonyan oldja meg; idejében felkerült a Honlapunkra az „Adatvédelmi tájékoztató”; kidolgoztuk az adatvédelemmel kapcsolatos belső munkamegosztás feladatrendszerét, eljárásrendjét. Minden határozatunk  nyilvános, ezek a Honlapunkon évekre visszamenően elérhetők a „Határozatok” rovatban.   

A Közgyűlés megtartotta szokásos évi rendes ülését. Ezen a következő napirendek szerepeltek: – Az Elnökség beszámolója a MTT 2018. évben végzett szakmai munkájáról. – A Társaság 2018. évi gazdálkodási beszámolója.  – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása.  – Egyebek.  A Közgyűlés elfogadta a MTT 2018. évi szakmai és gazdálkodási munkájáról az elnökségi beszámolót, majd  határozatban rögzítette a 2019. évi főbb feladatokat, s ugyancsak elfogadta a közhasznúsági jelentést.  


 III. A TARTALMI MUNKA FŐBB ELEMEI, EREDMÉNYEI

      A Magyar Tehetséggondozó Társaság fő célja, „hogy önszerveződő cselekvések összegzésével valósítsa meg a lehetőségéig a széles merítésű tehetség felismerést, – kibontakoztatást és gondozást úgy, hogy egyetlen magyar támogatónak sem kötelezi el magát kizárólagosan”. (2017. május 20-án módosított Alapszabály) Ennek keretében 2019-ben  a következő átfogó programok álltak munkánk középpontjában.

  • –          Fórumot teremteni a különböző  fejlesztő elméletek, módszerek és gyakorlatok számára, a korszerű tehetséggondozás szemléletét terjeszteni.
  • Intenzíven együttműködni az oktatási, közművelődési, egyházi intézményekkel, ezek fenntartóival, tehetséggondozó  társszervezetekkel.

Az alábbiakban elvégezzük ezek legfontosabb elemeinek összegzését.

III.1.Fórumot teremtettünk folyamatosan a különböző fejlesztő elméletek, módszerek és gyakorlatok számára, a korszerű tehetséggondozás terjesztésére

Ehhez a munkához a főbb keretek a következők jelentették: szakmai konferenciáink, szekcióink tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk. Ebben a tagolásban adunk összefoglalót a fenti célhoz kapcsolódó 2019. évi tevékenységünkről.

 III.1.1.  Országos és regionális konferenciáink 2019-ben

      Szakmai konferenciánknak jelentős hagyománya alakult ki megalakulásunk óta: minden évben rendezünk egy országos konferenciát,  s ezen kívül további regionális konferenciákat is szervezünk, így volt ez az elmúlt évben is.

 III.1.1.1. A  MTT jubileumi, 30. Országos Konferenciája 2019. szeptember 20-21-én  Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban került megrendezésre. Széleskörű összefogással készítettük elő a konferenciát: azEgri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium mellett Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, az  Egri Katolikus Főegyházmegye, az  Eszterházy Károly Egyetem, az  Egri Tankerületi Központ, valamint a  Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közreműködésével jött létre a nagyívű rendezvény. Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes-államtitkára  „A Nemzeti Tehetség Program  eredményei, helyzete” című előadásával nyitotta meg a konferenciát az Eszterházy Károly Egyetem Főépületének Dísztermében, méltatva a MTT jelentőségét a hazai tehetséggondozás fejlesztésében.  Helyettes-államtitkár Asszony megnyitója után többen köszöntötték a 30. születésnapját ünneplő Magyar Tehetséggondozó Társaságot: Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója, dr. Csermely Péter, a European Council for High Ability elnöke levélben küldte el munkánk értékelését, Boronkay Gusztáv és Dr. Chrabák László, a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója és prokormányzója, Bajor Péter, a Matehetsz és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, Tóth Tamás, az Arany János Tehetséggondozó Program Intézmények Egyesületének elnöke, valamint  F. J. Mönks, a European Council for High Ability  (ECHA) örökös elnöke  kívántak további sikereket Társaságunknak.  Az ezt követő előadások középpontjában a MTT elmúlt öt évben végzett munkájának bemutatása állt: dr. Balogh László, dr. Polonkai Mária, Turi Katalin, Sarka Ferenc idézték fel a közelmúlt tevékenységrendszerét. Ezt követően a konferencia megrendezésében közreműködő társintézmények tehetséggondozó munkájáról hallottunk  előadásokat. Dr. Németh Zoltán, az Egri Főegyházmegye Oktatási Osztályának vezetője „Tehetséggondozás az Egri Főegyházmegye iskoláiban” címmel számolt be a Katolikus Egyház régióban elért eredményeiről. Dr. K. Nagy Emese, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Kar dékánja „Pedagógusképzés és  tehetséggondozás” címmel vezetett át bennünket a felsőoktatási tehetséggondozás sokszínűségébe. Gönczi Sándor igazgató úr pedig  „Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tehetséggondozó tevékenységének bemutatása” címmel vázolta az intézmény  tehetséggondozásban elért csodálatos eredményeit. A Plenáris ülés ECHA-Dilomák és  MTT-kitüntetések átadásával zárult. A Magyar Tehetséggondozó Társaság „Tehetségekért” kitüntetését Demarcsek Zsuzsa, a nyíregyházi VLAMI igazgatója és Győriné Csomó Ildikó, a Matehetsz alprogramvezetője vehette át ebben az évben. Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium pedig a MTT Kitüntető Oklevelét nyerte el sokéves kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységéért, a kitüntetetést Gönczi Sándor igazgató úr vette át – az emelkedett ünnepi hangulatban. A második napon a MTT több szekciója mutatta be munkásságát –  a szekcióelnökök koordinálásában. Összesen több mint harminc prezentáció bizonyította a MTT szekcióinak sokszínű tehetséggondozó munkáját. Az előbbiek kiegészítéseként az ünnepi hangulatot még magasabbra  emelő programok is szerepeltek a konferencián: az első nap a Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai profi  színi előadással szórakoztatták a résztvevőket, a második nap a konferenciát Eger város néhány kiemelkedő értékének megtekintése zárta. Összességében maximális elismeréssel kell szólnunk a Jubileumi Konferenciáról: a programok – a rendező intézmények, szervezetek lelkiismeretes előkészítő munkájának köszönhetően – az első pillanattól kezdve példásan zajlottak, lenyűgöző társas légkörben, az ünnepi eseménnyel összhangban  levő emelkedett hangulatban. A Magyar Tehetséggondozó Társaság nevében ezúton is köszönetünket fejezzük ki az előkészítésben és a lebonyolításban szerepet vállaló minden intézménynek és szervezetnek, valamint azoknak a vezetőknek külön is, akik vállalták a személyes szereplést  is a konferencia plenáris ülésének programjában.  Kiemelten köszönjük a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium vezetőjének, Gönczi Sándor igazgató úrnak, valamint az Iskola Tanárainak, Dolgozóinak, Diákjainak fáradozását a konferencia előkészítésében és lebonyolításában!  (További részletek a konferenciáról a MTT-Honlapon (www.mateh.hu) és a Tehetség folyóirat 2019. 3-4. összevont számában találhatók.)

 III.1.1.2.   Regionális konferenciáit  2019-ben két alkalommal rendeztünk. Az egyiket2019. április 11-12-én Szerencsen és Mádon tartottuk  meg, több mint háromszáz résztvevővel.  A  „Kelet-magyarországi Tehetséggondozó Konferenciát”  a MTT Kelet-magyarországi Szekciója,  a Szerencsi Tankerületi Központ, a mádi Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola,  a Debreceni Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszéke és  a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közösen szervezte. Szakmailag kimagasló értéket jelentettek Koncz Ferenc országgyűlési képviselő úrnak, a felszólaló  magas rangú államtitkároknak, helyettes  államtitkároknak, valamint a Klebelsberg Központ elnökének, Hajnal Gabriella miniszteri biztosnak elhangzott előadásai a nemzeti tehetséggondozás továbbfejlesztésének  jelen és jövőbeli terveiről. Szabó Árpádnak, a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatójának előadásában a Régió tehetséggondozó munkájának hagyományairól, jelenéről és fejlesztésének terveiről kaptunk értékes információkat. Toplenszkiné Csengeri Anikó Igazgató Asszony  előadásából megismerhettük a  Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola komplex tevékenységrendszerét. A Tankerülethez tartozó további iskolák tehetséggondozásának gazdag múltjáról, jelenéről, valamint a jövő terveiről is hallhattunk ezen intézmények vezetőinek előadásában. Ezúton is köszönetet mondunk minden szervezésben közreműködőnek, előadónak, résztvevőnek, támogatónak a sikeres konferencia lebonyolításában vállalt szerepéért. (További részletek olvashatók  a Tehetség 2019.2. számában e konferenciáról.)

     2019. május 10-11-én Nyíregyházán dr. Szilágyiné Pálkövi Mária alapítványi elnök irányításával megrendezésre került egy nagy hagyományokkal bíró zenei  tehetséggondozó konferencia is. Rendezői voltak: a Fiatal Tehetségekért Alapítvány, a Konszonancia Regionális Zenei Tehetségsegítő Tanács, a Magyar Tehetséggondozó Társaság Kelet – magyarországi Szekciója.  A helyszínt a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola biztosította. Nagy érdeklődés övezte a programot, s a szokásos kitűnő szakmai és társas élményt jelentett. Köszönet mindezért ezúton is  a főrendező, Pálkövi Máriának, az Alapítvány elnökének!

      III.1.2. Szekciók működése a MTT-ben

    A gyakorlati tehetségfejlesztő  munka legfőbb kereteit a szekciók tevékenysége jelenti a MTT megalakulása óta.  Vannak hagyományosan aktívan szerepet vállaló szekcióink, ezek a legrégebben működők: a Nyugat-dunántúli , a  Kelet-magyarországi,  a Kémiai és környezetvédelmi, valamint a Felsőoktatási  szekciók. Ezek mellett a később indult Tanítói, Óvodai és   Dél-dunántúli is dinamikusan fejlődik, s jó hír, hogy 2019-ben két új szekció,  a „LIONS Clubok Szekciója” , valamint a „Digitalizáció és  Innováció a Tehetséggondozásban Szekció” indította meg munkáját. Tudjuk, hogy vannak objektív akadályai is – a pedagógusok napjainkban alkalmazott munkarendjéből  fakadóan  – a szekcióprogramok (konferenciák, műhelyfoglalkozások, tapasztalatcserék, stb.) megszervezésének, ez a munka  a szekcióvezetőktől a korábbiaktól is nagyobb erőfeszítést követel. Ugyanakkor az elmúlt évben a 30. Jubileumi MTT-Konferencián  a szekciók által bemutatott több mint 30 prezentáció bizonyította, hogy a mai körülmények között is meg lehet találni a lehetőségeket a tehetségfejlesztő szakemberek szekciókban folyó együttműködésére. (További részletek a MTT-Honlap Szekciókról szóló rovataiban, valamint a Tehetség folyóirat 2019. 3-4. számában.) Ezúton is köszönjük a szekcióvezetők áldozatos, lelkiismeretes munkáját, valamint Turi Katalin alelnöknek hatékony koordináló, facilitáló tevékenységét. 

      III.1.3. Kommunikációs eszköztárunk működése, szakmai értékei

 Ebben a részben két nagy hatékonyságú kommunikációs eszközünkről, a Tehetség folyóiratról és a MTT-Honlapról kell szót ejtenünk.

     III.1.3.1. A Tehetség szakfolyóiratot a Társaság 1993-ban alapította azzal a céllal, hogy folyamatosan lehetőséget biztosítson a tehetséggondozással kapcsolatos új kutatási eredmények közreadására, a gyakorlatban kidolgozott új fejlesztő módszerek bemutatására, képzési programok terjesztésére, intézmények átfogó programjainak publikálására stb.  Különös értéke a folyóiratunknak, hogy Magyarországon ma is egyedüli periodika a tehetség témakörében    Amint azt folyamatosan olvashatjuk is , a Tehetség folyóirat  magas szakmai színvonalon jelenik meg,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a színvonalas nyomdai kivitelezés megszervezésében vállalt szerepet. Természetesen komoly anyagi forrásra van szükség a nyomdai megjelentetéshez – minden egyéb tevékenységet „társadalmi munkában” végeznek a közreműködők (szerkesztők, szerzők stb.). 2008 és 14. között az Apáczai Kiadó vállalta a folyóirattal kapcsolatos költségeket, ezt követően a folyóirat további kiadásához forrást kellett keresnünk. A Választmány egyhangúlag úgy döntött  2014 végén, hogy saját finanszírozásból továbbra is kiadjuk a folyóiratot. Az önálló kiadás finanszírozását két évig bírta a MTT költségvetése, alaposan el is emésztettük anyagi tartalékainkat. A helyzet  szerencsésen változott: 2016-ban szerződés jött létre a Matehetsszel, amely keretében szakmailag és anyagilag is támogatják a folyóirat kiadását, ezúton is köszönjük ezt az „életmentő” támogatást.

III.1.3.2. A MTT Honlap2004 elején Sarka Ferenc alelnök irányításával nyílt meg, és azóta is folyamatosan működik  /www. mateh.hu/. Megjelennek rajta a MTT  főbb dokumentumai,  az eddigi fontosabb kiadványaink, s a szekciók munkájáról is tájékozódhatnak  itt a szakemberek. Kiemelt funkciója a  szakmai konferenciáinkról szóló beszámolók megjelentetése, az ott elhangzott előadások olvashatóvá tétele, a képgaléria rovatunkban ezen rendezvények kiemelt pillanatainak megőrzése az utókor számára, valamint az elmúlt három évtizedben a MTT-tagoktól magyar nyelven megjelent  hazai tehetség-szakirodalom közreadása is. Megtalálhatók rajta a tehetség-témakörben folyó továbbképzések, valamint elérhetőségi lehetőségek más hazai és nemzetközi tehetséggondozó szervezetekhez.  A MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett 2019-ben is: folyamatosan ad aktuális információkat Magyar Tehetséggondozó Társaság munkájáról, valamint a Nemzeti Tehetség Program megvalósításához kapcsolódó más fontos információkat is közöl. A MTT-ről szóló új tájékoztató  anyagok egyike, a bővebb változat olvasható  a „Rólunk” rovatban. (A rövidebb tájékoztató, a „szóróanyag” nyomtatásban jelent meg.) Ki kell emelni: a „Tehetség szakirodalom” főrovatunk is  bővült, a gyűjtést tovább folytatjuk.  A MTT-Honlap magas színvonaláért és kiegyensúlyozott működéséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Túri Katalin alelnök asszonynak és Varga Árpád tanár úrnak, a Honlap főszerkesztőjének és rendszergazdájának.

 III. 2. Az elmúlt évben is intenzíven együttműködtünk oktatási, közművelődési, egyházi intézményekkel, ezek fenntartóival, valamint  tehetséggondozó társszervezetekkel

 III.2.1. Ebben a célkitűzési rendszerben  kiemelkedő jelentőségű volt az elmúlt évben is  a gyakorlati tehetséggondozó munka  fejlesztésének támogatása. A főbb elemek a következők voltak 2019-ben.(Részletek a Tehetség folyóirat számaiban és a MTT-Honlapon.)

     – Gyakorlati programok közvetlen segítése országszerte. Több mint 30 óvoda, iskola, felsőoktatási intézmény, civil szervezet számolt be eredményeiről az egri Országos Konferencia szekcióülésein.  Ezek mindegyikével van folyamatos kapcsolata a MTT szekcióinak – a korszerű tehetség-kereső és –fejlesztő programok  megvalósítását és korszerűsítését  segítendő. Az alábbi országos, regionális programok keretében is sok köznevelési intézményt segítünk.

    – Részt vettünk a program indulása óta  az Arany János Tehetséggondozó   Program kidolgozásában, megvalósításában: szakmai tanácsadás, speciális továbbképzések, mérések  végzése, stb – így volt ez 2019-ben is. MTT-koordinátoraink: dr. Polonkai Mária, Tóth Tamás, dr. Dávid Imre.

     – Közreműködtünk Debrecen város köznevelési tehetség- programjának megvalósításában 2007. óta, a szakmai együttműködés az elmúlt évben is folytatódott: pl. komplex tehetségkeresés gyakorlati támogatása, rendszerszerű fejlesztés.  MTT-koordinátor: dr. Balogh László.

     – Részt vettünk a közelmúlt  éveiben és segítünk jelenleg is  a Református Egyház központi tehetséggondozó programjának kidolgozásában, megvalósításában. MTT-koordinátor: Sarka Ferenc.

III.2.2. Kiterjedt  kapcsolatrendszerünk is bizonyítja a MTT jelentőségét a tehetséggondozásban

 A/ Óvodák, közép-és általános iskolák, felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, szakszolgálatok, állami szervek (kiemelten: EMMI) és más intézményfenntartók, önkormányzatok, egyéb civilszervezetek stb. (Legújabb:LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége)   

B/ Kiemelt a szerepe kapcsolatunknak a tehetséggondozó   „társszervekkel”: MATEHETSZ, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, Tehetségügyi Koordinációs Fórum, Új Nemzedék Központ (új nevén: Nemzeti Tehetség Központ)

Ennek keretében:

– A korábbiaknál is nagyobb létszámban van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag ezen testületekben: vezetők, elnökségi tagok, bizottságok vezetői és tagjai, a „Tehetségek Magyarországa Program” Szakmai Tanácsadó Testületének tagjai stb.

– Jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, (Pl. NTP, uniós projektek, „Tehetségpontok rendszere, akkreditációja”, Tehetségsegítő Tanácsok) és kiadványok készítésében –ezek megvalósításában, konferenciák és más rendezvények szervezésében és lebonyolításában, pályázatok értékelésében stb.

Ezt az aktív közreműködést a jövőben is fent kívánjuk tartani. Bajor Péter, a MATEHETSZ  ügyvezető elnöke különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk anyagi támogatására is. Ezúton is köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.

  C/  Határon túli kapcsolatok: Vajdaság,  Erdély, Felvidék, Kárpátalja

 2019-ben is konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programok  realizálásában működött  e kapcsolat.

IV. TÁJÉKOZTATÓ A MTT ANYAGI HELYZETÉRTŐL ÉS 2019. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL 

       (Külön lapon!)

 V. KIEMELT FELADATOK 2020-BAN

 A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés

-További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel

– Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben

 –  A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése

 – A szervezettség   erősítése: új tagok verbuválása, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken

 – A szekciók  munkájának hatékony koordinálása, intenzív segítése, kiemelten a 2019-ben megalakult két új szekció

   (LIONS Clubok Szekciója, „Digitalizáció és  Innováció a Tehetséggondozásban”) lendületbe hozása

– A Szakmai Tanácsadó Testület hatékony működtetése

– A MTT-Honlap tartalmi gazdagításának folytatása

– A Tehetség folyóirat további nyomdai megjelentetéséhez szükséges anyagiak biztosítása

– A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, további források feltárása

Határozati javaslatok:

1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a MTT 2019.  évi munkájáról.

2. A Közgyűlés fogadja el a MTT 2019. évi gazdálkodásról szóló beszámolót és a kapcsolódó közhasznúságijelentést.

3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2020. évi főbb feladatok keretekéntaz V. pontban megfogalmazottakat.

2020. augusztus 28.                              Az Elnökség nevében: Dr. Balogh László elnök s.k.

Kiegészítés: a Közgyűlés a határozati javaslatokat egyhangú szavazással elfogadta.

                                                                                                         Dr. Balogh László s.k.

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2018. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés
 

A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területre terjed ki.
              I. Szervezettség, taglétszám
              II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája
              III. A tartalmi munka főbb elemei, eredményei
              IV. Gazdasági tájékoztató
              V. A 2019. év főbb feladatai

I. Szervezettség, taglétszám
     Ahogy azt már az elmúlt évi beszámolóban jeleztük, Szénási Istvánné titkár kitartó tag-felderítő munkájának eredményeként azonosítottunk  több mint 300 szakembert, akik évek óta közreműködtek a MTT tevékenységében. A probléma az, hogy egyenetlenség tapasztalható a tagdíjfizetésben. A már 2017-ben megkezdett intenzív „ mozgósítás”  alapján  2018-ben  163 személy és intézmény fizetett tagsági díjat, ez kb. másfélszerese a 2016-os tagdíjfizetésnek, de kevesebb a 2017-ben fizetők számánál! Új tagok is jelentkeztek Társaságunkba 2018-ban: 10 fő. A tagok számát tekintve a területi megoszlás továbbra  is egyenetlen, az  új tagok szerencsére eddig kevéssé „lefedett” megyékből is érkeznek.

II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája
     Az Elnökség öt alkalommal ülésezett. Ezeken az üléseken az Alapszabályból fakadó  napirendek szerepeltek. Összesen 27 fő napirend volt az öt elnökségi ülésen. Ezek közül a következőkben csak  a legfontosabbakat emeljük ki, amelyek jelzik az Elnökség elmúlt évi munkájának bázis-elemeit. – A 2018. évi Közgyűlés előkészítése, az Elnökség Közgyűlés elé terjesztendő  beszámolója a 2017. év munkájáról, a MTT közhasznúsági jelentése. – A MTT 2018. szeptemberi Országos  Konferenciájának előkészítése.  – A szekciók  munkájának koordinálása, segítése az  aktuális helyzethez igazodóan. – A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, új források feltárása. – A LIONS Clubok Magyarországi Szövetségével kötendő együttműködési megállapodás. – A MTT tagsági listájának  pontosítása, tagtoborzás. – A MTT-ről szóló, új tartalmú  tájékoztató  anyagok.  – A MTT eddig használatos emblémájának megváltoztatása. – Az elektronikus belső levelezési rendszer előkészületeinek áttekintése. – A „Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése. – Tehetséggondozó intézmények, szervezetek  kiemelkedő munkájának elismerésére a  „MTT Elismerő Oklevele” kitüntetés odaítélése. – Új tagok felvétele.
Az elnökségi üléseken az elmúlt  évben  15  határozatot hoztunk.  Ez félannyi sincs, mint az azt megelőző előző évben hozott határozatok száma. Ennek  fő oka:  2017-ben az új Elnökség széleskörűen elemezte a MTT munkáját, s meghozta azokat a határozatokat, amelyek szükségesek  az előrelépéshez. 2018-ban döntően a korábban meghozott határozatok végrehajtásán dolgoztunk. A határozataink nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.

TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK!

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG
   2019. május 17-én (péntek) 14 ÓRAI KEZDETTEL TARTJA

2019. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT

NAPIREND:
1. Az Elnökség beszámolója a MTT 2018. évben végzett szakmai munkájáról
2. A Társaság 2018. évi gazdálkodási beszámolója
3. A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása
4. Egyebek

HELYSZÍN: Európa 2000 Középiskola
1143. Budapest, Gizella út 42-44. http://www.europa2000.hu/
(Közlekedés: 7-es busz Hungária körút megálló; 72-es trolibusz Arany János utcától, vagy Nyugati Pu.-Podmaniczky utcától a Zugló vasútállomás megálló;  vasút: Zugló vasútállomás  – innen 2 perc)

FONTOS INFORMÁCIÓ: Amennyiben a Közgyűlés nem lesz határozatképes a kezdés időpontjában (14 óra), akkor fél óra múlva ismét összehívjuk a Közgyűlést, s akkor már bármilyen létszámú megjelenés elegendő a határozatképességhez!

   Itt kérem azokat a tagtársakat, akik részt kívánnak venni a rendezvényen , jelezzék azt előzetesen emailen Szénási Istvánné titkárnak a következő címen: szenasi.istvanne@freemail.hu. Fontos ez a létszámtól függő megfelelő feltételek előkészítéséhez.

A KÖZGYŰLÉSRE TISZTELETTEL HÍVOK MINDEN MTT-TAGOT!

2019. április 12.            Az Elnökség nevében: Dr. Balogh László elnök

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2017. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés

 A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területre terjed ki.

              I. Szervezettség, taglétszám

              II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája

              III. A tartalmi munka főbb elemei, eredményei

              IV. Gazdasági tájékoztató

              V. A 2018-as év főbb feladatai

I. Szervezettség, taglétszám

     Szénási Istvánné titkár kitartó tag-felderítő munkájának köszönhetően 2016. óta elkezdtük küldeni a Tehetség folyóiratunkat az így felderített több mint 300 személynek, valamint a meghívóinkat is rendezvényinkre. A 2016. 4. számban pedig kiküldtünk mindenkinek egy felhívást, hogy a jövőben csak akkor tudjuk ingyenesen küldeni a folyóiratunkat, ha befizetik a 2017-es tagdíjat. E mozgósítás  alapján  2017-ben közel 200 személy és intézmény fizetett tagsági díjat, ez kb. kétszerese a 2016-os tagdíjfizetésnek!. A tagok számát tekintve a területi megoszlás továbbra  is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján most is: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye. Az  új tagok más területekről is érkeznek.

II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája

    Az Elnökség öt alkalommal ülésezett. Ezeken az üléseken az Alapszabályból fakadó  napirendek szerepeltek. Összesen 20 fő napirend volt az öt elnökségi ülésen. Ezek közül a következőkben csak  a legfontosabbakat emeljük ki, ezek jelzik az Elnökség elmúlt évi munkájának bázis-elemeit: – A MTT Alapszabályának módosításából fakadó új helyzet elemzése, a vezetési struktúra továbbfejlesztésének tennivalói a Választmány megszüntetése után; – A 2017. évi Közgyűlés előkészítése, az Elnökség Közgyűlés elé terjesztendő  beszámolója a 2016. év munkájáról, a MTT közhasznúsági jelentése; – A közgyűlési tisztújítás lebonyolításának terve; – Az Elnökség új munkamegosztása, ülésezési rend, a következő hónapokban megvitatásra kerülő fontosabb témák megtervezése, – A szekciók  munkájának koordinálása, segítése az  aktuális helyzethez igazodóan; – A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, új források feltárása; – A Szakmai Tanácsadó Testület összetétele, működési  rendje; – Terv a Tehetség folyóirat indulása 25. évfordulójának megünneplésére; – A MTT tagsági listájának  pontosítása; – A MTT-ről szóló új tájékoztató  szóróanyagok; -„Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése; – Javaslat  tehetséggondozó intézmények, civil szervezetek stb. kiemelkedő munkájának elismerése céljából odaítélhető „MTT Elismerő Oklevele” kitüntetés megalapítására.

Az elnökségi üléseken az elmúlt  évben  38(!)  határozatot hoztunk, ez messze meghaladja a korábbi éves átlagokat. Ennek két fő oka  van:  egyrészt a   Civil Törvény értelmében  a Választmány – mint döntéshozó szerv – a továbbiakban már nem működhetett 2016 őszétől, így az Elnökségnek át kellett vennie feladatokat a Választmánytól az irányító munkában. Másrészt a 2017  májusában megválasztott új Elnökség célul tűzte ki, hogy alapos elemzés alá veszi a MTT munkáját – a tehetséggondozást érintő megváltozott társadalmi, szakmai körülményekkel összhangban.(Erről részletesebben a III. fejezetben írunk.) Mind az Elnökség, mind a Közgyűlés határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban. Az Elnökség elmúlt évi határozatai közül kiemelendő, hogy   2017. március 1-i  ülésén hozott  2017./4. számú határozatával a fiatalok tehetséggondozása érdekében végzett tevékenység elismeréseként,    szervezetek (intézmény; civil szervezet, gazdasági társaság stb.) megalakutásának kerek  évfordulója  alkalmából odaítélhető: a „ Magyar Tehetséggondozó Társaság Elismerő Oklevele” kitüntetést  alapított.

      A Közgyűlés egy rendes ülést  tartott. Ezen a következő napirendek szerepeltek: – Az Elnökség beszámolója a MTT 2016. évben végzett szakmai munkájáról; – A Társaság 2016. évi gazdálkodási beszámolója;  – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása; – Az Alapszabály módosítása a Fővárosi Törvényszék 2017. március 22-én kelt levelében megfogalmazottak alapján; – Tisztújítás; – Egyebek. A Közgyűlésen 9 határozat született. A Közgyűlés elfogadta a MTT 2016. évi szakmai és gazdálkodási munkájáról a beszámolót, majd  határozatban rögzítette a 2017. évi főbb feladatokat. Itt is tájékoztatjuk a MTT-tagságot, hogy a több éve tartó Alapszabály-módosítási folyamatunk a Fővárosi Törvényszéktől érkezett  „elfogadó” Végzéssel  2017. november 10-én lezárult. Az új Alapszabályunk olvasható a Honlapon. (www.mateh.hu) A Közgyűlés által megválasztott új Elnökség névsora és az elnökségi munkamegosztás a Honlapon a „Tisztségviselők” rovatban olvasható.


III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei

   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban szakmai konferenciáink, több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk  fejlesztése, valamint tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban emeljük ki. Két terület fejlesztése azonban kiemelt figyelmet kapott az új Elnökség tervei között:  egyrészt a szekciók  munkájának magasabb szintű koordinálása, segítése az  aktuális helyzethez igazodóan, másrészt a szakmai munkánkat jelentősen befolyásoló  gazdasági helyzetünk stabilizálása, új források feltárása. A szekciók munkájának továbbfejlesztéséhez kapcsolódóan  az új Alapszabályban rögzített Szakmai Tanácsadó Testületet hozott létre az Elnökség.  Összetételét a következőkben határoztuk meg: az SZTT tagjai – funkciójukból fakadóan az Alapszabály szerint – a szekciók vezetői (11 fő) , valamint felkérésre kerülnek az Elnökség által a korábbi választmányi tagok (6 fő), s további hat szakembert választottunk tagnak. A 23 fős  SZTT névsora ugyancsak megtalálható a MTT-Honlap „Tisztségviselőink” rovatban. Az SZTT 2017. október 4-én tartotta alakuló ülését Turi Katalin alelnök asszony vezetésével, aki az Elnökség felkérésére a jövőben irányítja e testületet. Ennek az értekezletnek a javaslatai  az elnökségi ülés elé kerültek, s  a javaslatokat az Elnökség elfogadta,  ezek alapján konkrét feladatokat magába foglaló cselekvési terv készült. A gazdálkodásunk stabilitása is fontos tényező munkánkban, ezért az Elnökség megbízta Tóth Tamás alelnök urat és Kormos Dénes elnökségi tagot, hogy  gyűjtsenek össze ötleteket, javaslatokat – mások bevonásával is – a MTT gazdasági helyzetének megerősítésére. Ennek cselekvési terve elkészült a 2017 decemberi elnökségi ülésre, a megvalósítás elkezdődött.

  1. Országos szakmai konferencia, területi, szakmai szervezeteink munkája

        Az elmúlt év  rendezvényei közül külön említést érdemel a 2017. április 7-8-án Kazincbarcikán megrendezett Kelet-Magyarországi Tehetségfejlesztési Konferencia, amelyet a Tompa Mihály Református Általános Iskola , a Magyar Tehetséggondozó Társaság Kelet-Magyarországi Tagozata, a Debreceni Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszéke és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közösen szervezett meg. A rendezvény keretében történt Mönks professzornak a köszöntése a 85. születésnapja alkalmából. A 200 szakember részvételével lebonyolított nagysikerű  konferenciáról külön beszámolóban olvashatnak az érdeklődők a Tehetség folyóirat 2017.1. számában, valamint a Honlapunkon, s megjelent itt több prezentáció is tanulmány formájában.

          A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos   Konferenciája 2017. szeptember 22-23-án  Szarvason, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában került megrendezésre, több szervezet és intézmény, valamint szép számú szponzor támogatásával: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Szarvas Város Önkormányzata, Magyarországi Evangélikus Egyház, Szent István Egyetem Tessedik Campus, Szarvasi Evangélikus Ótemplomi Gyülekezet, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezúton is köszönjük a segítséget a nagysikerű konferenciánk megrendezéséhez! A nagy érdeklődés közepette – 230 szakember vett részt a kétnapos programon – lebonyolított konferenciáról részletes beszámoló és az elhangzott prezentációk tanulmány-változata megtalálható a Tehetség folyóirat 2017.3. számában, valamint a MTT-Honlapon.

      A szekciók munkájában hasonló volt a helyzet az utóbbi két évhez: a Nyugat-dunántúli szekció, a  Kelet-magyarországi, valamint a Kémiai és környezetvédelmi és a Felsőoktatási szekciók voltak a legaktívabbak. Sajnos, hétköznap szinte lehetetlen programot szervezni a pedagógusoknak és más tehetséggondozó szakembereknek, így beszűkült a mozgásterünk! Mindezzel együtt  is a figyelmébe ajánljuk most is a szekciók vezetőinek a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum  vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat is. Ezúton is köszönjük a szekcióvezetők áldozatos, lelkiismeretes munkáját. Ahogy azt fent már jeleztük,  az Elnökség a jövőben kiemelt figyelmet fordít e munka segítésére, erre elkészült a cselekvési terv is.  Nem örvendetes az a hír, hogy az Elnökség a működési feltételek (az országos helyzet bizonytalanságaiból fakadó)  hiánya miatt  határozatlan időre felfüggesztette   a Versenyszervezői szekció tevékenységét.

  • A kommunikációs eszköztárunk  két fő bázisa. a Tehetség folyóirat és a MTT-Honlap kiegyensúlyozottan, magas színvonalon működött  2017-ban is.

     Amint azt folyamatosan olvashatjuk is – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a nyomdai kivitelezés megszervezésében vállalt szerepet. Ahogy azt már jeleztük, 2014 végén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat további kiadását is meg kellett oldanunk. A Választmány egyhangúlag úgy döntött még 2014 végén, hogy saját finanszírozásból továbbra is kiadja a folyóiratot,  a miskolci Wondex Kiadóval  történő együttműködés keretében. A Kiadóval való együttműködés azóta is nagyon harmonikus. Az önálló kiadás finanszírozását két évig bírta a MTT költségvetése, rendesen ki is ürült a kassza. A helyzet  anyagiak szempontjából az „utolsó pillanatban”  szerencsésen változott: 2016-ban szerződés jött létre a Matehetsszel, amely keretében szakmailag és anyagilag is támogatják a folyóirat kiadását. A Tehetség folyóirat indulása 25. évfordulójának  megünneplését előkészítettük 2017-ben, a közelmúltban megjelent  a hallatlanul színvonalas jubileumi kiadvány (2018./1. szám),  és  konferencia keretében (2018. április) is emlékeztünk az elmúlt 25 évre.  Ennek részleteiről a következő évi beszámolóban adunk információkat.

   A MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett: folyamatosan ad aktuális információkat Magyar Tehetséggondozó Társaság munkájáról, valamint a Nemzeti Tehetség Program megvalósításához kapcsolódó más fontos információkat is közöl. A MTT-ről szóló új tájékoztató  anyagok egyike, a bővebb változat  elkészült, ezt az Elnökség elfogadta, s  már olvasható is a „Rólunk” rovatban. (A nyomtatásban megjelenő rövidebb szóróanyag elkészítése folyamatban van, ez is felkerül majd a Honlapra.) A tartalmi bővítésből ki kell emelni: a „Tehetség szakirodalom” főrovatunk is tovább bővült, a gyűjtést tovább folytatjuk.  A MTT-Honlap magas színvonaláért és kiegyensúlyozott működéséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Túri Katalin alelnök asszonynak és Varga Árpád tanár úrnak, a Honlap főszerkesztőjének és rendszergazdájának.

          3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal,  a Matehetsszel, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal  2017-ben is sokszálú volt szakmai együttműködésünk.  Nagy létszámban   van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag   ezen testületekben, a szakmai munka  irányításában országosan tovább nőtt szerepünk. Jelentős részt vállalt az elmúlt évben is  a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában, pályázatok értékelésében, akkreditációs folyamatokban stb. Bajor Péter, a MATEHETSZ  ügyvezető elnöke különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk anyagi támogatására is. Ezúton is köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.

     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal

A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről az elmúlt évben is folyamatosan kérte az EMMI véleményünket. Ezen kapcsolaton túl a 3. pontban jelzett szerveződések tagjaiként is sokoldalú az együttműködésünk az irányító minisztériummal.

     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja

 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot. Ezen a téren fontos tovább erősíteni munkánkat!

IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról  (Külön lapon!)

V. Főbb tennivalók a következő évben.

  – A bővített létszámú (11 fő) Elnökség munkájának erősítése,  az új munkamegosztás szerinti feladatok színvonalas megoldása.  – A szekciók  munkájának hatékony koordinálása, intenzív segítése az  aktuális helyzethez igazodóan.  – A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, új források feltárása folyamatosan.– A Szakmai Tanácsadó Testület hatékony működtetése. – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  – A szervezettség   erősítése: a jelenlegi taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése. – További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel, kiemelten a „Tehetségek Magyarországa” célkitűzéseinek megvalósítása céljából.

Határozati javaslatok:

1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a 2017.  évi munkáról.

2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.

3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2018. évi főbb feladatok kereteként

     az V. pontban megfogalmazottakat.

2018. május 16.                                                                        Az Elnökség nevében:

                                                                                             Dr. Balogh László elnök  sk. 

KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek.

              2018. május  26.                       

         Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                                   Dr. Balogh László  s.k

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2016. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés

 A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területre terjed ki:
              I. szervezettség, taglétszám,
              II.  az Elnökség, Választmány, Közgyűlés munkája,
              III.  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,
              IV. gazdasági tájékoztató,
              V. a következő év főbb feladatai.



I. Szervezettség, taglétszám
    2016 tavaszán Szénási Istvánné titkár vezetésével áttekintettük a valaha volt MTT-tagok névsorát, s „azonosítottuk” azokat a tagokat, akik az utóbbi években részt vettek a Társaság tevékenységében. Közülük nem mindenki fizetett rendszeresen tagdíjat, de most ettől eltekintettünk, s elkezdtük küldeni a Tehetség folyóiratunkat az így felderített 311 tagunknak. A 2016. 4. számban pedig kiküldtünk mindenkinek egy felhívást, hogy a jövőben csak akkor tudjuk ingyenesen küldeni a folyóiratunkat, ha befizetik a 2017-es tagdíjat. Ez alapján a nyári hónapokra kiderül, hogy valójában hányan is akarnak aktív tagjai lenni a MTT-nek. A területi megoszlás továbbra  is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján most is: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye.   Szerencsére folyamatosan jelentkeznek új tagok is, s ők más megyékből is érkeznek.
II. Az Elnökség, Választmány, Közgyűlés munkája
   Az Elnökség három alkalommal ülésezett, mindhárom alkalommal a választmányi üléseket, illetve Közgyűléseket megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, Közgyűléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken az elmúlt egy évben 8 határozatot hoztunk a következő napirendekhez kapcsolódóan. – A MTT 2016. évi Közgyűlésének előkészítése, – Tehetséggondozó tanulmányi versenyek helyzete, – Tájékoztató a vezetőség egri kihelyezett ülésen elhangzottakról, felvetődött tennivalóinkról, – „Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése, – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása, – A MTT  2016. szeptember 23-24-én Kisvárdán megrendezendő 27.  Országos Konferenciája végleges programjának megtárgyalása, – A MTT által 2016 márciusában benyújtott Alapszabály  változtatáshoz  érkezett Fővárosi Törvényszék hiánypótlást kérő  levele, ezzel kapcsolatos újabb változtatás megtárgyalása, – A Tehetség folyóirat kiadásának és terjesztésének  finanszírozási kérdései 2020-ig. (Mind az Elnökség, mind a Választmány és Közgyűlés határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)
   A Választmány  csak két alkalommal ülésezett, mivel a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 29-én érkezett levelében jelezte, hogy  Civil Törvény értelmében a döntéshozó szerv a Közgyűlés és az Elnökség,  így a Választmány – mint döntéshozó szerv – a továbbiakban már nem működhet. Ennek megfelelően töröltük az Alapszabályból e korábbi vezető szervünket. Ezúton is köszöni az Elnökség az eddigi Választmány minden  tagjának sokéves áldozatkész munkáját!  Ugyanakkor nem szeretnénk elveszíteni a nagy tapasztalatú  tagjaink segítségét, akik többségükben évtizedek óta jelentős szerepet vállaltak a MTT munkájában. Éppen ezért  létrehozzuk a Szakmai Tanácsadó Testületet. Az új Alapszabály  V.3.pontja a következőt fogalmazza meg: „A Társaság korszerű, színvonalas szakmai munkájának biztosítását, annak fejlesztését a Szakmai Tanácsadó Testület segíti, amely véleményez és javaslatokat fogalmaz meg az Elnökségnek a Társaság szakmai tevékenységére vonatkozóan. A Szakmai Tanácsadó Testület tagjai: funkciójából fakadóan minden egyes területi-szakmai szervezet vezetője, valamint a Társaság Elnöksége által felkért további szakemberek a Társaság tagságából.” Az SZTT-ben az eddigi aktív választmányi tagok munkájára számítunk! Az új Alapszabály a közelmúltban elfogadásra került a Fővárosi Törvényszék által, így az Elnökség következő ülésén dönt az SzTT tagjainak felkéréséről.  
      A Közgyűlés egy rendes ülést és két rendkívüli ülést tartott. A rendes ülésen a szokásos előző évi munkáról szóló beszámoló szerepelt, a    rendkívüli üléseken pedig a Fővárosi Törvényszék Alapszabály-módosítási kéréseit tűztük napirendre A második ilyen Közgyűlés előtt felkértünk egy jogi szakértőt, aki az új törvényi szabályozással összhangban elkészítette az újabb Alapszabály-módosítást. A 2016. okt. 5-i Rendkívüli Közgyűlés a következő határozatot hozta: „A Közgyűlés az egyesület 2016. március 9-i ülésén módosított és a 2016. október 5-i  ülésén újból módosított – a Fővárosi Törvényszék a pk.65.707/1991/36 számú végzési határozata értelmében a hiánypótlással kiegészített, egységes szerkezetbe foglalt – Alapszabályt egyhangúlag elfogadta.”  Ez az új Alapszabály a közelmúltban elfogadásra került a Fővárosi Törvényszék által – már csak apróbb kiegészítések szükségesek.
III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei
   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban szakmai konferenciáink, több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk  fejlesztése, valamint tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban emeljük ki.
1.    Országos szakmai konferencia, területi, szakmai szervezeteink munkája
        Az előző évekhez képest 2016. kevesebb rendezvényt hozott, azonban így is voltak szép számmal  konferenciák, műhelyfoglalkozások, tapasztalatcserék, stb. A konferenciák köréből most is kiemelkedett a MTT 27. Országos Konferenciája, amely   a   kisvárdai  Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban került megrendezésre 2016. szeptember 23-24-én.  Az előbb említett két „házigazdán”  túl a rendezvény több szervezet, intézmény összefogásával valósult meg. A fővédnökséget Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr vállalta, s  személyes részvételével és  köszöntő beszédével is megtisztelte a  résztvevőket.  A  Nemzeti Pedagógus Kar,  Kisvárda Város Önkormányzata, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kisvárdai Tankerülete, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, s anyagi támogatásával a Szerencsejáték Service Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság is segítette a Konferencia színvonalas megrendezését. E szervezetek, intézmények vezetői közül többen is személyesen köszöntötték a Konferencián megjelenteket a Konferencia megnyitóján. Ezúton is köszönjük a támogatást minden közreműködő szervezetnek, intézménynek, személynek.   A Konferencia során megtapasztaltuk, hogy Kisvárda erőfeszítései az elmúlt években  kiemelkedő  eredményeket hoztak a tehetséggondozás több területén is,  példamutató ez az ország minden települése számára. Az is bizonyosságot nyert, hogy ebben a sokszínű tehetségkereső és – fejlesztő munkában a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium  meghatározó szerepet játszik, s a Bíró Gábor Igazgató Úr és Kollegái által tartott műhelybeszámolók, valamint a tanulók műsora bizonyították e komplex tehetségfejlesztő tevékenység  magas színvonalát.  Az is egyértelmű volt minden résztvevő számára, hogy az Iskola vezető szakemberei, pedagógusai kitűnően felkészültek erre a speciális tevékenységre. Ezekből az értékekből fakad az is, hogy a hazai tehetséggondozásban  gyöngyszemként nyilvántartott Arany János Tehetséggondozó Program egyik vezető iskolájaként és kollégiumaként is kitűnő munkát végeznek.
       Jelentősége miatt külön is szólni kell  „A tehetséggondozó tanulmányi versenyek helyzeté”-nek elemzéséről, amely eredetileg a Választmány 2015. őszi egri informális ülésén került terítékre, de folytattuk ezt a 2018. március 9-i elnökségi és választmányi ülésen. Sarka Ferenc alelnök  készített egy előzetes részletes elemzést – több MTT-tag bevonásával, s azt tárgyaltuk meg. Nagyívű vita bontakozott ki, amely során mindenki egyetértett azzal, hogy egyrészt a bőség zavara, másrészt helyenként szervezetlenség tapasztalható ezen a területen. Ismét megfogalmazódott annak  az igénye, hogy a tanulmányi versenyek kerüljenek valamilyen akkreditációs folyamatba, ennek eredménye legyen a meghatározó az adott verseny szakmai és anyagi támogatásában. Azzal a határozattal zártuk a vitát, hogy Sarka Ferenc alelnök úr még további javaslatokat gyűjt be a Választmány tagjaitól, s összegezve ezeket is, készít egy végleges javaslatcsomagot. Ez az anyag elkészült, s felhasználás céljából eljuttattuk a Pedagógus Kar elnökéhez, Horváth Péter igazgató úrhoz, valamint tájékoztatás céljából a MATEHETSZ vezetéséhez is.  Az elemzés olvasható Honlapunkon is. (www.mateh.hu)
      A szekciók munkájában a Nyugat-dunántúli szekció, s rajta kívül a hagyományosan dinamikusan működő  Kelet-magyarországi, valamint a Kémiai és környezetvédelmi szekciók voltak a legaktívabbak. Sajnos, hétköznap szinte lehetetlen programot szervezni a pedagógusoknak és más tehetséggondozó szakembereknek, ezzel a problémával kiemelten kell foglalkoznia az Elnökségnek! Mindezzel együtt  is a figyelmébe ajánljuk a szekciók vezetőinek a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat is. Ezúton is köszönjük a szekcióvezetők áldozatos, lelkiismeretes munkáját, s az Elnökség a jövőben kiemelt figyelmet fordít e munka segítésére.  
     2. A kommunikációs eszköztárunk  tovább gazdagodva, kiegyensúlyozottan működött  2016-ban is: a MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett. A tartalmi bővítésből ki kell emelni: a „Tehetség szakirodalom” főrovatunk is tovább bővült. Ezt 2014-ben nyitottuk meg  , lehetővé téve, hogy a szakemberek, szülők és más érdeklődők olvashassák  a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. Abban az évben  16 monográfia és tanulmánygyűjtemény volt  elérhető , s 227 tanulmány, gyakorlati elemzés volt olvasható,  ez a lista 2016-ban  7 könyvvel és több értékes tanulmánnyal gazdagodott. A gyűjtést tovább folytatjuk. A MTT-Honlap magas színvonaláért és kiegyensúlyozott működéséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Túri Katalin főigazgatónak és Varga Árpád tanár úrnak.
     Természetesen – amint azt folyamatosan olvashatjuk is – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a nyomdai kivitelezés megszervezésében nyújtott segítségét. 2014 végén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat további kiadását is meg kellett oldanunk. A Választmány egyhangúlag úgy döntött még 2014 végén, hogy saját finanszírozásból továbbra is kiadja a folyóiratot,  a miskolci Wondex Kiadóval  történő együttműködés keretében. A Kiadóval való együttműködés azóta is nagyon harmonikus. A helyzet  anyagiak szempontjából az elmúlt évben szerencsésen változott: 2016-ban szerződést kötöttünk a Matehetsszel, amely keretében anyagilag is támogatják a folyóirat kiadását.
     3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a Matehetsszel  tovább erősödött   szakmai együttműködésünk.  A korábbiaknál is nagyobb létszámban   van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag   ezen testületekben, a szakmai munka  irányításában országosan tovább nőtt szerepünk. Jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában, pályázatok értékelésében, akkreditációs folyamatokban stb. Bajor Péter, a MATEHETSZ  ügyvezető elnöke különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk anyagi támogatására is. Ezúton is köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.
     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal
A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről az elmúlt évben is folyamatosan kérte az EMMI véleményünket. Ezeket a feladatokat – a rövid, néhány napos határidők miatt – most is az Elnökség tagjainak mozgósításával  tudtuk teljesíteni.
     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja
 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot. Ezen a téren fontos erősíteni munkánkat!
IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról  (Külön lapon!)
V. Főbb tennivalók a következő évben.
  – Az Elnökség munkájának megerősítése, a Választmány „törlése” miatt a létszám bővítése, új munkamegosztás kialakítása. – A Szakmai Tanácsadó Testület munkaprogramjának , működése  szervezeti kereteinek kialakítása. – A szekciók magas színvonalú munkájának fenntartása, további erősítése szakmailag.  – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  – A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése. – További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel, kiemelten a „Tehetségek Magyarországa” célkitűzéseinek megvalósítása céljából.
Határozati javaslatok:
1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a 2016.  évi munkáról.
2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.
3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2017. évi főbb feladatok kereteként
     az V. pontban megfogalmazottakat.

2017. május 10.                                                                        Az Elnökség nevében:
                                                                                             Dr. Balogh László elnök  sk.  
KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek.
              2017. május  20.                        
        

           Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                          Dr. Balogh László  s.k.
                 jegyzőkönyvvezető                                                elnök