Aktuális 2014./1.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság Elnöksége és Választmánya 2013. november végén tartott ülést. Ezeken a megbeszéléseken két fő napirend szerepelt. Egyrészt a  MTT megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő debreceni konferencia (2014. szeptember) szekcióüléseinek részletes tematikáját tekintettük át, másrészt beszámolót hallgattunk meg a MTT által megvalósított sikeres NTP-pályázatokról.  Az első napirend kapcsán örömmel állapította meg a vezetőség, hogy a MTT működő szekciói közül csaknem mindegyik  gazdag programtervet készített az ünnepi konferenciára. Ezek alapján előzetesen megállapítható, hogy a Társaság szakmai munkájának gerincét jelentő szekciók – több esetben évtizedekre visszanyúló – tevékenységéről  hallatlanul sokszínű kép tárulkozik majd a konferencia résztvevői elé, szakmai vitákra is lehetőséget kínálva a jubileumi konferencia szekcióülésein.


Az is örömre adott alkalmat az elnökségi és választmányi ülésen, hogy két  meghívásos NTP-pályázat  sikeres teljesítéséről számoltak be a  pályázatok fő koordinátorai, Sarka Ferenc alelnök és Szénási Istvánné titkár.  Ezúton is köszönetet mondunk áldozatos, fáradságot nem ismerő szervező, koordináló tevékenységükért! Természetesen a pályázatok céljainak tartalmi megvalósításában közreműködő MTT-tagoknak (több mint ötven szakember!) is köszönetünket fejezzük ki e helyen is! A két pályázat tartalmi elemeiről, teljesítéséről értékelő összegzés olvasható a MTT-Honlapon.(www.mateh.hu)
    Külön is meg kell említeni szakmai jelentősége miatt, hogy több mint harminc MTT-szakember közreműködésével elkészítettük  az előbbi egyik  pályázat keretében   a  „TEHETSÉG BIBLIOGRÁFIA” című kötet, amely már meg is jelent. (Magyar szerzők írásai 1985–2013-ig, Kiadó: Magyar Tehetséggondozó Társaság, 2014. A bibliográfia összegyűjtését és összeállítását támogatta: Nemzeti Tehetség Program az NTP-TPB-M-MPA-12 pályázatában, ISBN 978-963-08-8211-8.)    Hisszük, hogy hiánypótló ez a kötet, hiszen Magyarországon intenzív kutatások indultak a rendszerváltást közvetlenül megelőző évektől kezdve a tehetség-témakörben, ezek azonban azóta is csak véletlenszerűen voltak hozzáférhetőek, így gyakorlati értékük nem hasznosult kellően munkánkban. Ezt a hiányt felismerve határozta el a Magyar Tehetséggondozó Társaság Választmánya 2013 februári ülésén, hogy egyrészt elkészítjük a rendszerváltás kezdeti éveitől (kb. nyolcvanas évek közepe) a tehetséggondozással foglalkozó hazai tanulmányok, szakírások bibliográfiáját szakmailag strukturált formában, másrészt ezekből válogatva elektronikus könyvtárat is létrehozunk a MTT Honlapján – ez utóbbi a következő hónapok feladata lesz. Minden bizonnyal igyekezetünk ellenére sem teljes  a hazai bibliográfiai adatsor az adott időszakra vonatkozóan, ezért lehetőséget biztosítunk további adatok beküldésére. A MTT Honlapjára (www.mateh.hu) is feltesszük e bibliográfiát, s annak a levelezési email-címére lehet beküldeni az eddig fel nem tárt, illetve ezek után megjelenő, tehetség-témakörbe vágó művek adatait. (A kötet részletes bemutatója olvasható a tehetség folyóirat, 2014./1. számában.)
   Ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy 2014. március 28-29-én Kelet-Magyarországi Tehetségfejlesztő Konferencia kerül megrendezésre az „ECHA-Diplomások Műhelye” keretében. A konferencia szervezői: Tiszavasvári Általános Iskola, Magyar Tehetséggondozó Társaság Kelet-Magyarországi Tagozata, Debreceni Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszéke. Helyszín:  4440 Tiszavasvári Ifjúság u.8. Részletes program és jelentkezési lap elérhető február elejétől a MTT-honlapon (www.mateh.hu). Minden ECHA-Diplomást és más érdeklődő szakembert tisztelettel hívunk az immáron 15 éve rendszeresen megrendezésre kerülő  szakmai tapasztalatcserére és vitafórumra.

2014. január 17.                                                                 Dr. Balogh László
                                                                                             MTT-elnök

You may also like...