Category: Közgyűlési beszámolók

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2017. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés

 A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területre terjed ki.

              I. Szervezettség, taglétszám

              II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája

              III. A tartalmi munka főbb elemei, eredményei

              IV. Gazdasági tájékoztató

              V. A 2018-as év főbb feladatai

I. Szervezettség, taglétszám

     Szénási Istvánné titkár kitartó tag-felderítő munkájának köszönhetően 2016. óta elkezdtük küldeni a Tehetség folyóiratunkat az így felderített több mint 300 személynek, valamint a meghívóinkat is rendezvényinkre. A 2016. 4. számban pedig kiküldtünk mindenkinek egy felhívást, hogy a jövőben csak akkor tudjuk ingyenesen küldeni a folyóiratunkat, ha befizetik a 2017-es tagdíjat. E mozgósítás  alapján  2017-ben közel 200 személy és intézmény fizetett tagsági díjat, ez kb. kétszerese a 2016-os tagdíjfizetésnek!. A tagok számát tekintve a területi megoszlás továbbra  is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján most is: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye. Az  új tagok más területekről is érkeznek.

II. Az Elnökség és a Közgyűlés munkája

    Az Elnökség öt alkalommal ülésezett. Ezeken az üléseken az Alapszabályból fakadó  napirendek szerepeltek. Összesen 20 fő napirend volt az öt elnökségi ülésen. Ezek közül a következőkben csak  a legfontosabbakat emeljük ki, ezek jelzik az Elnökség elmúlt évi munkájának bázis-elemeit: – A MTT Alapszabályának módosításából fakadó új helyzet elemzése, a vezetési struktúra továbbfejlesztésének tennivalói a Választmány megszüntetése után; – A 2017. évi Közgyűlés előkészítése, az Elnökség Közgyűlés elé terjesztendő  beszámolója a 2016. év munkájáról, a MTT közhasznúsági jelentése; – A közgyűlési tisztújítás lebonyolításának terve; – Az Elnökség új munkamegosztása, ülésezési rend, a következő hónapokban megvitatásra kerülő fontosabb témák megtervezése, – A szekciók  munkájának koordinálása, segítése az  aktuális helyzethez igazodóan; – A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, új források feltárása; – A Szakmai Tanácsadó Testület összetétele, működési  rendje; – Terv a Tehetség folyóirat indulása 25. évfordulójának megünneplésére; – A MTT tagsági listájának  pontosítása; – A MTT-ről szóló új tájékoztató  szóróanyagok; -„Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése; – Javaslat  tehetséggondozó intézmények, civil szervezetek stb. kiemelkedő munkájának elismerése céljából odaítélhető „MTT Elismerő Oklevele” kitüntetés megalapítására.

Az elnökségi üléseken az elmúlt  évben  38(!)  határozatot hoztunk, ez messze meghaladja a korábbi éves átlagokat. Ennek két fő oka  van:  egyrészt a   Civil Törvény értelmében  a Választmány – mint döntéshozó szerv – a továbbiakban már nem működhetett 2016 őszétől, így az Elnökségnek át kellett vennie feladatokat a Választmánytól az irányító munkában. Másrészt a 2017  májusában megválasztott új Elnökség célul tűzte ki, hogy alapos elemzés alá veszi a MTT munkáját – a tehetséggondozást érintő megváltozott társadalmi, szakmai körülményekkel összhangban.(Erről részletesebben a III. fejezetben írunk.) Mind az Elnökség, mind a Közgyűlés határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban. Az Elnökség elmúlt évi határozatai közül kiemelendő, hogy   2017. március 1-i  ülésén hozott  2017./4. számú határozatával a fiatalok tehetséggondozása érdekében végzett tevékenység elismeréseként,    szervezetek (intézmény; civil szervezet, gazdasági társaság stb.) megalakutásának kerek  évfordulója  alkalmából odaítélhető: a „ Magyar Tehetséggondozó Társaság Elismerő Oklevele” kitüntetést  alapított.

      A Közgyűlés egy rendes ülést  tartott. Ezen a következő napirendek szerepeltek: – Az Elnökség beszámolója a MTT 2016. évben végzett szakmai munkájáról; – A Társaság 2016. évi gazdálkodási beszámolója;  – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása; – Az Alapszabály módosítása a Fővárosi Törvényszék 2017. március 22-én kelt levelében megfogalmazottak alapján; – Tisztújítás; – Egyebek. A Közgyűlésen 9 határozat született. A Közgyűlés elfogadta a MTT 2016. évi szakmai és gazdálkodási munkájáról a beszámolót, majd  határozatban rögzítette a 2017. évi főbb feladatokat. Itt is tájékoztatjuk a MTT-tagságot, hogy a több éve tartó Alapszabály-módosítási folyamatunk a Fővárosi Törvényszéktől érkezett  „elfogadó” Végzéssel  2017. november 10-én lezárult. Az új Alapszabályunk olvasható a Honlapon. (www.mateh.hu) A Közgyűlés által megválasztott új Elnökség névsora és az elnökségi munkamegosztás a Honlapon a „Tisztségviselők” rovatban olvasható.


III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei

   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban szakmai konferenciáink, több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk  fejlesztése, valamint tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban emeljük ki. Két terület fejlesztése azonban kiemelt figyelmet kapott az új Elnökség tervei között:  egyrészt a szekciók  munkájának magasabb szintű koordinálása, segítése az  aktuális helyzethez igazodóan, másrészt a szakmai munkánkat jelentősen befolyásoló  gazdasági helyzetünk stabilizálása, új források feltárása. A szekciók munkájának továbbfejlesztéséhez kapcsolódóan  az új Alapszabályban rögzített Szakmai Tanácsadó Testületet hozott létre az Elnökség.  Összetételét a következőkben határoztuk meg: az SZTT tagjai – funkciójukból fakadóan az Alapszabály szerint – a szekciók vezetői (11 fő) , valamint felkérésre kerülnek az Elnökség által a korábbi választmányi tagok (6 fő), s további hat szakembert választottunk tagnak. A 23 fős  SZTT névsora ugyancsak megtalálható a MTT-Honlap „Tisztségviselőink” rovatban. Az SZTT 2017. október 4-én tartotta alakuló ülését Turi Katalin alelnök asszony vezetésével, aki az Elnökség felkérésére a jövőben irányítja e testületet. Ennek az értekezletnek a javaslatai  az elnökségi ülés elé kerültek, s  a javaslatokat az Elnökség elfogadta,  ezek alapján konkrét feladatokat magába foglaló cselekvési terv készült. A gazdálkodásunk stabilitása is fontos tényező munkánkban, ezért az Elnökség megbízta Tóth Tamás alelnök urat és Kormos Dénes elnökségi tagot, hogy  gyűjtsenek össze ötleteket, javaslatokat – mások bevonásával is – a MTT gazdasági helyzetének megerősítésére. Ennek cselekvési terve elkészült a 2017 decemberi elnökségi ülésre, a megvalósítás elkezdődött.

  1. Országos szakmai konferencia, területi, szakmai szervezeteink munkája

        Az elmúlt év  rendezvényei közül külön említést érdemel a 2017. április 7-8-án Kazincbarcikán megrendezett Kelet-Magyarországi Tehetségfejlesztési Konferencia, amelyet a Tompa Mihály Református Általános Iskola , a Magyar Tehetséggondozó Társaság Kelet-Magyarországi Tagozata, a Debreceni Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszéke és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közösen szervezett meg. A rendezvény keretében történt Mönks professzornak a köszöntése a 85. születésnapja alkalmából. A 200 szakember részvételével lebonyolított nagysikerű  konferenciáról külön beszámolóban olvashatnak az érdeklődők a Tehetség folyóirat 2017.1. számában, valamint a Honlapunkon, s megjelent itt több prezentáció is tanulmány formájában.

          A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos   Konferenciája 2017. szeptember 22-23-án  Szarvason, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában került megrendezésre, több szervezet és intézmény, valamint szép számú szponzor támogatásával: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Szarvas Város Önkormányzata, Magyarországi Evangélikus Egyház, Szent István Egyetem Tessedik Campus, Szarvasi Evangélikus Ótemplomi Gyülekezet, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezúton is köszönjük a segítséget a nagysikerű konferenciánk megrendezéséhez! A nagy érdeklődés közepette – 230 szakember vett részt a kétnapos programon – lebonyolított konferenciáról részletes beszámoló és az elhangzott prezentációk tanulmány-változata megtalálható a Tehetség folyóirat 2017.3. számában, valamint a MTT-Honlapon.

      A szekciók munkájában hasonló volt a helyzet az utóbbi két évhez: a Nyugat-dunántúli szekció, a  Kelet-magyarországi, valamint a Kémiai és környezetvédelmi és a Felsőoktatási szekciók voltak a legaktívabbak. Sajnos, hétköznap szinte lehetetlen programot szervezni a pedagógusoknak és más tehetséggondozó szakembereknek, így beszűkült a mozgásterünk! Mindezzel együtt  is a figyelmébe ajánljuk most is a szekciók vezetőinek a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum  vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat is. Ezúton is köszönjük a szekcióvezetők áldozatos, lelkiismeretes munkáját. Ahogy azt fent már jeleztük,  az Elnökség a jövőben kiemelt figyelmet fordít e munka segítésére, erre elkészült a cselekvési terv is.  Nem örvendetes az a hír, hogy az Elnökség a működési feltételek (az országos helyzet bizonytalanságaiból fakadó)  hiánya miatt  határozatlan időre felfüggesztette   a Versenyszervezői szekció tevékenységét.

  • A kommunikációs eszköztárunk  két fő bázisa. a Tehetség folyóirat és a MTT-Honlap kiegyensúlyozottan, magas színvonalon működött  2017-ban is.

     Amint azt folyamatosan olvashatjuk is – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a nyomdai kivitelezés megszervezésében vállalt szerepet. Ahogy azt már jeleztük, 2014 végén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat további kiadását is meg kellett oldanunk. A Választmány egyhangúlag úgy döntött még 2014 végén, hogy saját finanszírozásból továbbra is kiadja a folyóiratot,  a miskolci Wondex Kiadóval  történő együttműködés keretében. A Kiadóval való együttműködés azóta is nagyon harmonikus. Az önálló kiadás finanszírozását két évig bírta a MTT költségvetése, rendesen ki is ürült a kassza. A helyzet  anyagiak szempontjából az „utolsó pillanatban”  szerencsésen változott: 2016-ban szerződés jött létre a Matehetsszel, amely keretében szakmailag és anyagilag is támogatják a folyóirat kiadását. A Tehetség folyóirat indulása 25. évfordulójának  megünneplését előkészítettük 2017-ben, a közelmúltban megjelent  a hallatlanul színvonalas jubileumi kiadvány (2018./1. szám),  és  konferencia keretében (2018. április) is emlékeztünk az elmúlt 25 évre.  Ennek részleteiről a következő évi beszámolóban adunk információkat.

   A MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett: folyamatosan ad aktuális információkat Magyar Tehetséggondozó Társaság munkájáról, valamint a Nemzeti Tehetség Program megvalósításához kapcsolódó más fontos információkat is közöl. A MTT-ről szóló új tájékoztató  anyagok egyike, a bővebb változat  elkészült, ezt az Elnökség elfogadta, s  már olvasható is a „Rólunk” rovatban. (A nyomtatásban megjelenő rövidebb szóróanyag elkészítése folyamatban van, ez is felkerül majd a Honlapra.) A tartalmi bővítésből ki kell emelni: a „Tehetség szakirodalom” főrovatunk is tovább bővült, a gyűjtést tovább folytatjuk.  A MTT-Honlap magas színvonaláért és kiegyensúlyozott működéséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Túri Katalin alelnök asszonynak és Varga Árpád tanár úrnak, a Honlap főszerkesztőjének és rendszergazdájának.

          3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal,  a Matehetsszel, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal  2017-ben is sokszálú volt szakmai együttműködésünk.  Nagy létszámban   van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag   ezen testületekben, a szakmai munka  irányításában országosan tovább nőtt szerepünk. Jelentős részt vállalt az elmúlt évben is  a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában, pályázatok értékelésében, akkreditációs folyamatokban stb. Bajor Péter, a MATEHETSZ  ügyvezető elnöke különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk anyagi támogatására is. Ezúton is köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.

     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal

A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről az elmúlt évben is folyamatosan kérte az EMMI véleményünket. Ezen kapcsolaton túl a 3. pontban jelzett szerveződések tagjaiként is sokoldalú az együttműködésünk az irányító minisztériummal.

     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja

 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot. Ezen a téren fontos tovább erősíteni munkánkat!

IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról  (Külön lapon!)

V. Főbb tennivalók a következő évben.

  – A bővített létszámú (11 fő) Elnökség munkájának erősítése,  az új munkamegosztás szerinti feladatok színvonalas megoldása.  – A szekciók  munkájának hatékony koordinálása, intenzív segítése az  aktuális helyzethez igazodóan.  – A MTT gazdasági helyzetének stabilizálása, új források feltárása folyamatosan.– A Szakmai Tanácsadó Testület hatékony működtetése. – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  – A szervezettség   erősítése: a jelenlegi taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése. – További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel, kiemelten a „Tehetségek Magyarországa” célkitűzéseinek megvalósítása céljából.

Határozati javaslatok:

1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a 2017.  évi munkáról.

2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.

3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2018. évi főbb feladatok kereteként

     az V. pontban megfogalmazottakat.

2018. május 16.                                                                        Az Elnökség nevében:

                                                                                             Dr. Balogh László elnök  sk. 

KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek.

              2018. május  26.                       

         Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                                   Dr. Balogh László  s.k

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2016. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés

 A beszámoló a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területre terjed ki:
              I. szervezettség, taglétszám,
              II.  az Elnökség, Választmány, Közgyűlés munkája,
              III.  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,
              IV. gazdasági tájékoztató,
              V. a következő év főbb feladatai.



I. Szervezettség, taglétszám
    2016 tavaszán Szénási Istvánné titkár vezetésével áttekintettük a valaha volt MTT-tagok névsorát, s „azonosítottuk” azokat a tagokat, akik az utóbbi években részt vettek a Társaság tevékenységében. Közülük nem mindenki fizetett rendszeresen tagdíjat, de most ettől eltekintettünk, s elkezdtük küldeni a Tehetség folyóiratunkat az így felderített 311 tagunknak. A 2016. 4. számban pedig kiküldtünk mindenkinek egy felhívást, hogy a jövőben csak akkor tudjuk ingyenesen küldeni a folyóiratunkat, ha befizetik a 2017-es tagdíjat. Ez alapján a nyári hónapokra kiderül, hogy valójában hányan is akarnak aktív tagjai lenni a MTT-nek. A területi megoszlás továbbra  is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján most is: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye.   Szerencsére folyamatosan jelentkeznek új tagok is, s ők más megyékből is érkeznek.
II. Az Elnökség, Választmány, Közgyűlés munkája
   Az Elnökség három alkalommal ülésezett, mindhárom alkalommal a választmányi üléseket, illetve Közgyűléseket megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, Közgyűléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken az elmúlt egy évben 8 határozatot hoztunk a következő napirendekhez kapcsolódóan. – A MTT 2016. évi Közgyűlésének előkészítése, – Tehetséggondozó tanulmányi versenyek helyzete, – Tájékoztató a vezetőség egri kihelyezett ülésen elhangzottakról, felvetődött tennivalóinkról, – „Tehetségekért” MTT-kitüntetés odaítélése, – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása, – A MTT  2016. szeptember 23-24-én Kisvárdán megrendezendő 27.  Országos Konferenciája végleges programjának megtárgyalása, – A MTT által 2016 márciusában benyújtott Alapszabály  változtatáshoz  érkezett Fővárosi Törvényszék hiánypótlást kérő  levele, ezzel kapcsolatos újabb változtatás megtárgyalása, – A Tehetség folyóirat kiadásának és terjesztésének  finanszírozási kérdései 2020-ig. (Mind az Elnökség, mind a Választmány és Közgyűlés határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)
   A Választmány  csak két alkalommal ülésezett, mivel a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 29-én érkezett levelében jelezte, hogy  Civil Törvény értelmében a döntéshozó szerv a Közgyűlés és az Elnökség,  így a Választmány – mint döntéshozó szerv – a továbbiakban már nem működhet. Ennek megfelelően töröltük az Alapszabályból e korábbi vezető szervünket. Ezúton is köszöni az Elnökség az eddigi Választmány minden  tagjának sokéves áldozatkész munkáját!  Ugyanakkor nem szeretnénk elveszíteni a nagy tapasztalatú  tagjaink segítségét, akik többségükben évtizedek óta jelentős szerepet vállaltak a MTT munkájában. Éppen ezért  létrehozzuk a Szakmai Tanácsadó Testületet. Az új Alapszabály  V.3.pontja a következőt fogalmazza meg: „A Társaság korszerű, színvonalas szakmai munkájának biztosítását, annak fejlesztését a Szakmai Tanácsadó Testület segíti, amely véleményez és javaslatokat fogalmaz meg az Elnökségnek a Társaság szakmai tevékenységére vonatkozóan. A Szakmai Tanácsadó Testület tagjai: funkciójából fakadóan minden egyes területi-szakmai szervezet vezetője, valamint a Társaság Elnöksége által felkért további szakemberek a Társaság tagságából.” Az SZTT-ben az eddigi aktív választmányi tagok munkájára számítunk! Az új Alapszabály a közelmúltban elfogadásra került a Fővárosi Törvényszék által, így az Elnökség következő ülésén dönt az SzTT tagjainak felkéréséről.  
      A Közgyűlés egy rendes ülést és két rendkívüli ülést tartott. A rendes ülésen a szokásos előző évi munkáról szóló beszámoló szerepelt, a    rendkívüli üléseken pedig a Fővárosi Törvényszék Alapszabály-módosítási kéréseit tűztük napirendre A második ilyen Közgyűlés előtt felkértünk egy jogi szakértőt, aki az új törvényi szabályozással összhangban elkészítette az újabb Alapszabály-módosítást. A 2016. okt. 5-i Rendkívüli Közgyűlés a következő határozatot hozta: „A Közgyűlés az egyesület 2016. március 9-i ülésén módosított és a 2016. október 5-i  ülésén újból módosított – a Fővárosi Törvényszék a pk.65.707/1991/36 számú végzési határozata értelmében a hiánypótlással kiegészített, egységes szerkezetbe foglalt – Alapszabályt egyhangúlag elfogadta.”  Ez az új Alapszabály a közelmúltban elfogadásra került a Fővárosi Törvényszék által – már csak apróbb kiegészítések szükségesek.
III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei
   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban szakmai konferenciáink, több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk  fejlesztése, valamint tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban emeljük ki.
1.    Országos szakmai konferencia, területi, szakmai szervezeteink munkája
        Az előző évekhez képest 2016. kevesebb rendezvényt hozott, azonban így is voltak szép számmal  konferenciák, műhelyfoglalkozások, tapasztalatcserék, stb. A konferenciák köréből most is kiemelkedett a MTT 27. Országos Konferenciája, amely   a   kisvárdai  Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban került megrendezésre 2016. szeptember 23-24-én.  Az előbb említett két „házigazdán”  túl a rendezvény több szervezet, intézmény összefogásával valósult meg. A fővédnökséget Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr vállalta, s  személyes részvételével és  köszöntő beszédével is megtisztelte a  résztvevőket.  A  Nemzeti Pedagógus Kar,  Kisvárda Város Önkormányzata, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kisvárdai Tankerülete, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, s anyagi támogatásával a Szerencsejáték Service Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság is segítette a Konferencia színvonalas megrendezését. E szervezetek, intézmények vezetői közül többen is személyesen köszöntötték a Konferencián megjelenteket a Konferencia megnyitóján. Ezúton is köszönjük a támogatást minden közreműködő szervezetnek, intézménynek, személynek.   A Konferencia során megtapasztaltuk, hogy Kisvárda erőfeszítései az elmúlt években  kiemelkedő  eredményeket hoztak a tehetséggondozás több területén is,  példamutató ez az ország minden települése számára. Az is bizonyosságot nyert, hogy ebben a sokszínű tehetségkereső és – fejlesztő munkában a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium  meghatározó szerepet játszik, s a Bíró Gábor Igazgató Úr és Kollegái által tartott műhelybeszámolók, valamint a tanulók műsora bizonyították e komplex tehetségfejlesztő tevékenység  magas színvonalát.  Az is egyértelmű volt minden résztvevő számára, hogy az Iskola vezető szakemberei, pedagógusai kitűnően felkészültek erre a speciális tevékenységre. Ezekből az értékekből fakad az is, hogy a hazai tehetséggondozásban  gyöngyszemként nyilvántartott Arany János Tehetséggondozó Program egyik vezető iskolájaként és kollégiumaként is kitűnő munkát végeznek.
       Jelentősége miatt külön is szólni kell  „A tehetséggondozó tanulmányi versenyek helyzeté”-nek elemzéséről, amely eredetileg a Választmány 2015. őszi egri informális ülésén került terítékre, de folytattuk ezt a 2018. március 9-i elnökségi és választmányi ülésen. Sarka Ferenc alelnök  készített egy előzetes részletes elemzést – több MTT-tag bevonásával, s azt tárgyaltuk meg. Nagyívű vita bontakozott ki, amely során mindenki egyetértett azzal, hogy egyrészt a bőség zavara, másrészt helyenként szervezetlenség tapasztalható ezen a területen. Ismét megfogalmazódott annak  az igénye, hogy a tanulmányi versenyek kerüljenek valamilyen akkreditációs folyamatba, ennek eredménye legyen a meghatározó az adott verseny szakmai és anyagi támogatásában. Azzal a határozattal zártuk a vitát, hogy Sarka Ferenc alelnök úr még további javaslatokat gyűjt be a Választmány tagjaitól, s összegezve ezeket is, készít egy végleges javaslatcsomagot. Ez az anyag elkészült, s felhasználás céljából eljuttattuk a Pedagógus Kar elnökéhez, Horváth Péter igazgató úrhoz, valamint tájékoztatás céljából a MATEHETSZ vezetéséhez is.  Az elemzés olvasható Honlapunkon is. (www.mateh.hu)
      A szekciók munkájában a Nyugat-dunántúli szekció, s rajta kívül a hagyományosan dinamikusan működő  Kelet-magyarországi, valamint a Kémiai és környezetvédelmi szekciók voltak a legaktívabbak. Sajnos, hétköznap szinte lehetetlen programot szervezni a pedagógusoknak és más tehetséggondozó szakembereknek, ezzel a problémával kiemelten kell foglalkoznia az Elnökségnek! Mindezzel együtt  is a figyelmébe ajánljuk a szekciók vezetőinek a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat is. Ezúton is köszönjük a szekcióvezetők áldozatos, lelkiismeretes munkáját, s az Elnökség a jövőben kiemelt figyelmet fordít e munka segítésére.  
     2. A kommunikációs eszköztárunk  tovább gazdagodva, kiegyensúlyozottan működött  2016-ban is: a MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett. A tartalmi bővítésből ki kell emelni: a „Tehetség szakirodalom” főrovatunk is tovább bővült. Ezt 2014-ben nyitottuk meg  , lehetővé téve, hogy a szakemberek, szülők és más érdeklődők olvashassák  a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. Abban az évben  16 monográfia és tanulmánygyűjtemény volt  elérhető , s 227 tanulmány, gyakorlati elemzés volt olvasható,  ez a lista 2016-ban  7 könyvvel és több értékes tanulmánnyal gazdagodott. A gyűjtést tovább folytatjuk. A MTT-Honlap magas színvonaláért és kiegyensúlyozott működéséért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Túri Katalin főigazgatónak és Varga Árpád tanár úrnak.
     Természetesen – amint azt folyamatosan olvashatjuk is – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a nyomdai kivitelezés megszervezésében nyújtott segítségét. 2014 végén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat további kiadását is meg kellett oldanunk. A Választmány egyhangúlag úgy döntött még 2014 végén, hogy saját finanszírozásból továbbra is kiadja a folyóiratot,  a miskolci Wondex Kiadóval  történő együttműködés keretében. A Kiadóval való együttműködés azóta is nagyon harmonikus. A helyzet  anyagiak szempontjából az elmúlt évben szerencsésen változott: 2016-ban szerződést kötöttünk a Matehetsszel, amely keretében anyagilag is támogatják a folyóirat kiadását.
     3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a Matehetsszel  tovább erősödött   szakmai együttműködésünk.  A korábbiaknál is nagyobb létszámban   van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag   ezen testületekben, a szakmai munka  irányításában országosan tovább nőtt szerepünk. Jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában, pályázatok értékelésében, akkreditációs folyamatokban stb. Bajor Péter, a MATEHETSZ  ügyvezető elnöke különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk anyagi támogatására is. Ezúton is köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.
     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal
A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről az elmúlt évben is folyamatosan kérte az EMMI véleményünket. Ezeket a feladatokat – a rövid, néhány napos határidők miatt – most is az Elnökség tagjainak mozgósításával  tudtuk teljesíteni.
     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja
 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot. Ezen a téren fontos erősíteni munkánkat!
IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról  (Külön lapon!)
V. Főbb tennivalók a következő évben.
  – Az Elnökség munkájának megerősítése, a Választmány „törlése” miatt a létszám bővítése, új munkamegosztás kialakítása. – A Szakmai Tanácsadó Testület munkaprogramjának , működése  szervezeti kereteinek kialakítása. – A szekciók magas színvonalú munkájának fenntartása, további erősítése szakmailag.  – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  – A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése. – További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel, kiemelten a „Tehetségek Magyarországa” célkitűzéseinek megvalósítása céljából.
Határozati javaslatok:
1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a 2016.  évi munkáról.
2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.
3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2017. évi főbb feladatok kereteként
     az V. pontban megfogalmazottakat.

2017. május 10.                                                                        Az Elnökség nevében:
                                                                                             Dr. Balogh László elnök  sk.  
KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek.
              2017. május  20.                        
        

           Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                          Dr. Balogh László  s.k.
                 jegyzőkönyvvezető                                                elnök

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2015. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

  (ÖSSZEFOGLALÓ)

Bevezetés

 A beszámoló hagyományosan öt nagy területre terjed ki:

               – szervezettség, taglétszám,

               –  az Elnökség, Választmány munkája,

               –  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,

               –  gazdasági tájékoztató,

               – a következő év főbb feladatai.

I. Szervezettség, taglétszám

    2014 végére kb. 300 volt a taglétszámunk,  2015-ben  4 új tag lépett be a MTT-be. Az előző két évben jelentősebb volt a növekedés, több mint 20 új tag jelentkezett évenként, minden bizonnyal a jubileumi kiadványaink és konferencia hatására. Sajnos, a tagdíjfizetésben – erőfeszítéseink ellenére – továbbra is van egyenetlenség. A területi megoszlás  is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján most is: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye.   Szerencsére új tagok más megyékből is érkeznek.

 II. Az Elnökség, Választmány munkája

    Az Elnökség két alkalommal ülésezett, mindkét alkalommal a választmányi ülést megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken az elmúlt egy évben 15 határozatot hoztunk. (Mind az Elnökség, mind a Választmány határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)

    A Választmány  három alkalommal ülésezett – az elnökségi üléseket követően kétszer, valamint volt Egerben egy „informális” kihelyezett ülésünk. A két hivatalos ülésen a főbb napirendek a következők  voltak: – Az MTT 2014. évi gazdálkodásáról szóló jelentés – A Tehetség folyóirat új nyomdai megjelentetésének tapasztalatai – Tájékoztató az „Öveges-Laborok szekció” megalakításának előkészületeiről – A MTT mint szervezet és a tehetségsegítő tanácsok  együttműködésének alapkérdései – A MTT-Közgyűlés előkészítése   – Az Elnökségnek a 2014. év munkájáról szóló beszámolója  – A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása – A MTT  2015. szeptember18-19-i győri konferenciájának előkészítése

      Ezen témakörökkel kapcsolatosan a Választmány 19 határozatot hozott, ezek vezérelték munkánkat az elmúlt évben. Természetesen ezeket a témaköröket nem véletlenszerűen jelöltük ki, tevékenységünk  alapját az azt megelőző  Közgyűlésen elfogadott kiemelt feladatok  jelentették.

      Az informális, kötetlen (nem voltunk határozatképesek) egri őszi ülésen a következő napirendek szerint dolgoztunk: – Beszámoló a MTT 2015. évi győri országos konferenciájáról – Az Elnökség tagjainak beszámolói a 2014. májusi megválasztásunktól végzett tevékenységről. Az éjszakába nyúló beszélgetésen több mint húszan vettek részt a MTT vezetőségéből, s jelen volt meghívottként a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter igazgató úr, s az Arany János Program Egyesületének képviselői is: Veress Pál és Bíró Gábor igazgató urak. Így nemcsak a Társaságunkat, hanem az egész magyar tehetséggondozó munkát is érintő nagy kérdéskörök kerültek terítékre: a tanárképzés tehetséggondozásra felkészítő szerepének gyenge pontjai; a pedagógus-besorolások ellentmondásai a tehetségfejlesztő munka aspektusából; a tanulmányi versenyek rendezésének szakmai és szervezési problémái;  a posztgraduális pedagógus szakvizsgára jelentkezők létszámának jelentős  ingadozása a tehetség-specializáción; a MTT-tagság szakmai programokra mozgósításának nehézségei  az új pedagógusi munkakövetelmények kötöttségei miatt stb. Ezekkel a problémákkal a MTT vezetése folyamatosan foglalkozik, keresve az előrelépés lehetőségeit….

 
A közgyűlési beszámoló teljes szövege ide kattintva érhető el.