Author: arpi

AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2023. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

 

Bevezetés

         Az elmúlt három év (2020-2022.)  munkánkról szóló beszámolóját minden alkalommal azzal kezdtük, hogy a 2020. év  márciusában Magyarországon is kialakult járványhelyzet miatt terveinket át kellett alakítanunk a veszélyhelyzet rendeleteihez igazítva, s e három évben több olyan program is volt, amit meg sem tudtunk valósítani. Szerencsére 2023-ra már enyhült a Covid hatása, ezért az elmúlt évi Közgyűlésen (2022. máj. 12.) megválasztott új MTT- Elnökség és Felügyelőbizottság hivatalba lépése után mihamar  egész napos együttes ülést tartott (június 14-én), amelyen napirendre kerültek az elmúlt három év tapasztalatai a Covid-okozta nehézségek, problémák elemzésével. Már azon az ülésen több határozatot fogadtunk el tevékenységrendszerünk élénkítése céljából, majd a tervezést a következő három évre folytattuk az október 4-i vezetőségi értekezleten, ahol szép számmal fogadtunk el további határozatokat munkánk továbbfejlesztése érdekében. A június 14-i vezetői értekezleten döntően a helyzet elemzésére koncentráltunk, és 6 határozatot – gyorsan megoldandó problémáinkra – már itt is elfogadtunk, de az október 4-i vezetőségi ülésen tettük rá az i-re a pontot, ahol további 19 határozatot fogadott el az Elnökség a Társaság munkájának továbbfejlesztéséhez. E 25 határozat a következő nagyobb témakörökre vonatkozott: a kommunikációs eszköztár fejlesztése; a MTT-szekciók munkájának továbbfejlesztése; MTT-tagság adatainak új rendszerű felhasználása munkánk  során; a taglétszám növelésének lehetőségei; együttműködési lehetőségek bővítése más szervezetekkel, intézményekkel; a MTT gazdasági stabilitásának erősítése.

Beszámolónk a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területet ölel fel.

              I.  Szervezettség, taglétszám

              II. Összefoglaló az Elnökség és a Közgyűlés üléseiről

              III.  A tartalmi munka főbb elemei, eredményei

              IV. Gazdálkodási tájékoztató

              V. A 2023. év főbb feladatai

I.  SZERVEZETTSÉG, TAGLÉTSZÁM

    Ahogy az már közismert, a tagság pontos létszámának  tisztázása céljából 2019-ben az Elnökség indított egy  adatmegújítási programot akkori adatkezelési koordinátorunk, Tóth Ilona vezetésével.   Az ő felderítő és rendszerező tevékenysége eredményeként 2020. végére sikerült 245 főt azonosítani, akik az utóbbi években részt vettek aktívan a MTT munkájában. Kedvező, hogy ezt követően  folyamatosan jelentkeztek és felvételre is kerültek új tagok a MTT-be: 2023 végén  285 nyilvántartott tagunk volt.

     Született elnökségi határozat is 2023-ban az új tagok verbuválásának erősítésére Tóth Ilona ügyvivőnk koordinálásában, ennek lényege a következő. A MTT-tagság iránti érdeklődést erősíteni kell a tagságból adódó lehetőségek megismertetésével: meghívás programokra, rendezvényekre; a MTT tagság lehetőségének ajánlásai saját és külső szakmai rendezvényeken, fórumokon, munkahelyeken; a tagok ajánlásai alapján a tagjelölt személyek vagy szervezetek célirányos megkeresése, tájékoztatásuk a tagsággal és a belépéssel összefüggő információkról; a meghívottak körének kiterjesztése az adott programmal, rendezvénnyel összefüggő térség intézményeire, civil szervezeteire, szakembereire. A korábbinál dinamikusabb szervező munkának jelentős szerepe van abban, hogy  2024-ben (május 15-ig) eddig már 16 tagfelvételi kérelem érkezett.

II. ÖSSZEFOGLALÓ AZ ELNÖKSÉG ÉS A KÖZGYŰLÉS ÜLÉSEIRŐL

       Az Elnökség négy alkalommal ülésezett vegyes ( személyes és online) formában, ezen túl emailes-kapcsolatban több kérdésben konzultáltunk, illetve foglaltunk állást.  Ezeken az üléseken az Alapszabályból és aktualitásokból fakadó  napirendek szerepeltek, összesen 38  napirend volt az elnökségi üléseken. A főbb témaköröket a bevezető részben már jeleztük, a következőkben   a további fontosabbakat emeljük ki, amelyek jelzik az Elnökség elmúlt évi értekezleteinek bázis-elemeit. – A 2023. évi Közgyűlés előkészítése – Az Elnökség Közgyűlés elé terjesztendő  beszámolója a 2022. év munkájáról, gazdálkodási beszámoló, a MTT közhasznúsági jelentése, az SZJA 1% felhasználása – A 2017-ben elfogadott elnökségi munkamegosztás folyamatos aktualizálása  – A MTT aktuális gazdasági helyzete, további források feltárása  – A Tehetség folyóirat 2023. évi nyomdai megjelentetésének feltételrendszere  – A MTT 2023-as NEA-pályázata –  A MTT Facebookon történő megjelenésének helyzete, aktuális tennivalók  – Új tagok felvétele. Az elnökségi üléseken az elmúlt  évben  38  határozatot hoztunk. Határozataink  nyilvánosak, ezek a Honlapunkon évekre visszamenően elérhetők a „Határozatok” rovatban.   

      2023. május 12-én rendeztük meg a Magyar Tehetséggondozó Társaság 2023. évi rendes Közgyűlését is az alábbi napirendekkel. 1. Az Elnökség beszámolója a MTT 2022. évben végzett szakmai munkájáról. 2. A Társaság 2022. évi gazdálkodási beszámolója. 3. A MTT közhasznúsági jelentésének és az SZJA 1% felhasználásának megtárgyalása.  4. Tisztségviselők megválasztása 5.Egyebek.

A Közgyűlés az alábbi határozatokat egyhangúlag hozta meg:

1. A Közgyűlés elfogadta   az Elnökség  beszámolóját  a MTT 2022.  évi munkájáról.

2. A Közgyűlés elfogadta a MTT 2022. évi gazdálkodásról szóló beszámolót és a kapcsolódó közhasznúsági  jelentést,  valamint SZJA-1% felhasználásáról szóló összegzést.

3. A Közgyűlés elfogadta és  a 2023. évi főbb feladatok kereteként  a Közgyűlési beszámoló V. pontjában megfogalmazottakat.

4. A jelölő bizottság által a MTT Elnökség és Felügyelőbizottság tagjaira tett javaslatot a Közgyűlés személyenkénti nyílt szavazással valamennyi jelölt esetében egyhangúlag elfogadta.

A megválasztott  Elnökség: elnök:  dr. Balogh László, alelnökök: Papp András,  dr. Polonkai Mária, Sarka Ferenc,    Tóth Tamás, Turi Katalin, titkár: Szénási Istvánné, ügyvivő: Tóth Ilona, elnökségi tagok: dr. Bodnár Gabriella, Bohdaneczky Lászlóné, dr., Kormos Dénes  

Felügyelőbizottság: elnök: Takácsné Laczó Sylvia, FB-tagok: Demarcsek Györgyné, dr. Heimann Ilona, Farkas György.    

III. A TARTALMI MUNKA FŐBB ELEMEI, EREDMÉNYEI

      Amint az közismert már évek óta, a  Magyar Tehetséggondozó Társaság fő célja, „hogy önszerveződő cselekvések összegzésével valósítsa meg a lehetőségéig a széles merítésű tehetség felismerést, – kibontakoztatást és gondozást úgy, hogy egyetlen magyar támogatónak sem kötelezi el magát kizárólagosan”. (2017. május 20-án módosított Alapszabály) Ennek keretében 2023-ban is a következő átfogó programok álltak munkánk középpontjában.

  • Fórumot teremteni a különböző  fejlesztő elméletek, módszerek és gyakorlatok számára, a korszerű tehetséggondozás szemléletét terjeszteni.
  • Intenzíven együttműködni az oktatási, közművelődési, egyházi intézményekkel, ezek fenntartóival, tehetséggondozó  társszervezetekkel.

Az alábbiakban elvégezzük 2023-as tevékenységrendszerünk e célokhoz kapcsolódó legfontosabb elemeinek összegzését.

III.1.Fórumot teremtettünk a különböző fejlesztő elméletek, módszerek és gyakorlatok számára, a korszerű tehetséggondozás terjesztésére

Ehhez a munkához a főbb kereteket a következők jelentették: szakmai konferenciáink, szekcióink tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk. Ebben a tagolásban adunk összefoglalót az alábbiakban a fenti célhoz kapcsolódó 2023. évi munkáról.  

III.1.1.  Országos  konferenciánk 2023-ban

     Szakmai konferenciánknak jelentős hagyománya alakult ki megalakulásunk óta: 2020. előtt minden évben rendeztünk egy országos konferenciát,  s ezen kívül további regionális konferenciákat is szerveztünk.   Ahogy az közismert, a 2020.  szeptemberére tervezett  MTT 31.  Országos Konferenciáját a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt el  kellett halasztanunk 2021-re. Szerencsésen alakult a helyzet 2023-ban: munkánk középpontjában állt a szeptemberi 22-23-án megrendezendő 33. Országos MTT-Konferencia előkészítése és szervezése Békéscsabán. Ebben kiemelt szerepet vállaltak a helyi MTT-tagjaink: Körösi Tibor elnök úr, a Körös Tehetséggondozó Egyesület vezetője és Dégenhardtné Szántó Ágota tanárnő  a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából. Rajtuk kívül oroszlánrésze volt a sikeres megrendezésben két helyi iskolának és vezetőiknek. Egyrészt   a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolának, vezetője  Tirjákné  Prisztavok  Ágnes igazgatónőmásrészt a Szeberényi Gusztáv Adolf  Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános iskola, Óvoda,  Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumnak, vezetője Köveskuti Péter igazgató úr.

   A program megnyitásaként a konferencia szervezői nevében köszöntőt mondott dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke, Tirjákné Prisztavok Ágnes a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója és Köveskúti Péter a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium igazgatója. A konferenciát dr. Juhász István, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka, valamint Bánki András Békéscsabai Tankerület Igazgató gondolatait tolmácsolva Tirjákné Prisztavok Ágnes nyitotta meg.  A plenáris előadások méltó helyszíne a békéscsabai városháza díszterme volt, mely éppen azon a héten ünnepelte fennállásának 160. évét.

     Az országos hírű szakmai előadók az eredmények mellett sokféle közelítésben beszéltek a tehetséggondozásban jelentkező, az oktatás általános helyzetéből következő problémákról, kihívásokról és az ezekből adódó tervekről. A plenáris ülés előadásai voltak a következők. Dr. Polonkai Mária a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökeként előbb röviden ismertette a NTT eddigi tevékenységét, majd a jelenlegi kihívásokra adott lehetőségekről és tervekről beszélt. Bajor Péter, a MATEHETSZ ügyvezető elnöke  egy  tervezett új, ingyenes pedagógus-továbbképzési programról tartott tájékoztatót. Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke előadásában a Tehetség folyóirat 30 éves történetét mutatta be. Sarka Ferenc, az MTT alelnöke Harsányi István (1908-2002) professzor életművét idézte fel a Tehetség folyóiratban megjelent írásai alapján. Turi Katalin, az MTT alelnöke a szekciók megújulásának folyamatáról tartott előadást. Papp András MTT-alelnök előadásában a mesterséges intelligencia használatának tehetséggondozásban lehetséges alkalmazásáról szólt. Kormos Dénes a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának elnöke a Tanácsok működésének tapasztalatairól tájékoztatott és az ebből adódó további feladatokat mutatta be. Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Iskola igazgatónője a pedagógusok közös munkáját, lelkesedését emelte ki az eredményes iskolai tehetséggondozás egyik fő feltételeként. Köveskúti Péter, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium igazgatója előbb az evangélikus szemléletű tehetséggondozás alapelveiről szólt, majd a gimnázium tehetséggondozó programjának fő elemeit mutatta be. Hugyecz Hajnalka, a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatójaként egy kisvárosi, nagy földrajzi vonzáskörzettel rendelkező gimnázium jellegzetességeiről, köztük az Arany János Tehetséggondozó Program tevékenységeiről tartott előadást. Molnár Etele Györgynéigazgató, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője az „Egy ritmusra mozdulunk” című előadásában az intézményben folyó tehetséggondozó programok egy újdonságát, a ritmushangszerek alkalmazását elemezte. Borombós Edit tanárnő az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola által kialakított egyedi komplex programot mutatta be.

    A plenáris  előadásokat követően a Magyar Tehetséggondozó Társaság díjainak átadására került sor. Az intézmények között a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kapta az MTT Elismerő Oklevelét. Tehetségekért Arany Kítűző Díjban részesült az iskola pedagógusa, Dégenhardtné Szántó Ágota – aki a MTT tagjaként több évtizedes kiemelkedő munkát folytatott és fő szervezője volt a konferenciának is, a térségben több mint 20 tehetségpont kialakítását személyesen segítette. A kitüntetésekhez ezúton is gratulálunk, és további sikereket kívánunk a kitüntetetteknek!

    A második napon az Evangélikus Gimnázium Kollégiumában szekciófoglalkozásokkal folytatódott a szakmai program. A szekciókban a két tanítási nyelvű, a művészeti, az informatikai, a műszaki területek mellett a tehetséges tanulók mindennapi életben szükséges gyakorlati készségek fejlesztésének problémáit és lehetőségeit beszélték meg a résztvevők. A szekciófoglalkozások az előző napi intézmény-bemutatók során elhangzottak részletesebb prezentálása mellett alapul szolgáltak a jelenlévők közötti élénk eszmecserék kialakulásához is.

   A programban nagy sikert arattak a tehetségüket bemutató fiatalok, akik nemcsak üdítő színfoltként emelték a rendezvény színvonalát, hanem illusztrálták is a bemutatkozó intézményekben folyó hatékony fejlesztő munkát. Ilyen volt a Vörösmarty Iskola énekkara, a Jankay néptánccsoportja, a Benka Iskola zenei és ritmus produkciója, a békéscsabai Evangélikus Gimnázium tanulójának, Ács Melindának cselló előadása, illetve a második napon a Hétpróbás Néptánciskola és Bócsik Lili artistanövendék produkciója.

        A  Magyar Tehetséggondozó Társaság és a társrendező Matehetsz nevében  ezúton is köszönetet mondunk azért az áldozatkész munkáért, amit  a fenti négy vezető tehetséggondozó szakember – munkatársaikat is bevonva – végzett a 2023. szeptember 22-23-én rendezett 33. Országos  Tehetséggondozó Konferencia előkészítése és lebonyolítása során. A két nap során hiteles képet kaptunk a bemutatkozó intézmények tehetséggondozó programjának  korszerű voltáról. Az is bizonyítást nyert, hogy az iskolák vezető szakemberei, pedagógusai kitűnően felkészültek erre a speciális tevékenységre. Köszönve ismételten minden bemutatkozó intézmény és tehetséggondozó szakember konferenciánkon vállalt szerepét, további munkájukhoz  sok sikert kívánunk.

     III.1.2. Szekciók működése a MTT-ben

    A gyakorlati tehetségfejlesztő  munka legfőbb kereteit kezdetektől fogva a szekciók tevékenysége jelenti.  Vannak hagyományosan aktív szerepet vállaló szekcióink, ezek döntően a legrégebben működők: a Nyugat-dunántúli, a  Kelet-magyarországi, a Kémiai és környezetvédelmi, valamint a Felsőoktatási  szekciók. Ezek mellett a később indult Tanítói és   Dél-dunántúli is dinamikusan fejlődik, hasonlóan a 2019-ben alakult  új szekció,  a Digitalizáció és  Innováció a Tehetséggondozásban, s a 2022-ben megalakult Egyéni Tehetségfejlesztés Szekció is aktívan dolgozik. A korábbi években – amint azt már fentebb is jeleztük – a járványhelyzet különösen nagy akadályt jelentett a tehetségfejlesztő szakemberek szekciókban való együttműködésében. A problémakört újból napirendre tűztük vezetőségi ülésen 2023 júniusában és októberében, különös tekintettel az aktivitás további fokozására. Turi Katalin alelnök asszony ismét felhívással fordul a szekcióvezetőkhöz, hogy dolgozzanak ki megvalósítható programokat. Ennek eredményeként több szekció is tartott szakmai rendezvényt 2023-ban. Ezekről a MTT-Honlapon az egyes szekciók rovatában, illetve a Tehetség folyóirat számaiban lehet olvasni. Ugyanakkor az Elnökség úgy döntött, hogy három szekciót – évek óta tartó inaktivitásuk miatt – leveszünk a listánkról: a Gyermekvédelmi, a Szakértői és a LIONS Clubok Szekcióját. Ezek korábban nagyon értékes munkát végeztek, de más-más okok miatt az utóbbi időben nem tudtak érdemi szakmai eredményeket felmutatni.

III.1.3. Kommunikációs eszköztárunk működése, szakmai értékei

    Ebben a részben három nagy jelentőséggel bíró és   nagy hatékonyságú kommunikációs eszközünkről, a Tehetség folyóiratról, a MTT-Honlapról, valamint a legfrissebben (2019-ben indult) új elem,  a Facebook-kínálta lehetőségek felhasználásáról kell szót ejtenünk, szerencsére ezeken a területeken  a vírus miatt közvetlen akadályok nem gördültek a korábbi években sem feladataink megoldása elé.  

   Aktuálisan szólnunk kell itt arról is, hogy 2023-ban elvégeztük a megújítását  a MTT 2018-ban megjelent korábbi tájékoztató szóróanyagának – Kormos Dénes elnökségi tagunk művészi munkájának eredményeként. Ezúton is köszönet érte. Kinyomtatása is megtörtént az új változatnak a Körös Tehetséggondozó Egyesület támogatásával – ezúton is köszönjük a támogatást Körösi Tibor elnök úrnak. Az új szóróanyagot a múlt évi szeptemberi Országos Konferenciánkon már megkapták a résztvevők, s konferenciáinkon a továbbiakban is terjesztjük a tájékoztatót több mint három évtizedes  munkánkról. A szóróanyag megtalálható a MTT-Honlapon is, a Főoldal „Rólunk” című rovatában

     A híranyagok, sajtóanyagok megjelenés előtti jóváhagyásának új rendszere is működésbe lépett, ez a következő vezetőségi tagokhoz kötődik: a szekciók tevékenységével összefüggő anyagok esetében Turi Katalin alelnök;  a Facebook-felületre küldendő anyagok esetében Takácsné Laczó Sylvia FB-elnök, a Facebook-megjelenések főszervezője; minden egyéb, más anyag esetében  (MTT-Honlap stb.) Balogh László elnök a felelős irányító. Ez azt jelenti, hogy a szerzőknek a jelzett témakörökben e három vezető valamelyikének  kell eljuttatniuk a megjelentetni kívánt anyagot – a fenti munkamegosztás figyelembevételével. Természetesen, ha valaki a Tehetség folyóiratban kíván írást megjelentetni, azt Százdi Antal felelős szerkesztő úrnak kell elküldenie.

III.1.3.1. A Tehetség szakfolyóirat  30 éve folyamatosan megjelenik

    A szakfolyóirat 1993 tavaszán jelent meg először a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélye alapján. A szakmai folyóirat célja eredendően az volt,  hogy  lehetőséget biztosítson a tehetséggondozással kapcsolatos új kutatási eredmények közreadására; a gyakorlatban kidolgozott új fejlesztő módszerek bemutatására, képzési programok terjesztésére;  intézmények átfogó programjainak publikálására; konferenciákon elhangzott értékes előadások közreadására stb. Kezdetben néhány oldalon jelent meg egy-egy A/5-ös méretű kiadvány, hosszú évek óta azonban a standard számonként a 24 oldalas megjelenés volt.

    Sajnos, 2023-ban gondok adódtak folyóiratunk további megjelenésével kapcsolatban. A 2023. júniusi 14-i vezetőségi értekezleten Balogh László elnök felvetette a következő problémát: a Tehetség folyóirat jelentősen megugrott nyomdai költségei nem teszik lehetővé a 2023. 3-4. szám megjelentetését, nincs meg erre az elegendő anyagi fedezet költségvetésünkben. Az utóbbi három évben háromszorosára nőtt a nyomdai kiadás számlája: jelenleg egy példány (24 oldal) nyomdai költsége 1200 Ft, a korábbi 400 forinttal szemben. A helyzet  tisztázásáig az Elnök javasolta felfüggeszteni a 2023-as év további két számának megjelentetését. Akkor dönthetünk ebben a kérdésben, ha látjuk a 2023-as gazdálkodásunk lezárását: amennyiben lesz elegendő maradvány, a 2023. 3-4. összevont szám nyomdába kerül. Az Elnökség ezzel egyhangúlag egyetértett. Az Elnökség az október 4-i ülésen felkérte  a következő vezetőségi tagokat: Balogh Lászlót, Farkas Györgyöt, Heimann Ilonát, Sarka Ferencet, Takácsné Laczó Sylviát, Turi Katalint és Százdi Antalt,  hogy 2023. december 31-ig tárják fel a mozgásteret és konkrét lehetőségeket a folyóirat 2024-ben történő megjelentetéséhez is: lehetséges volt, hogy találunk anyagi forrást a további nyomdai kiadáshoz; az is elképzelhető volt, hogy csökkentett terjedelemmel tudjuk megjelentetni; valamint az is, hogy át kell térnünk a kiadás  online változatára. Két irányban indultak el a bizottság tagjai a probléma megoldásához: egyrészt keresni kellett  olyan nyomdát, ahol 1200 forintnál kedvezőbb áron tudják előállítani folyóiratunk egy példányát, másrészt próbáltunk a korábbiaknál több anyagi támogatást szerezni külső támogatóktól. A következő eredmények születtek.

  1. Már a nov. 22-i első megbeszélésen közölte a jó hírt Laczó Sylvia, az Elnökség által kiküldött  bizottság tagj, az Európa 2000 Gimnázium igazgatóhelyettese, hogy az intézményüknek nyomdai megbízásokat teljesítő nyomda,  a Santos Könyvkiadó és Nyomdaipari KFT  nagyon kedvező áron vállalja a folyóiratunk további nyomdai megjelentetését. Idézem Szántó György igazgató úr Laczó Sylviához írt levelének leglényegesebb sorait:  „Kedves Sylvia,…A 350 darab 20 oldalas folyóirat A/4 méretben 120 g-os (szórólap vastagság) papírra nyomva, irkatűzve, baráti áron 450 FT/db + ÁFA. Ebben benne van az EPR és a szállítás költsége is. 16 oldal esetén az ár 370 FT/db + ÁFA.” Ez azt jelentette, hogy a továbbiakban megközelítőleg a 2020-as nyomdai árszínvonalon tudjuk megjelentetni a folyóiratunkat!
  2. A további anyagi támogatások céljából több levelet küldtünk feltételezett támogatókhoz, azonban ezekre  érdemi választ nem kaptunk. Szerencsénkre személyes munka-kapcsolatok révén a folyóiratot eddig is támogatóktól, illetve új szponzoroktól sikerült összegyűjteni annyi pénzt, amennyi fedezi a 2024-es év 1-4. számának a nyomdai megjelentetését. A következő összegeket ajánlották fel: Matehetsz: 300.000.-; Európa 2000 Gimnázium: 300.000.-; Medve Matek: 100.000;  Vásárhelyi László Református Művészeti Alapiskola: 50.000 Ft., ez összesen: 750.000.-Ft
  3. A Tehetség 2023. 3-4. összevont számának redukált oldalszámon történő megjelentetését lehetővé tette az első pontban jelzett alacsony ár, mivel a 2023-as év gazdálkodásának lezárásakor bevételeinkből több mint 400.000.- Ft maradvány volt december 31-én.  Így ez év február elején elkezdtük előkészíteni a megjelenést, s március elején ki is jött a nyomdából a 350 példány. A  nyomdai számla  teljes összege 167.375 Ft volt, így még maradt  kb. 250.000.- Ft  munkánk más  területen történő 2024-es felhasználásra az elmúlt évi maradványból.  

     Így végülis  a Tehetség folyóirat  megjelenhetett nyomtatott formában  2023-ban is, s a 2024-es számokra is rendelkezésünkre áll az anyagi fedezet. A magas szakmai színvonal továbbra is jellemző volt az elmúlt évben is,  köszönhetően elsősorban Százdi Antal felelős  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! Ugyancsak köszönjük Sarka Ferenc alelnök úrnak a színvonalas nyomdai kivitelezés megszervezésében vállalt szerepet. Természetesen a kiterjedt szerző-gárdának is köszönettel tartozunk színvonalas írásaikért.

   Végezetül tekintsünk a jövőbe is: reméljük, hogy biztos pontja lesz a továbbiakban is, nemcsak a MTT-nek, de az egész nemzeti tehetséggondozásnak  a Tehetség-szakfolyóirat, mint ahogyan ez az elmúlt három  évtizedben is volt.  Hisszük,  még sok felderítetlen érték van a tehetséggondozás témakörében az aktuális kutatási anyagokban, valamint a köznevelési intézmények és más szervezetek gyakorlatában, amelyek  publikálása jelentősen elősegítheti, hogy a mostaninál is hatékonyabban végezzük a tehetséges diákok felkutatását és fejlesztését, elősegítve a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseinek megvalósítását!

  III.1.3.2. A MTT Honlap

      Gondot jelentett az utóbbi években ennek működésében, hogy egyrészt a sok megjelent információ miatt egyre nagyobb tárhelyre volt szükség, másrészt a sok beérkezett anyag elhelyezése szinte folyamatos készenlétet és munkát kívánt a rendszergazdától. A múlt év május 12-én megválasztott Elnökségnek a működés egészének az áttekintését napirendre kellett tűznie, hogy meglegyenek a feltételei a jövőben a kiegyensúlyozott és sokszínű megjelenésnek. Az elfogadott elnökségi határozat eredményeként a MTT-Honlap megújítását elvégeztük a múlt nyár folyamán Varga Árpád főszerkesztő úr és rendszergazda vezetésével: mind technikai, mind tartalmi és esztétikai szempontból jelentős fejlesztés történt.

    Éppen húsz éve, 2004 elején Sarka Ferenc alelnök úr irányításával nyílt meg a Honlap, és azóta is folyamatosan működik www. mateh.hu címen. Megjelennek rajta az továbbra is az új formátumban és struktúrában a MTT  főbb dokumentumai (Alapszabály, Adatkezelési tájékoztató, határozatok, tagfelvételi jelentkezési lap, dokumentumtár stb.); az eddigi fontosabb kiadványaink; versenyfelhívások; rendezvényekről tájékoztatók; kötelező közzétételek (Közhasznúsági jelentés, SZJA 1% évenkénti felhasználása);  valamint  a szekciók munkájáról is tájékozódhatnak  – évekre visszamenően –  itt a szakemberek. Kiemelt funkciója a  szakmai konferenciáinkról szóló beszámolók megjelentetése, az ott elhangzott előadások olvashatóvá tétele, a képgaléria rovatunkban ezen rendezvények kiemelt pillanatainak megőrzése az utókor számára, valamint az elmúlt három évtizedben a MTT-tagoktól  magyar nyelven megjelent  hazai tehetség-szakirodalom közreadása is. A MTT Honlap tartalmában tovább gazdagodott, színesedett 2023-ben is: folyamatosan adott  információkat az „Aktuális” sorozatában a Magyar Tehetséggondozó Társaság munkájáról – ezeket hírlevél funkcióban ki is küldjük rendszeresen a MTT-tagoknak.  Beszámolók jelentek meg rendezvényinkről, előzetesen megjelentek itt a felhívások, meghívók programjainkra, valamint a Nemzeti Tehetség Program megvalósításához kapcsolódó más fontos információkat is közöltünk. A MTT-Honlap gazdag és magas színvonalú tartalmáért, valamint az eddigi harmonikus megjelenésért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Turi Katalin alelnök asszonynak és Varga Árpád tanár  úrnak, a Honlap főszerkesztőjének és rendszergazdájának.

III.1.3.3. A Facebook lehetőségeinek felhasználása a kommunikációs eszköztárunkban 

   Amint az közismert, évekkel ezelőtt született meg az a javaslat, hogy a közösségi média ezen népszerű elemét is iktassuk be kommunikációs tevékenységeink közé. Az ötlet a „Digitalizáció és innováció a tehetséggondozásban” nevű  szekciónk vezetésétől eredt, Laczo Sylvia, e szekció vezetőségi tagja  kezdeményezte ennek a lehetőségnek a felhasználását még 2019-ben, s el is indultak a munkálatok az ő vezetésével.  „A Kommunikációs rendszerünk további gazdagítása a Facebook-kínálta lehetőségek felhasználásával”  című napirend többször is az Elnökség elé  került 2023-ban. A témakör felelőse, Takácsné Laczó Sylvia igazgatóhelyettes, FB-elnök ismételten megfogalmazta, hogy nem érkezik hozzá megfelelő mennyiségű anyag a MTT tevékenységéről, amelyeket fel tudna tenni a Facebookra.  Legfontosabb előrelépési lehetőségként  kérte a szekcióvezetőket, hogy a korábban meghatározottak szerint juttassák el a Facebookra szánt anyagaikat hozzá, csak így tud hírértéke lenni mindannak a munkának, ami a szekciókban láthatóan folyt, folyik.  (További részletek a koncepcióról, a tervekről és a működés  szabályozásról ebben a cikkben olvashatók: Takácsné Laczó Sylvia – Turi Katalin: A Magyar Tehetséggondozó Társaság a Facebookon! Tehetség, 2021. 2. szám, 15-16. o.) Nem volt egyszerű a helyzet a 2020-22-es években – a vírus okozta problémák miatt –  a szekciók korábbinál mérsékeltebb dinamizmusa gyérítette programjainkat, s így az ezekről szóló híradás is kevesebb alakalommal jelenhetett meg. Ahogy azt fentebb már jeleztük, 2023-tól  kezdve felszálló ágba került a szekciók tevékenységrendszere, s így jobban ki tudjuk használni a híradásra a Facebook kommunikációs eszközrendszerét, kérjük most  is a szekcióvezetőket, hogy az eddiginél dinamikusabban használják ki ezt a lehetőséget a MTT munkájáról történő híradásra. Ezúton is köszönjük Laczo Sylvia tanárnő lelkes és fáradhatatlan tevékenységét ezen a területen is!

III. 2. Az elmúlt évben is törekedtünk intenzív együttműködésre oktatási, közművelődési, egyházi intézményekkel, ezek fenntartóival, valamint  tehetséggondozó társszervezetekkel

     Ezeknek a kapcsolatainknak évtizedekre visszanyúló hagyományai vannak, ezért is tűzte napirendre ismételten 2023-ban az Elnökség e problémakört: gondolkodnunk kellett azon, hogyan tudjuk újból aktivizálni ezeket az együttműködési lehetőségeket. Ezt a területet is érintette 2020-tól, hogy  az  intézményekben gyakran  „zárlat” volt a közös rendezvényekre, programokra – mint azt már fentebb jeleztük, személyes találkozásokra  ritkán volt lehetőségük  szakembereinknek ezen intézmények, szervezetek pedagógusaival,  így a szakmai támogatásunk, tanácsadásunk is kevésbé realizálódhatott, mint a járvány előtti években. Az ismert okok miatt nemcsak az itthoni de a határon túli iskolákkal, szervezetekkel is minimálisra csökkent a gyakorlati munkát segítő kapcsolatunk. Az Elnökség két fontos határozatot hozott 2023-ban, amelyek segítik az együttműködési lehetőségek bővítését.

  •  Partnerségek, szakmai kapcsolatok továbbfejlesztése elengedhetetlen: fontos az együttműködési lehetőségek keresése, illetve meglévők erősítése azokkal a szervezetekkel, amelyeknek hasonló szakmai céljaik és célközönségeik vannak (közös programok szervezése, egymás programjainak ajánlásai, pályázati együttműködések).
  • Kiindulási pontként az Elnökség elfogadta, hogy a   MTT a jövőben aktívan együttműködik a Kárpát-Medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumával. Az együttműködés alapelveinek kidolgozása is megtörtént Kormos Dénes elnökségi tagunknak, a Kárpát-Medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiuma elnökének és Turi Katalin alelnökünknek az irányításával .

    2023-ban  több  nagyobb ívű  (országos, regionális) tehetséggondozó program szakmai támogatását is végezte a MTT: tovább folytatódott ez a kapcsolat az Arany János Tehetséggondozó   Programmal,  segítettünk  továbbra is  a Református Egyház központi tehetséggondozó programjának  megvalósításában, továbbfejlesztésében, elterjesztésében, és sok iskolai programot támogattunk szakmailag. 2015-től segítjük a Magyarországi Református Egyház Tehetséggondozó Stratégiájának megvalósulását. 2023 szeptemberében a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 45 év utáni újraindításának 30 éves évfordulója alkalmából az iskolának adományoztuk a tanévnyitón  a MTT Elismerő Oklevelét a tehetséges fiatalok gondozása terén kifejtett három évtizedes magas színvonalú munkája elismeréseként.

    Kiterjedt  kapcsolatrendszerünk továbbra  is bizonyítja a MTT jelentőségét a tehetséggondozásban. 2023-ben is funkcionált e  kapcsolatrendszerünk a tehetséggondozó   „társszervekkel”: MATEHETSZ, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, Tehetségügyi Koordinációs Fórum, Nemzeti Tehetség Központ.  Ezt a folyamatosságot most is az biztosította, hogy hosszú  évek óta  nagy létszámban van – általunk küldött vagy más szervezetek által megválasztott – MTT-tag ezen testületekben: vezetők, elnökségi tagok, bizottságok vezetői és tagjai.  Jelentős részt vállalt 2023-ban is  a MTT tagsága anyagok, tervek (Pl. aktuális NTP-programok konkretizálása, új  projektek kidolgozása) és kiadványok készítésében, ezek megvalósításában, a társszervek konferenciáinak  és más rendezvényeinek szervezésében, lebonyolításában, pályázatok értékelésében stb. Ezt az aktív közreműködést a jövőben is fent kívánjuk tartani. Nagy jelentősége van szakmai együttműködéseink fejlesztésében dr. Polonkai Mária alelnökünknek, aki egyben a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, valamint a Matehetsz alelnöke, s ezen  funkciói segítségével gazdag szakmai kapcsolatrendszerbe tudja bevonni a MTT tagjait is.  Bajor Péter, a MATEHETSZ  és az NTT ügyvezető elnöke is különös figyelmet  fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, valamint munkánk anyagi támogatására is. Mindkettőjüknek  köszönjük ezt a sokoldalú támogatást.

IV. TÁJÉKOZTATÓ A MTT ANYAGI HELYZETÉRŐL ÉS 2023. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

       (Külön lapokon a gazdasági beszámolók: ezek olvashatók a Honlapunk (www.mateh.hu) Főoldalán, a „Kötelező közzétételek” rovatban.)

     Határozatok is születtek 2023-ban a MTT gazdasági stabilitásának erősítése érdekében – Tóth Tamás, a gazdasági ügyeket összefogó alelnök úr koordinálásában. Ezek a következők.

  • A  tagsági tagdíj befizetési kötelezettségének szisztematikus  ellenőrzése: a januárban kiküldött első felhívás után minden naptári év májusában és októberében 2. és 3. felhívást küldünk ki az addig nem fizetett tagoknak mulasztásuk pótlására. Az Alapszabályunk megfogalmazza, hogy a rendes tagnak kötelezettsége az évenként tagdíj befizetése.
  • Az éves tagdíj emelésének a lehetőségét napirendre tűzi az Elnökség a 2024. márciusi és májusi ülésén, s javaslatát a Közgyűlés elé terjeszti május 17-én..
  • Az SZJA 1%-ból származó bevételek növelése.
  • Pályázati pénzekből származó bevételek növelése.

V. FONTOSABB FELADATOK 2024-BEN

– A Nemzeti Tehetség Program    megvalósításában  való további intenzív közreműködés

– További harmonikus  együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel

Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben

A MTT-szekciók munkájának továbbfejlesztése

– A kommunikációs eszköztár fejlesztése

– Szakmai együttműködési lehetőségek bővítése

– A MTT gazdasági stabilitásának erősítése

A Tehetség folyóirat további nyomdai megjelentetéséhez szükséges anyagiak biztosítása

A Facebook lehetőségeinek eddiginél hatékonyabb felhasználása a kommunikációs eszköztárunkban

Határozati javaslatok:

1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  a MTT 2023.  évi munkájáról.

2. A Közgyűlés fogadja el a MTT 2023. évi gazdálkodásról szóló beszámolót és a kapcsolódó közhasznúsági

     jelentést, valamint az összefoglalót az SZJA-1% felhasználásáról.

3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a 2024. évi főbb feladatok kereteként

     az V. pontban megfogalmazottakat.

A MTT Közgyűlése a 2024. május 17-i ülésén egyhangúlag elfogadta ezeket a határozati javaslatokat.

2024. május 17.                                                                        Az Elnökség nevében:

                                                                                            Dr. Balogh László elnök s.k.