GYORSHÍR: PROGRAMVÁLTOZÁSOK A MTT TERVEZETT RENDEZVÉNYEIBEN I. (2020. ÁPRILISTÓL)

1. Ahogy azt az Aktuális 2020. 1. számában  közreadtuk, a MTT Elnöksége ülést tartott március 4-én, s úgy döntött, hogy ebben az évben május 16-án, szombaton  (11,30-kor)  Szerencsen kerül megrendezésre a Közgyűlés,  a kétnapos „ECHA-Diplomások Műhelye Konferencia” zárása után.
A koronavírus okozta helyzet miatt a MTT-Közgyűlést a tervezett időpontnál  későbbre halasztjuk, várhatóan szeptembertől kerülhet megrendezésre – a járvány alakulásától függően. Majd az Elnökség fogja – funkciójából fakadóan – eldönteni, hogy mikor és hol legyen a Közgyűlés, s idejében, legkésőbb  30 nappal a rendezés előtt kiküldjük a meghívót  a tagságnak.

2. Ahogy korábban már szintén jeleztük,  az évenként megrendezendő „ECHA-Diplomások Műhelye Konferencia”  az Egri Főegyházmegyének, a Debreceni Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszékének,  a MTT Kelet-magyarországi Szekciójának és a Matehetsznek közös szervezésében  2020. május  15-16-án került volna sor Szerencsen, a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában, ahol 30 éve indult az Intézmény  Komplex Tehetséggondozó Programja.
Természetesen a járvány miatt ezt a rendezvényt is el kell halasztanunk, optimista forgatókönyv szerint október vagy november hónapban lesz esély megtartására Szerencsen.
3. A 2020. szeptember 25-26-án Budapesten, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium szervezésében megrendezendő MTT 31. Országos Konferencia megtartásáról (programmal és jelentkezési lappal) vagy elhalasztásáról augusztus közepén adunk értesítést – ugyancsak itt a Honlapunkon.     
    

Megértésüket, türelmüket kérve, jó egészséget kívánunk minden MTT-tagnak!                                                     

A MTT Elnöksége nevében:  Dr. Balogh László

You may also like...