Aktuális 2015./3.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság Elnöksége és Választmánya májusi ülésén elsősorban a 2015. évi  Közgyűlés napirendjeit készítette elő, amelyek a Közgyűlésen megtárgyalásra is kerültek. Ezekről, valamint a határozatokról az Aktuális 2015./2. számában már beszámoltunk. Ezen túlmenően is több fontos napirendet tárgyaltunk, ezekről most adunk   tájékoztatást. Kiemelt jelentőségű, hogy a Választmány döntött a MTT 2015. évi „Tehetségekért” kitüntetés odaítéléséről: hat kiváló tehetséggondozó, tehetségsegítő szakembernek ítélte oda a vezetés a díjat, ezek átadására  a 2015. szeptemberi  MTT-Konferencián kerül sor. Elfogadta az Elnökség és a Választmány a MTT rendes évi nagy konferenciájának programját is, amelyet Győrben rendezünk szeptember 18-19-én,  a régió felsőoktatási intézményeinek és a Pedagógiai Szakszolgálat Győri Tagintézményének közreműködésével. A program  pénteken délután 14,30 órakor kezdődik, s szombaton délben fejeződik be. A péntek délutáni programban a tervek szerint neves előadók adnak tájékoztatást a tehetséggondozás aktuális nemzetközi és  hazai helyzetéről, feladatairól. Többek között előadást tart F.J. Mönks professzor, az European Council for High Ability örökös  tiszteletbeli elnöke, Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, dr. Szabó Péter, a NYME Apáczai Karának dékánja, valamint Bajor Péter , a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke, s a hagyományoknak megfelelően  a MTT tisztségviselői közül is többen tartanak előadást. Szombaton délelőtt szekcióüléseken folyik tovább a munka. Várhatóan hét szekcióban vitathatjuk meg a tehetséggondozás aktuális kérdésköreit, pl.: Pedagógiai Szakszolgálatok főigazgatói/vezetői feladatai a tehetséggondozás megszervezésében megyei szinten, SNI -s és BTMN-es tanulók tehetséggondozásáról, Pszichológusok szerepe a tehetséggondozásban, A Talentum Műhely, kiválóan akkreditált Tehetségpont szerepe Győr közéletében és a térségben stb.
A részletes program és a jelentkezési lap augusztus 20. körül kerül fel a MTT-Honlapra (www.mateh.hu), a jelentkezési határidő a konferenciára: szeptember 10. A választmányi ülésen került bejelentésre, hogy  a MATEHETSZ szerződés keretében támogatja anyagilag a Tehetség folyóirat megjelentetésének a 2015./2. és 3. számát. „Társadalmi célú kampány népszerűsítése a Tehetség újságban” címmel. A támogatást ezúton is tisztelettel köszönjük. Amint az közismert,  Magyarországon intenzív kutatások indultak a rendszerváltást közvetlenül megelőző évektől kezdve a tehetség-témakörben, ezek azonban azóta is csak véletlenszerűen hozzáférhetőek, így gyakorlati értékük nem hasznosul kellően munkánkban. Ezt a hiányt felismerve  2014 nyarán    megnyitottuk a tehetségkönyvtárat  a Honlapunkon, lehetővé téve, hogy a szakemberek, szülők és más érdeklődők olvashassák  a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. Két részből áll e rovatunk: az egyikben a könyveket tesszük elérhetővé, a másikban a tanulmányokat. Jelenleg 16 monográfia és tanulmánygyűjtemény érhető el, s 227 tanulmány, gyakorlati elemzés olvasható Honlapunk ezen részében. A gyűjtést tovább folytatjuk, s kérjük szerzőtársainkat, hogy akinek van a témába vágó írása, s azt hozzáférhetővé kívánja tenni a MTT-Honlapon, a részletek egyeztetése céljából  jelentkezzen Balogh László elnök email-címén: laszlo.balogh@arts.unideb.hu. Természetesen nem tehetünk fel a Honlapra minden írást: egyfelől az eredeti kiadáshoz kapcsolódó szigorú szerzői jogi szabályok szerint kell eljárnunk, másfelől csak azok a publikációk kerülhetnek fel, amelyekhez hozzájárulását adja a szerző írásban.

2015. július                                                

Dr. Balogh László
MTT-elnök

You may also like...