„Kreatív klímával a tehetségekért”

Az alábbiakban olvasható A  Magyar Tehetséggondozó Társaság „Kreatív klímával a tehetségekért” című,27.  országos konferenciájának tervezett programja. A végleges program időbeosztással és jelentkezési lappal itt a Honlapon lesz elérhető augusztus közepétől. Minden MTT-tagot és érdeklődőt tisztelettel hívunk a konferenciánkra!

A  Magyar Tehetséggondozó Társaság
„Kreatív klímával a tehetségekért” című,
 27.  országos konferenciájának tervezett programja

„Olyan korban, amikor mind a konstruktív, mind a destruktív tudás a leghihetetlenebb ugrásokkal halad előre, és egy hihetetlen atomkorszakba torkollik, az igazán kreatív adaptáció tűnik az egyetlen lehetőségnek arra, hogy az ember lépést tudjon tartani a világban kaleidoszkópszerű változásokkal.” (Rogers)

Szervezők:

Magyar Tehetséggondozó Társaság
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége
Nemzeti Pedagógus Kar
Kisvárda Város Önkormányzata
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kisvárdai Tankerülete
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

Időpontja:
    2016. szeptember 23-24. (péntek-szombat)

Helyszíne:

Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
Kisvárda, Iskola tér 2. 4600

 Péntek

Plenáris ülés

Levezető elnök:
Bíró Gábor intézményvezető
Köszöntőt mond:
    Dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a konferencia fővédnöke
    Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere
    Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
    Pásztor Gyula Csabáné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
                Kisvárdai Tankerületének igazgatója

Előadások:
Prof. F. J. Mönks, az European Council for High Ability örökös elnöke:”A tanulók csoportosításának szerepe a tehetséggondozásban”
– Dr.Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság és a MATEHETSZ elnöke: „Az egyéni tehetségfejlesztő programok tervezése és megvalósítása”
– Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége ügyvezető elnöke:”A Tehetségek Magyarországa projekt elemei”
– Dr. Polonkai Mária, a Magyar Tehetséggondozó Társaság  és a MATEHETSZ alelnöke: ”Tutor rendszer kialakítása a tehetséggondozásban”
– Dr. Habil. Dávid Imre, tanszékvezető egyetemi  docens, igazgatóhelyettes, Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet:”A játék szerepe a tehetséggondozásban”
– Páskuné Dr. Habil. Kiss Judit egyetemi docens, Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet:”A tehetségfejlődést támogató pedagógiai légkör”
– Bíró Gábor intézményvezető: „Tehetségnevelés komplex megközelítésben – az elmélet és gyakorlat rendszerré szervezése az iskolában”


Szombat

Műhelybeszámolók:

– Polgár Judit: „A Sakkpalota Képességfejlesztő Oktatási Program bemutatása, Legjobb Európai Tananyag Díj (BELMA) különdíj”
– Pollákné Csikós Mónika, Sándor Csilla Judit: „A Sakkpalota Oktatási Program hasznosulása a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskolában”
– Samsung Magyarország: „Kreatív klíma kialakítása digitális támogatással , a SmartSchool rendszer bemutatása”
– Juhász Miklósné:” Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése SmartSchool környezetben”
– Dr.Koncz Gábor: „Felfedeztető módszer alkalmazása a természettudományok oktatásában”
– Deák-Takács Szilvia: „Alkotás, kreativitás, diákújságírás, publikálás”
– Csörszné Tar Enikő: „Inspiráló, motiváló környezet kialakítása a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programjában”
– Bíró Gábor-Jónás Béla: „Jó tanulók- jó sportolók – Célok, tervek, képzési tartalmak az atlétikai centrum hasznosítására”

A konferencia zárása: Dr. Balogh László, a MTT elnöke

A konferencia alatt az aulában fotó-kiállítás tekinthető meg a tanulók alkotásaiból.

You may also like...