Tisztségviselőink

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG ÚJ VEZETŐSÉGE 2023. MÁJUS 13-TÓL

   ELNÖKSÉG   

 A Társaság elnöke:  Dr. Balogh László

  Alelnökök: Papp András, Dr. Polonkai Mária, Sarka Ferenc, Tóth Tamás, Turi Katalin

   Titkár: Szénási Istvánné

   Ügyvivő: Tóth Ilona

  Elnökségi tagok:  Dr. Bodnár Gabriella, Bohdaneczky  Lászlóné dr., Kormos Dénes

 ÖRÖKÖS TISZTELETBELI ELNÖK:  Dr. Czeizel Endre

 FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

   Elnök: Takácsné Laczó Sylvia

   Tagok:   Demarcsek Györgyné, Dr. Heimann Ilona, Farkas György

ÁLLANDÓ MEGHÍVOTTAK AZ ELNÖKSÉGI ÜLÉSEKRE

  • Százdi Antal

 A MTT Tehetség folyóiratának felelős szerkesztője

  • Varga Árpád

A MTT Honlap főszerkesztője és rendszergazdája

Szakmai Tanácsadó Testület

MTT  Szakmai Tanácsadó Testületének  összetétele
(Az Elnökség  2017. július 5-i ülésén fogadta el.)


ELŐZMÉNYEK:
        A Magyar Tehetséggondozó Társaság 2016. október 5-i rendkívüli Közgyűlésén  új Alapszabály-tervezetet fogadott el, amelyet a Fővárosi Törvényszék 2017. májusban jóváhagyott.  A legjelentősebb változás az új Alapszabályban, hogy a Civil Törvény értelmében a döntéshozó szervek csak a Közgyűlés és az Elnökség, így a Választmány  a továbbiakban már nem működhet, ennek megfelelően töröltük az Alapszabályból. Ugyanakkor fontosnak tartotta a Közgyűlés,  hogy az Elnökség munkáját a jövőben is segítse egy szélesebb körű szakmai grémium, ezért az új Alapszabályba belekerült a következő: „A Társaság korszerű, színvonalas szakmai munkájának biztosítását, annak fejlesztését a Szakmai Tanácsadó Testület segíti, amely véleményez és javaslatokat fogalmaz meg az Elnökségnek a Társaság szakmai tevékenységére vonatkozóan. A Szakmai Tanácsadó Testület tagjai: funkciójából fakadóan minden egyes területi-szakmai szervezet vezetője, valamint a Társaság Elnöksége által felkért további szakemberek a Társaság tagságából.”
       Ezzel összhangban a MTT Elnökség 2017. július 5-i ülésén jóváhagyta az alábbi összetételben a Szakmai Tanácsadó Testületet, megbízva az Elnököt, hogy kérje fel a tagságra a kiválasztott szakembereket. A  jelölést mindenki elfogadta.  

I.    A MTT-Alapszabály szerint  tagok a szekciók vezetői:

1. Berta József 
2. Dr. Bodnár Gabriella
3. Dr. Heimann Ilona
4.  Dr. Kollmann J. György
5. Mentler Mariann
6. Németné Dávid Irén
7. Szilágyi Ildikó
8. Dr. Török Istvánné
9. Turi Katalin 
10. Vassné Dömötör Rozália
11. Dr. Dávid Imre (Társelnök:  Császár István)

II. A MTT Elnöksége által felkért tagok:


1.    Baranyai Zoltánné
2.    Dr. Borosné Jakab Edit
3.    Császár István
4.    Csicsely Ildikó
5.    Dr. Dávid Mária
6.    Gajda Attila
7.    Horváth Péter
8.    Kőrösi Tibor
9.    Pálkövi Mária
10.   Szőllősi István
11.   Dr. Velkey László
12.   Veress Pál

A Szakmai Tanácsadó Testület munkájának koordinálásával, irányításával az Elnökség 2017. július 5-i ülésén Turi Katalin alelnököt bízta meg, aki szekcióvezetőként hivatalból tagja e testületnek.

2017. július 5.                                                   Dr. Balogh László
                                                                           elnök s.k.