Aktuális 2011./4.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság szeptember 23-24-én Ózdon tartotta 2011. évi Konferenciáját és Közgyűlését. A rendezvény nagysikerű volt,  s ebben a magas színvonalú előadások mellett meghatározó szerepet játszott, hogy ekkor került átadásra a Térségi Tehetséggondozó Központ, amely közel 300 millió forint  beruházással készült el. Az országban egyedülálló ilyen típusú Központ igen gazdag szakmai tartalommal kezdte el tehetségfejlesztő  tevékenységét a körzetben. Gratulálunk ehhez a város és  a Központot irányító Vasvár Úti Általános  Iskola vezetésének.


Ezúton is köszönjük Riz Gábor országgyűlési képviselő úrnak, Fürjes Pál polgármester úrnak és munkatársainak, valamint Hák  Sándor Igazgató úrnak a Központ kialakításában és a Konferencia sikeres megrendezésében vállalt áldozatkész tevékenységét. Tehetséggondozást segítő munkájukhoz további sikereket kívánunk!
    A Magyar Tehetséggondozó  Társaságnak a közelmúltban a Közgyűlés által megválasztott Választmánya 2011. október 12-én ülést tartott.  Első napirendként  a Választmány az Elnökség előterjesztése alapján megtárgyalta a MTT munkája továbbfejlesztésének stratégiai kérdéseit. Ezen belül  a következő főbb irányvonalak bontakoztak ki. Egyrészt tovább kell erősíteni  a még kevésbé aktív szekciók munkáját. Javasolja a Választmány, hogy minden szekció évenként legalább két kisebb (50 fő alatti) vagy egy nagyobb (50 fő fölötti)  tanácskozást szervezzen a saját  szakmai területén. Másrészt a kevésbé lefedett területeken erősíteni kell a szervező munkát, javaslat fogalmazódott a MTT Dél-Dunántúli Tagozatának megszervezésére,  de erősíteni kell a jelenlétet a Dunántúl egész területén,  a Dél-Alföldön,  valamint a határainkon túli területekről is további tagokat kell verbuválni a tehetséggondozás segítésére.  Ugyanakkor  a tehetségfejlesztő szakvizsgát tett pedagógusok további szakmai támogatására is  nagyobb gondot kell fordítanunk. Második napirendként a MTT Honlapjának továbbfejlesztési lehetőségeit tárgyalta  meg a Választmány: jelenleg már szakmai színvonalával és működési dinamizmusával a Honlap nem  szolgálja ki a szakemberek jogos igényeit, ezért a Választmány megbízta az Elnökséget, hogy a lehetőségek feltérképezése után a következő  választmányi ülésre készítsen elő  javaslatot egy új keretekben való működésre. Harmadik napirendi pontként a Közoktatási Szakértők Országos  Egyesületével való  szakmai  együttműködés lehetőségeit tekintette át a Választmány, megjelölve azokat a területeket, ahol gyümölcsöző együttműködésre lát lehetőséget, s határozatban rögzítette az együttműködés részletes kidolgozását a KÖSZOE vezetőségével. 
   A tehetséggondozás  anyagi támogatásához a következő időszakban újból több pályázati forrásból is  hozzájuthatunk. Egyrészt folytatódik közelesen a TÁMOP 3.4.3. és  3.4.4./B program pályázati kiírása, másrészt kormányhatározatban rögzítették a „Tehetséghidak” program kb.  kétmilliárd forintos támogatását  –  várhatóan a jövő  év tavaszán jelenik meg e pályázati kiírás, harmadrészt milliárdos nagyságrendű anyagi eszközök állnak rendelkezésre az OFI-Wekerle (korábbi OKA) pályázati kiírásokhoz a tehetség-témakörben. Kérjük, hogy figyeljék folyamatosan a www.geniuszportal.hu honlapot, ott folyamatos híradás lesz ezekről a pályázati lehetőségekről.


2011. október 22.                                                                Dr.  Balogh László
                                                                                               MTT-elnök

You may also like...