A Magyar Tehetséggondozó Társaság 26. országos konferenciája

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 26. országos konferenciája
    Győri Tehetségnap
              „A jövő a tehetségekkel épül”



2015. szeptember 18-19-én Győrött tartotta a Magyar Tehetséggondozó Társaság a 26. országos konferenciáját.

A szervező Gy-M-S Megyei Pedagógiai Szakszolgálat mellé pillanatokon belül csatlakozott a NymE Apáczai Kar, a Széchenyi Egyetem, és anyagi forrást teremtve  támogatta a rendezvényt a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, a MATEHETSZ is.


„És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy,
S egy tekintetük elhitesse véled: Szép célokért élsz és érdemes élned!”
Váci Mihály gondolataival köszöntötte az egybegyűlteket Havasréti Béláné tehetséggondozó koordinátor, mint a házigazda intézmény moderátora, háziasszonya.

A konferencia kezdetén néma főhajtással emlékeztek a nem régen elhunyt Czeizel Endre professzor úrra, aki a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke, később örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Blazovicsné Varga Marianna, a KLIK Győri Tankerület igazgatója, egyben a rendezvény fővédnöke örömét fejezte ki, hogy e nagyszabású rendezvénynek idén Győr adhat otthont.
Füves Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója röviden, számok segítségével mutatta be a szakszolgálatban folyó nagyszabású, sok alapfeladatra kiterjedő tevékenységet.

A megnyitók után levetített két perces videó hűen tükrözte képekben azt a magas színvonalú tehetséggondozó tevékenységet, mely 1998 óta jellemzi a győri Talentum Műhely munkáját.

Dr. Kiss László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma- Köznevelés- esélyegyenlőségi Osztály szakszolgálati és fogyatékosságügyi köznevelési referense hosszan, 50 percben beszélt a „Szakszolgálati munka jelenéről és jövőjéről”. Mivel a sorok között elég sok szakszolgálati munkatárs is ült, érdeklődve hallgatták Kiss László előadását.

A sakkozás képességfejlesztő hatását sokan, sokszor vizsgálták már. Az utóbbi időben Győrben és környékén is egyre nagyobb szerepet kap a sakkoktatás. Évek óta nem múlhat el egyetlen olyan győri tehetségnap sem, amikor ne hívnának olyan előadót, aki e témának szakavatott személyisége.
Dr. Szabó Péter, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar dékánja előadásában a sakkról, mint az élet szimulátoráról beszélt.

Az országos konferenciáról nem hiányozhatott Mönks professzor, a tehetséggondozás emblematikus alakja, aki évek, évtizedek óta mindig jelen van a Magyar Tehetséggondozó Társaság ülésein. Előadását „Tehetséggondozás a világ országaiban” címmel tartotta, melyet egy ifjú tehetség, a fiatal Ferencz Petra fordított. Ő a Révai Miklós Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, aki tanulmányait Oxfordban szeretné folytatni. Bájos megjelenése, kedvessége átsegítette őt és a hallgatóságot a számára néha nehéznek tűnő fordításon.

A szünetben tovább folytatódott a közvetlen hangulatú, kötetlen beszélgetés, miközben a vendégek megtekinthették a kapuvári és pannonhalmi szakszolgálatok és a Hild iskola által kiállított képeket, munkákat.
A szünet után dr. Balogh László professzor úr, a MTT elnöke azokról a hatalmas szakmai értékekről beszélt, melyek jellemzik évtizedek óta a Magyar Tehetséggondozó Társaság munkáját. A professzor úr után következő dr. Polonkai Mária előadása azért volt mindenki számára érdekes, mert a gazdagító programok, programpárok igazi kincset jelentenek a tehetséggondozásban. Egymás munkáját ezek segítségével is jobban megismerjük, egymásnak ötleteket tudunk adni és ötleteket tudunk átvenni.

Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója, a Magyar Pedagógus Kar elnöke a késő estébe nyúló program színvonalát jó humorával, lehengerlő előadókészségével csak fokozni tudta. Felszabadult, érdeklődő, fáradhatatlan, fegyelmezett hallgatóságot talált a közönségben.
Majd Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, a MATEHETSZ elnöke egy nagyon fontos kérdésről, a további pályázati lehetőségekről beszélt előadásában.

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a plenáris ülés legvégére maradt Kőhalmi –Kara Zsuzsanna, a győri balett magántáncosa, balett-művész, klasszikus balett-tanár, aki oly szívhez szólóan, kedvesen, magával ragadóan beszélt arról az útról, mely számára a világot jelentő deszkákig elvezette, hogy előadásával az est egyik kedves színfoltjává vált.

Az előadások közben ifjú tehetségek is bemutatkozhattak.
Benedek-Nikli Hunor – szavalat (saját verse)
Győr Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola tanulói
Tárogató Óvoda Lepke tagóvodájának balett művészetoktatási csoportja
Regös Táncműhely Rege és borica néptánccsoportja

Pénteken a konferencia zárásaként dr. Balogh László professzor úr a Tehetségekért kitüntetéseket adta át Szénási Istvánné MTT titkárral közösen.

A 2015. év Tehetségekért díj kitüntetettjei:

Borkai Zsolt  – a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
Gyurcsó Gyuláné – Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója
Havasréti Béláné – Gy-M-S Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Győri Tagintézmény tehetséggondozó koordinátora (Talentum Műhely)
Horváth Péter –  Révai Miklós Gimnázium igazgatója
Rogácsné Szimeiszter Helga – Gy-M-S Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Győri Tagintézmény vezetője
Szántó Judit  – Nemzeti Tehetségpont igazgatója

Szombaton szekcióüléseken folytatódott a magas színvonalú szakmai tevékenység. A plenáris ülésre regisztrált és megjelent 140 főnyi közönség túlnyomó többségben ezekre a  programokra is kíváncsi volt.
Betudható ez talán annak, hogy széles skálát felvonultató programsorozatot kínáltak a rendező intézmények a szombat délelőttre is. Egyik nagyon fontos napirendi pont a szakszolgálati főigazgatók tanácskozása volt a hogyan továbbról a tehetséggondozásban.

A kétnapos rendezvény lezárásaként a Szakszolgálat valamennyi dolgozója szívében magával vitte Balogh László professzor úr kedves, dicsérő szavait, aki kiemelte, hogy a legkorszerűbb pszichológiai és pedagógiai mércével mérve  is magas színvonalú, szakszerű tehetséggondozó munka folyik az Intézményünkben. Ezek olyan súlyú szavak, melyek megalapozzák a további munka folytatását, és erőt adnak a továbbiakhoz.


Havasréti Béláné tehetséggondozó koordinátor – Győr (Talentum Műhely)

You may also like...