AZ ELNÖKSÉG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJA A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 2021. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Bevezetés
      
Már a 2020. évi munkánkról szóló beszámolót is azzal kezdtük, hogy az azon év  márciusában Magyarországon is kialakult járványhelyzet miatt terveinket át kellett alakítanunk a veszélyhelyzet rendeleteihez igazítva, s több olyan program is volt, amit meg sem tudtunk valósítani. Az  MTT Vezetősége (Elnökség, Felügyelőbizottság, az Elnökség állandó meghívottjai) a járvány hazai berobbanását követő hónapokban azon fáradozott, hogyan tudja menteni a menthetőt… A járványhelyzet hatásai 2021-ben is rányomták bélyegüket a Társaság tevékenységére, nagy értékünket, a személyes kapcsolatokra épülő programokat alig lehetett tervezni és megvalósítani a vírus hol gyengébb, hol erősebb támadásai miatt. Remélve azonban, hogy egyszer csak-csak lankadni kezd a vírus, a múlt évben sok energiát fordított a Vezetőség arra, hogy keresse azokat a perspektivikus  megoldásokat, amelyekkel újból a régi lendületbe tudjuk hozni a Társaság tevékenységrendszerét, ezekről részletesen olvashatunk az alábbiakban. Szerencsére már 2021-ben is tudtunk személyes találkozásokra épülő programokat megvalósítani, ez is kiderül az alábbi beszámolóból, amely a hagyományokkal összhangban most is öt nagy területet ölel fel.

 I.  Szervezettség, taglétszám
 II. Összefoglaló az Elnökség és a Közgyűlés üléseiről
 III.  A tartalmi munka főbb elemei, eredményei
 IV. Gazdálkodási tájékoztató
 V. A 2022. év főbb feladatai