Category: Közgyűlési beszámolók

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA, 2014.

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ  TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK  ÖSSZEFOGLALÓJA

 ( A  MTT   2013. szeptember 21-től 2014. december 31-ig  végzett  munkájáról)

Bevezetés
1. A Választmány 2014. március 12-i ülésén úgy döntött, hogy dátumhoz kötött hivatalos adatközlési kötelezettségünk miatt 2014-től a rendes évi Közgyűlést a Társaság mindig  tavasszal fogja tartani, s az elnökségi beszámoló mindig az előző naptári évre fog vonatkozni. Mostani beszámolónk rendhagyó, mivel  a 2013. év korábban még Közgyűlésen nem tárgyalt periódusa ( szept. 21- december 31-ig) munkájának összegzését is tartalmazza, a 2014. évi beszámoló mellett.
 2. A 2013. szeptember 20-án Pécsett  megtartott  Közgyűlés óta végzett munkáról az alábbiakban  az Elnökség által elfogadott, a Választmány által véleményezett beszámoló összefoglalója olvasható. A beszámoló hagyományosan öt nagy területre terjed ki:
              – szervezettség, taglétszám,
              –  az Elnökség, Választmány munkája,
              –  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,
              –  gazdasági tájékoztató,
              – a következő év főbb feladatai.


I. Szervezettség, taglétszám
   A korábbi  években átlagosan 250 fő körül volt a fizető tagok létszáma. Minden évben jönnek újak – 2013-ban 25 új tag lépett be a MTT-be, 2014. végéig újabb 21 fő jelentkezett a Társaságba. Ennek megfelelően most kb. 300 fő a MTT létszáma,  természetesen hagyományosan van némi mozgás az évenként tagdíjat fizetők számában…
II. Az Elnökség, Választmány munkája
   Az Elnökség a fenti időszakban 4 alkalommal ülésezett, minden alkalommal a választmányi ülést megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken  18 határozatot hoztunk. (Mind az Elnökség, mind a Választmány határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)
   A Választmány ugyancsak 4 alkalommal ülésezett – az elnökségi üléseket követően, főbb napirendek a következők  voltak:
     – A MTT 2014. évi jubileumi konferenciája  szekcióprogramjainak megbeszélése, – Sikeres NTP-s pályázatokról beszámoló, – A MTT gazdálkodása és ügyiratkezelése ( a 2012. és 2013. években) külső ellenőrzésének   tapasztalatai, – A 25 éves jubileum alkalmából készülő „Almanach II.” MTT-kiadvány  tartalmi kérdéseinek megbeszélése, – A 2014. évi aktuális MTT-tisztségviselői választás előkészítése, a Jelölő Bizottság felkérése, – A debreceni jubileumi konferencia aktuális szervezési tennivalói (többször is szerepelt a napirendben), – A MTT közhasznúsági beszámolójának és kérelmének megtárgyalása, ezzel kapcsolatos feladataink a Közgyűlésen, – A MTT „Tehetségekért”  kitüntetés odaítélése (2014. évi díjazottak), – A Tehetség folyóirat megjelentetésének új feltételei, – A MTT-Honlap „Tehetség szakirodalom” rovatának előkészületeiről, megnyitásáról, – Összefoglaló tájékoztatás a debreceni jubileumi  konferenciáról, – Az új MTT-Elnökség munkamegosztása, – A 2015.  szeptemberi győri MTT-Konferencia előzetes programja.
Ezen témakörökkel kapcsolatosan a Választmány 22 határozatot hozott, ezek vezérelték munkánkat a fenti időszakban. Természetesen  az ülések  témaköreit nem véletlenszerűen jelöltük ki, tevékenységünk  alapját a 2013. évi Közgyűlésen elfogadott kiemelt feladatok  jelentették, s ezekhez kapcsolódtak a megtárgyalt napirendek is.
III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei
   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk fejlesztése, tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették.
   Kiemelt szerepet kapott tartalmi munkánkban ebben a periódusban a MTT megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő debreceni jubileumi konferencia, illetve ennek előkészítése. A nagyívű rendezvényt két éves előkészítő munka előzte meg. Ezúton is köszönetet kell mondanunk mindenkinek, aki a MTT megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett sikeres konferencia előkészítésében és megvalósításában közreműködött.  Több szálon indult meg és folyt a konferencia megrendezéséig a munka, ebben a következő elemek voltak kiemelkedő jelentőségűek. A konferencia Szervezőbizottsága Sarka Ferenc alelnök úr vezetésével szisztematikusan készítette elő a programot, rendszeresen megtárgyalva a megoldott feladatokat a választmányi üléseken. A „MTT Almanach 2014” kiadvány Szerkesztőbizottsága Százdi Antal szerkesztő úr  elnöklésével folyamatosan végezte a  tartalmi és szerkesztési előkészületeket. A MTT szekciók vezetői közel egy évig dolgoztak azon, hogy jeles csapatokat verbuválva megmutassák értékeiket a konferencián megjelenő tehetséggondozó szakembereknek. A konferencia Szervezőbizottsága a közvetlen szervezési feladatokat és a konferencia lebonyolítását az Elnökség debreceni tagjaira bízta, akik Szénási Istvánné és Varga Árpád közreműködésével  nagy erőfeszítéseket tettek, hogy költségkímélő, de mégis megfelelő körülmények között tudjuk megrendezni a konferenciát, s megoldották a jelentkezésekkel, a közvetlen előkészületekkel és a lebonyolítással kapcsolatos szervezési feladatokat is. Ebben a közvetlen előkészítő munkában nagy segítségére voltak a szervezőknek  a KLIK Debreceni Tankerületének igazgatója, Pappné Gyulai Katalin és munkatársai, valamint  Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői, intézményi munkatársai. Őket is köszönet illeti meg fáradozásaikért.
     1. Területi, szakmai szervezeteink munkája
A MTT működő szekciói közül csaknem mindegyik – összesen tíz –   gazdag programtervet készített az ünnepi konferenciára. Ezek alapján ismételten bizonyítást nyert, hogy a Társaság szakmai munkájának gerincét jelentő szekciók – több esetben évtizedekre visszanyúló – tevékenysége hallatlanul értékes a magyar tehetséggondozás gyakorlatában. E munkáról  sokszínű kép tárulkozott a konferencia résztvevői elé, s több szekcióban élénk szakmai vita is kibontakozott az üléseken, felvillantva egyben a következő évek feladatait is. Összesen több mint ötven előadás, bemutató került a szekcióülések programjára.
     2. A kommunikációs eszköztárunkról (Honlap, Tehetség szakfolyóirat)
a/ A MTT-Honlap fejlesztése jelentős eredményt hozott az elmúlt évben:  2013-ban teljesen megújult formailag, s ezt követően folytattuk a tartalmi bővítést , illetve most is  folyamatosan végezzük.
–    A tartalmi bővítésből most is ki kell emelni a korábban már említett „Szekciók rovatot”: a MTT tartalmi munkájának bemutatása ennek révén jóval részletesebben és árnyaltabban történik, mint korábban. Egyrészt folyamatosan jelennek meg tájékoztatók (meghívó, beszámoló rendezvényekről stb.) az egyes szekciók munkájáról, másrészt  a jubileumi konferencia szekcióülésein elhangzott előadások prezentációi is nagy számban olvashatók a Honlapon.
– Országos jelentőségű vállalkozás a „Tehetség szakirodalom” főrovatban a „Könyvek és tanulmányok” közreadása. Ezt 2014-ben nyitottuk meg  Honlapunkon, lehetővé téve, hogy a szakemberek, szülők és más érdeklődők olvashassák  a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. Két részből áll e rovatunk: az egyikben a könyveket tesszük elérhetővé, a másikban a kötetekben, folyóiratokban  megjelent tanulmányokat, cikkeket. Jelenleg 16 monográfia és tanulmánygyűjtemény érhető el, s 227 tanulmány, gyakorlati elemzés olvasható Honlapunk ezen részében. A gyűjtést tovább folytatjuk.
– Ugyancsak kiemelkedő szakmai jelentősége volt a hazai „Tehetség-bibliográfia” elkészítésének a rendszerváltástól napjainkig, amely a nyomdai megjelenés után  ugyancsak felkerült  a honlapra  2014-ben, közel másfélezer szakírás adatait tartalmazva..
– Az „Almanach – 2014” című kötet is felkerült a Honlapra a nyomdai megjelenés után, amely a Magyar Tehetséggondozó Társaság 25 éves története során végzett sokrétű tevékenységet mutatja be a hazai tehetséggondozás fejlesztésében. Az Alapszabályunkban kezdetektől benne van a célok között ez a sokszínűség: „tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység”, ezen munka elemzése jelenik meg az „Almanach – 2”- ben a következő írásokban: „A Magyar Tehetséggondozó Társaság története”,  „A Tehetség szakfolyóirat története – a tehetséggondozás szolgálatában” , „A magyarországi tehetségkutatások áttekintése a rendszerváltás éveitől 2013-ig „ , „Tanulmány a pedagógusok tehetséggel kapcsolatos szakdolgozati témaválasztásáról és a továbbképzésről történő visszajelzésekről”, „Gondolatok a tehetségről – a tehetségfejlesztő szakemberek véleményén kívüli, a társadalom különböző rétegeiben megfogalmazott gondolatok” ,  „A Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepe a Nemzeti Tehetség Program megvalósításában”. Ez a széles ívű áttekintés minden tehetséggondozással foglalkozó szakember számára ad újabb támpontokat munkája továbbfejlesztéséhez, a Magyar Tehetséggondozó Társaság számára pedig kiinduló pontokat  jelent jövőbeni terveink biztos szakmai alapokon történő megfogalmazásához. Ezúton is köszönjük Turi Katalin Főigazgató Asszonynak és Varga Árpád szerkesztőnek a Honlap megújításában és működtetésében vállalt lelkiismeretes és hatalmas munkát.
       b/ Természetesen – amint azt folyamatosan olvashatjuk – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg – köszönhetően elsősorban Százdi Antal  szerkesztő úr lelkiismeretes szervező és tartalmi munkájának, köszönjük neki ezúton is! A folyóirat kiadásában az Apáczai Kiadóval 2008. óta harmonikus volt a kapcsolat, az ő anyagi támogatásukkal jelent meg a folyóirat hosszú éveken át. 2014 őszén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat jövőbeli kiadásának ügyét is napirendre kellett tűznünk. A  Választmány  úgy döntött, hogy saját költségen továbbra is megjelenteti a szakfolyóiratot  évi négy alkalommal, egyenként 500 példányban. A vezetőség döntése alapján  a miskolci Wondex Kiadóval  kötöttünk szerződést, s decemberben elindult a közös munka   Százdi Antal felelős szerkesztő szakmai irányításával. Az új nyomdával való eddigi együttműködés nagyon harmonikus ,  mindenben segítőkészek , ez reménykeltő a jövőt illetően is. Természetesen az Apáczai Kiadó sokéves támogatásáért a vezetés köszönetét fejezte ki levélben a Kiadó igazgatójának, Esztergályos Jenőnek. A közel egy évtizedes sikeres együttműködést, anyagi és szakmai támogatást   e keretekben   is  tisztelettel köszönjük.
     3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a MATEHETSZ-szel, az OFI-val  a korábbiaknál is szorosabb és sokszínűbb volt  a szakmai együttműködésünk, így több relációban is aktívan részt veszünk a Nemzeti Tehetség Program megvalósításában. A MTT 2013 őszén két nagyobb összegű sikeres meghívásos NTP-pályázatot is megvalósított, amelyek jelentősen segítették a jubileumi konferencia előkészítését: az egyiknek Sarka Ferenc alelnök, a másiknak Szénási Istvánné titkár volt a koordinátora. Mindenütt  van képviselőnk a fenti testületekben, a MATEHETSZ Elnökségében például három tagunk visel funkciót.  A szakmai munka  irányításában kiemelkedő a szerepünk; jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsban közel tíz MTT-tag dolgozik. Bajor Péter, a MATEHETSZ és az NTT ügyvezető elnöke különös figyelmet fordít a MTT-vel való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk támogatására is, ezt ezúton is köszönjük.    
     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal
A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről folyamatosan kérik véleményünket. Ezeket a feladatokat – a rövid, többnyire néhány napos határidők miatt – az Elnökség tagjainak mozgósításával  tudjuk teljesíteni.
     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja
 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot 2014-ben is.
IV. Beszámoló jelentés a MTT anyagi helyzetéről és 2014. évi gazdálkodásáról  (Mellékelve!)
V. A MTT „Tehetségekért” kitüntetését 2014-ben a következőknek ítélte oda a Választmány  
– Dr. Dávid Imre tanszékvezető, Debreceni Egyetem, BTK, – Dr. Fésüs László egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, DEOEC, – Lénártné Horváth Ilona  általános iskolai igazgató, Kazincbarcika, – Posta László kollégiumi igazgató, Deák Ferenc Kollégium, Debrecen, – Vassné Dömötör Rozália tanárnő, Debrecen , – Vasvári Zoltánné alapítványi elnök, Nyíregyháza
VI. Főbb tennivalók a következő évben : – A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-magyarországi területeken. – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal, a MATEHETSZ-szel, valamint  a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyekben. – A Nemzeti Tehetség Program által kiírt és más   pályázatok    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok további erősítése. – A MTT „közhasznúsági státuszának” mielőbbi visszaszerzése. (Háttér: a Fővárosi Törvényszék, 2014 decemberében felfüggesztette a MTT közhasznúsági pozícióját. A 2014. májusi Közgyűlésünk által elfogadott, majd benyújtott ilyen irányú kérelmet formai okokra hivatkozva utasították el, annak ellenére, hogy jogi tanácsadó személy szakmai irányításával – több tízezer forintos munkadíj ellenében – fogalmazódott meg a hivatalos beadvány!)
Határozati javaslatok:
1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  az adott időszak munkájáról.
2. A Közgyűlés fogadja el a 2014. évi gazdálkodásról szóló beszámoló jelentést.
3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a következő évi főbb feladatok kereteként
     az VI. pontban megfogalmazottakat.

2015. május  27.                                                                    Az Elnökség nevében:
                                                                                           Dr. Balogh László elnök  


KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek, valamint  4.  határozatként a Közgyűlés egyhangúlag  elfogadta  a 2014. évi Közhasznúsági Beszámolót.

2015. május  27.                       

                 Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                          Dr. Balogh László  s.k.
                     jegyzőkönyvvezető                                                     elnök

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA, 2012.

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ  TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI
BESZÁMOLÓJÁNAK  ÖSSZEFOGLALÓJA, 2012.
( Az MTT   2011. szeptember 23-tól 2012. szeptember 21-ig  végzett  munkájáról)


Bevezetés
   Az elmúlt évben Ózdon  megtartott  Közgyűlés óta végzett munkáról az alábbiakban  az Elnökség által elfogadott, a Választmány által véleményezett beszámoló összefoglalója olvasható. A beszámoló öt nagy területre terjed ki:
              – szervezettség, taglétszám,
              –  az Elnökség, Választmány munkája,
              –  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,
              –  gazdasági tájékoztató,
              – a következő év főbb feladatai.


I. Szervezettség, taglétszám
   Az elmúlt három évben átlagosan 250 fő körül volt a fizető tagok létszáma. Minden évben jöttek újak – az elmúlt évi Közgyűlés óta 31 új tagunk van, s voltak, akik átmenetileg (1-2 évet kihagyva) nem vettek részt munkánkban, majd újra bekapcsolódtak. A területi megoszlás továbbra is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye.  
II. Az Elnökség, Választmány munkája
   Az Elnökség négy alkalommal ülésezett, minden alkalommal a választmányi ülést megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken 14 határozatot hoztunk.
   A Választmány ugyancsak négy alkalommal ülésezett – az elnökségi üléseket követően, főbb napirendek a következők  voltak:
     – A MTT munkája továbbfejlesztésének stratégiai kérdései – A MTT-honlap működésének fejlesztése  – Együttműködési lehetőségek  KÖSZOE -vel – Az MTT 2011. évi gazdálkodásáról szóló jelentés  – A MTT  25 éves jubileumára (2014.) való felkészülés tennivalói  – Feladataink az új egyesülési jogokat szabályozó törvénnyel kapcsolatban  (LXXV/2011. törvény) – A „Tehetségekért” kitüntetés  odaítélése 2012-ben –  Az MTT 2012-es Konferenciájának és Közgyűlésének előkészítése  – Az Elnökség 2012-es beszámolója.
Ezen témakörökkel kapcsolatosan a Választmány 17 határozatot hozott, ezek vezérelték munkánkat az elmúlt évben. Természetesen ezeket a témaköröket nem véletlenszerűen jelöltük ki, munkánk alapját az elmúlt évi Közgyűlésen elfogadott kiemelt feladatok  jelentették, ezek a következők voltak:
        – A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli
           és dél-magyarországi területeken.
       – A szekciók munkájának  további erősítése szakmailag és területileg egyaránt.
       – A Nemzeti Tehetség Program, kiemelten a „Tehetség-hidak” program
         megvalósításában  való intenzív közreműködés. (TÁMOP, OFI-Wekerle programok.)
       – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi
        szervekkel tehetség-ügyben.
       – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok erősítése.
       – További harmonikus együttműködés az Apáczai Kiadóval.
III. A tartalmi munka főbb elemei, eredményei
   A tartalmi munkánk kereteit a kommunikációs eszköztárunk fejlesztése,  több szekció tartalmas tevékenysége, tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül összegzésként az alábbiakat emeljük ki.

     1. Területi, szakmai szervezeteink munkája
         Jelentős előrelépés a tartalmi munkában: a korábbinál több rendezvény (konferenciák, műhelyfoglalkozások, tapasztalatcserék) stb. A hagyományosan hatékonyan működő     (Gyermekvédelmi, Kelet-Magyarországi, Kémiai és környezetvédelmi, Nyugat-Dunántúli) szekciók mellett  két  szekció, a tanítói és az óvodai különösen aktív volt. Ugyanakkor van olyan szekciónk, amely nem tartott rendezvényt. Jó hír, hogy szerveződőben van egy új területi csapat, a Dél- Dunántúli Szekció. Ismét a figyelmébe ajánljuk a szekcióknak a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat.
     2. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a MATEHETSZ-szel, a Géniusz-Programmal és a Tehetséghidak Programmal való együttműködés főbb elemei: közreműködés a vezetésben, a szakmai munka  irányításában (bizottságok vezetése, aktív tagok); továbbképzési programokban; anyagok, tervek, kiadványok készítésében; konferenciák szervezésében, lebonyolításában – közös szervezésű volt a kiemelkedő jelentőségű  tokaji „ECHA-Műhely Konferencia”, amely középpontjában a 8o éves Mönks Professzor köszöntése,  munkásságának méltatása állt;  stb.
     3. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal
Fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentumokról kérték véleményünket folyamatosan. Operatív együttműködés is volt rendezvények szervezésében, lebonyolításában.
     4. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja
 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék, közös programok szervezése jellemezte e kapcsolatot. Külön is megemlítendő, hogy erősödőben van Kárpátaljával is a  kapcsolatunk.
    5. A MTT és az Apáczai Kiadó együttműködése
 Tehetség újság , versenyek,  továbbképzések közös szervezése.
IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról
V. Főbb tennivalók a következő évben.
       – A szekciók munkájának  további erősítése szakmailag és területileg egyaránt.
       – A MTT-honlap megújításának befejezése.
       – A 2014-es jubileumi Közgyűlésre és Konferenciára való előkészületek.
       – A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-
         magyarországi területeken.
       – A Nemzeti Tehetség Program, kiemelten a „Tehetség-hidak” program megvalósításában  való
         további intenzív közreműködés. (TÁMOP, OFI-Wekerle programok.)
      – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-
        ügyben.
      – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok további erősítése.
      – További harmonikus együttműködés az Apáczai Kiadóval.

Határozati javaslatok:
1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  az elmúlt évi munkáról.
2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.
3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a következő évi főbb feladatok kereteként
     az V. pontban megfogalmazottakat.

2012. szeptember 21.                  Az Elnökség nevében:

                                                                                             Dr. Balogh László elnök  sk.  


Kiegészítés. A 2012. szeptember 21-i MTT-Közgyűlés határozatai:
1-3. Az elnökségi beszámolóban javasolt fenti 3 határozati javaslatot a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
4. A Közgyűlés egyhangúlag döntött a  LXXV/2011. törvényből fakadó Alapszabály-módosítási javaslatokról, s felhatalmazta az Elnökséget, hogy az illetékes bíróságon indítsa el a MTT Alapszabályának módosítási  folyamatát.

2012. szeptember 21.                            Dr. Balogh László s.k.

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA, 2013.

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ  TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI

BESZÁMOLÓJÁNAK  ÖSSZEFOGLALÓJA, 2013.

  ( Az MTT   2012. szeptember 21-től 2013. szeptember 20-ig  végzett  munkájáról)

Bevezetés

   Az elmúlt évben Sárospatakon  megtartott  Közgyűlés óta végzett munkáról az alábbiakban  az Elnökség által elfogadott, a Választmány által véleményezett beszámoló összefoglalója olvasható. A beszámoló hagyományosan öt nagy területre terjed ki:

              – szervezettség, taglétszám,

              –  az Elnökség, Választmány munkája,

              –  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,

              –  gazdasági tájékoztató,

              – a következő év főbb feladatai.


   A legfontosabb hírként külön tájékoztatom a tagságot, hogy a Fővárosi Törvényszék 2013. január 17-én kelt levelében elfogadta  a MTT Alapszabályának módosítását – az LXXV/ 2011. törvény alapján.

I. Szervezettség, taglétszám

   Az elmúlt  években átlagosan 250 fő körül volt a fizető tagok létszáma. Minden évben jönnek újak – az elmúlt évi Közgyűlés óta 25 új tag lépett be a MTT-be. A területi megoszlás továbbra is egyenetlen, az élenjáró területek az aktív közreműködők létszáma  alapján: Hajdú-Bihar megye , Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye  és  Szabolcs-Szatmár megye.   Kedvező tendencia, hogy az új tagok más megyékből is érkeztek.

II. Az Elnökség, Választmány munkája

   Az Elnökség három alkalommal ülésezett, minden alkalommal a választmányi ülést megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken az elmúlt egy évben 11 határozatot hoztunk. (Mind az Elnökség, mind a Választmány határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)

   A Választmány ugyancsak három alkalommal ülésezett – az elnökségi üléseket követően, főbb napirendek a következők  voltak:

     – A MTT-honlap tartalmi továbbfejlesztése – Hazai tehetség-bibliográfiai leltár készítése a rendszerváltástól napjainkig – A szekciók munkájának megjelenése a Honlapon – Az MTT 2012. évi gazdálkodásáról szóló jelentés – Az MTT mint szervezet külső munkaszerződéseinek pénzügyi vonatkozásai – A MTT  25 éves jubileumára (2014.) való felkészülés tennivalói   – A „Tehetségekért” kitüntetés  odaítélése 2013-ben –  Az MTT 2013-es Konferenciájának és Közgyűlésének előkészítése  – Az Elnökség 2013-as beszámolója.

Ezen témakörökkel kapcsolatosan a Választmány 15 határozatot hozott, ezek vezérelték munkánkat az elmúlt évben. Természetesen ezeket a témaköröket nem véletlenszerűen jelöltük ki, tevékenységünk  alapját az elmúlt évi Közgyűlésen elfogadott kiemelt feladatok  jelentették.

III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei

   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk fejlesztése, tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban emeljük ki.

     1. Területi, szakmai szervezeteink munkája

        Új elemként jelent meg a szekciók munkájában, hogy tevékenységük bemutatásának helyet biztosítottunk a Honlapon.  Jelentős előrelépést hozott ez  tartalmi munkájukban: a korábbinál több rendezvény (konferenciák, műhelyfoglalkozások, tapasztalatcserék, stb.) került megrendezésre. A hagyományosan hatékonyan működő  Kelet-Magyarországi, Kémiai és környezetvédelmi, Nyugat-Dunántúli szekciók mellett  az elmúlt évben három  szekció különösen aktív volt: a tanítói, az óvodai és a művészeti. Ugyanakkor van olyan szekciónk, amely nem tartott rendezvényt, sőt, még a bemutatkozási anyagot sem készítette el a Honlapra. Bizonyos türelmi idő eltelte után a Választmány meg fogja vizsgálni, hogy érdemes-e olyan szekciót fenntartani, amely csak névlegesen működik, a valóságban nem. Jó hír, hogy megszerveződött  egy új területi csapat, a Dél-Dunántúli Szekció, s most van alakulóban a „Fenntartói Szekció”. Ismét a figyelmébe ajánljuk a szekciók vezetőinek a Választmány 2011.  októberi határozatát: „Minden szekciótól kérjük, hogy évente minimum vagy egy nagyobb konferenciát  (50 főt meghaladó), vagy két kisebbet (50 fő alatti) rendezzen a szakmai munka  továbbfejlesztése érdekében.” Ezekbe a programokba célszerű bevonni az újonnan végzett tehetség-szakvizsgás pedagógusokat is.

     2. A kommunikációs eszköztár fejlesztése jelentős eredményt hozott az elmúlt évben: a MTT Honlap teljesen megújult formailag, s ezzel együtt a tartalmi bővítést is elvégeztük, illetve  folyamatosan végezzük. A tartalmi bővítésből ki kell emelni a korábban már említett „Szekciók rovatot”, a MTT mint szervezet munkájának bemutatása is jóval részletesebben és árnyaltabban történik, mint korábban. Országos jelentőségű vállalkozás a hazai tehetség-bibliográfiai leltár készítése a rendszerváltástól napjainkig, amely ugyancsak felkerül a honlapra, ez a munka a következő hónapokban  fejeződik be. E helyen is köszönetet mondunk minden MTT-tagnak, aki részt vállalt az adatok összegyűjtésében – több mint harminc szakemberünk dolgozik ezen! Ezúton is köszönjük Turi Katalin Főigazgató Asszonynak és Varga Árpád szerkesztőnek a Honlap megújításában vállalt hatalmas munkáját. Természetesen – amint azt folyamatosan olvashatjuk – a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg – köszönhetően elsősorban Százdi Antal  szerkesztő úr lelkiismeretes munkájának, köszönjük neki ezúton is! A kivitelezésben az Apáczai Kiadóval továbbra is harmonikus a kapcsolat, az ő anyagi támogatásukkal jelenik meg a folyóirat.

     3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a MATEHETSZ-szel, az OFI-val  a korábbiaknál is szorosabb és sokszínűbb lett  a szakmai együttműködésünk, így több relációban is aktívan részt veszünk a Nemzeti Tehetség Program megvalósításában.  Mindenütt ott van képviselőnk ezen testületekben, a szakmai munka  irányításában kiemelkedő a szerepünk; jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában. Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke különös figyelmet fordít a MTT-val való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk támogatására is: ez egyrészt a Tehetséghidak Program végrehajtásában realizálódik, másrészt az új – várhatóan uniós támogatást is élvező – 2014-20-ig tartó „Talentum Program” folyamatban levő  tervezésében valósul meg.

     A MTT előbb jelzett szakmai munkája elismerésének egyik mutatója, hogy  tagjaink közül sokan kapták meg a  „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetést. Ezek értékét növeli, hogy minden felterjesztés „alulról jövő kezdeményezés” volt: tanítványok, munkatársak tettek javaslatot kitüntetetteinkre. Pontos listánk nincs a kitüntetett MTT-tagokról, de mindannyiuknak gratulálunk ezen a helyen is!  A kitüntetett választmányi tagok neveit megkülönböztetett tisztelettel soroljuk itt fel, ők a MTT vezetésében vállalt feladatokon túl a hétköznapokban  is kiemelkedő szinten végzik a tehetséggondozást: dr. Borosné Jakab Edit,  Gajda Attila, dr. Kollmann György, Körösi Tibor, Mentler Mariann, Pappné Gyulai Katalin, Szénási Istvánné, dr. Török Istvánné. Gratulálunk, és eddigi fáradozásukat köszönve további sikereket kívánunk!

     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal

A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről folyamatosan kérik véleményünket. Ezeket a feladatokat – a rövid, néhány napos határidők miatt – az Elnökség tagjainak mozgósításával  tudjuk teljesíteni.

     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja

 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot.

IV. Tájékoztató a MTT anyagi helyzetéről és gazdálkodásáról  (Külön lapon!)

V. Főbb tennivalók a következő évben.

  – A szekciók munkájának  további erősítése szakmailag és területileg egyaránt.  – A MTT-honlap tartalmi megújításának folytatása. – A 2014-es jubileumi Közgyűlés és Konferencia megszervezése.- A „Tehetség Almanach II.” kiadása.- A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-magyarországi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program, kiemelten a „Tehetség-hidak” program  és más (TÁMOP, OFI)  pályázatok    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok további erősítése. – További harmonikus szakmai együttműködés az Apáczai Kiadóval.

Határozati javaslatok:

1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  az elmúlt évi munkáról.

2. A Közgyűlés fogadja el a gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést.

3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a következő évi főbb feladatok kereteként

     az V. pontban megfogalmazottakat.

2013. szeptember 20.                                                                Az Elnökség nevében:

                                                                                          Dr. Balogh László elnök  sk.  

KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek.

              2013. szeptember 20.                         Dr. Balogh László  s.k.