Author: arpi

Aktuális 2017./3.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság ez év májusában megválasztott Elnöksége és Felügyelőbizottsága 2017. július 5-én együttes ülést tartott, amelynek kertében több fontos napirend került megvitatásra. Kiemelt témakör volt a vezetés számára a következő időszak legfontosabb tennivalóiról  leltár készítése – a május 20-i Közgyűlés határozatainak megfelelően. Az  emelt létszámú új Elnökség tagjainak munkamegosztását is újra kellett gondolnunk, ez elfogadásra került, s a MTT-Honlap „Tisztségviselőink” rovatban olvasható is. A szekciók munkájának továbbfejlesztése is kiemelt feladat a következő időszakban, ehhez kapcsolódóan  az új Alapszabályban rögzített  Szakmai Tanácsadó Testület személyi összetételére tett javaslatot az Elnökség: az SzTT tagjai – funkciójukból fakadóan az Alapszabály szerint – a szekciók vezetői (11 fő) , valamint felkérésre kerülnek az Elnökség által a korábbi választmányi tagok (6 fő), s az elnökségi ülésen  jelenlevők  további hat szakembert jelöltek tagként. Ennek megfelelően az elnökségi ülés elfogadta a 23 fős  SzTT személyi összetételét, amely ugyancsak megtalálható a MTT-Honlap „Tisztségviselőink” rovatban. Az SzTT munkájának koordinálásával az Elnökség Turi Katalin alelnök asszonyt bízta meg, a Testület alakuló ülését október 4-én megtartotta Budapesten. A gazdálkodásunk stabilitása is fontos tényező munkánkban, ezért az Elnökség megbízta Tóth Tamás alelnök urat és Kormos Dénes elnökségi tagot, hogy a következő elnökségi ülésre gyűjtsenek össze ötleteket – mások bevonásával is – a MTT gazdasági helyzetének megerősítésére.
     A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos   Konferenciája 2017. szeptember 22-23-án  Szarvason, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában került megrendezésre, több szervezet és intézmény, valamint szép számú szponzor támogatásával: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Szarvas Város Önkormányzata, Magyarországi Evangélikus Egyház, Szent István Egyetem Tessedik Campus, Szarvasi Evangélikus Ótemplomi Gyülekezet, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezúton is köszönjük a segítséget a nagysikerű konferenciánk megrendezéséhez! A nagy érdeklődés közepette – 230 szakember vett részt a kétnapos programon – lebonyolított konferenciáról részletes beszámoló és az elhangzott prezentációk tanulmány-változata megtalálható a Tehetség folyóirat 2017.3. számában, valamint a MTT-Honlapon. (www.mateh.hu)
   A MTT 2017. évi  „Tehetségekért” kitüntetés átadására is a szarvasi konferencián került sor:  Molnár Isvtánné igazgató – Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, Szarvas -, valamint Virágné Katona Zsuzsanna igazgató – Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Törökszentmiklós – kapták meg most  ezt az elismerést. A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk, tehetséggondozó munkájukhoz további sikereket kívánunk!

Debrecen, 2017. október 5.          

Dr. Balogh László MTT-elnök

Molnár Istvánné – Kriska Zsuzsa: Beszámoló a Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciájáról

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciája 2017. szeptember 22-23-án került megrendezésre Szarvason a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, a Magyar Tehetséggondozó Társaság, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Szarvas Város Önkormányzata, Magyarországi Evangélikus Egyház és a Szarvasi Evangélikus Ótemplomi Gyülekezet szervezésében. A konferenciára az ország minden részéről közel 200-an érkeztek.
A megnyitón, pénteken délután a SZIE Tessedik Campusának előadótermében Molnár Istvánné, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodaigazgatója köszöntötte a konferencia résztvevőit, megemlítve azt, hogy Szarvason milyen nagy hagyománya van a keresztény szellemiségű nevelésnek, tehetséggondozásnak Tessediktől Vajdán át napjainkig.
Elsőként Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke a konferencia meghívóján szereplő Simon András idézetet vette alapul: „Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében. Engedd, hogy a Lélek által megszólaljon benned az üzenet, amelyet rajtad keresztülszeretne közölni az Úr.” A bibliai történet szerint tálentumot kapunk Istentől, és a kérdés az, hogy az egyén él-e a lehetőséggel élete folyamán, és ki tud-e ebben teljesedni. Ezt kell felismernie a szakembereknek, akiknek feladata, hogy ne csak felfedezzék a tehetségeket, gondozzák őket, hanem tudják itthon, Magyarországon tartani, megőrizni őket, mert így a nemzetünk, az egész országunk gazdagodik. Ehhez kérte Isten áldását.
Szarvas Város Önkormányzata és polgármestere nevében is köszöntötte a vendégeket dr. Melis János címzetes főjegyző, elmondva, hogy a szarvasi oktatási intézmények pedagógusainak van dolguk a tehetségekkel, akiknek a gondozása minden elismerést megérdemel. Kívánta, hogy az egész nemzet hasznára legyen a konferencia, melyen a résztvevők kicserélhetik tapasztalataikat, meghallgathatják a témakör aktualitásait.

A teljes beszámoló itt olvasható.