Aktuális 2017./2.

Két fontos esemény zajlott le a közelmúltban a Magyar Tehetséggondozó Társaság szervezeti életében. Az Elnökség 2017. május 10-én tartott ülést, majd május 20-án Közgyűlést tartottunk. Az Elnökség ülésén örömmel konstatálta, hogy a MTT 2016. október 5-én megtartott Rendkívüli Közgyűlésén elfogadott új Alapszabály-tervezet a közelmúltban bejegyzésre került a Fővárosi Törvényszék által – már csak apróbb kiegészítések szükségesek, s ennek megfelelően készítettük elő a május 20-i Közgyűlésünket, ahol lehetővé vált néhány változtatás az Alapszabályunkban, kiemelten az Elnökség létszámának növelése. A Közgyűlésen a következő napirendi pontok kerültek megtárgyalásra: -Az Elnökség beszámolója a MTT 2016. évben végzett szakmai munkájáról, -A Társaság 2016. évi gazdálkodási beszámolója, -A MTT közhasznúsági jelentésének elfogadása, -Az Alapszabályi módosítások elfogadása, -Tisztújítás. A Közgyűlés elfogadta a MTT 2016. évi szakmai és gazdálkodási munkájáról a beszámolót az Elnökség előterjesztésében, majd határozatban rögzítette a 2017. évi főbb feladatokat. Ezek a következők: – Az Elnökség munkájának megerősítése, a Választmány „törlése” miatt a létszám bővítése, új munkamegosztás kialakítása. – A Szakmai Tanácsadó Testület munkaprogramjának , működése szervezeti kereteinek kialakítása. – A szekciók magas színvonalú munkájának fenntartása, további erősítése szakmailag. – A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása. – A szervezettség további erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-alföldi területeken. – A Nemzeti Tehetség Program megvalósításában való további intenzív közreműködés. – Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyben. – A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok bővítése. – További harmonikus együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal és a Matehetsszel, kiemelten a „Tehetségek Magyarországa” célkitűzéseinek megvalósítása céljából. (A teljes Közgyűlési beszámoló a kapcsolódó határozatokkal együtt olvasható a MTT-Honlapon –www.mateh.hu -, valamint a Tehetség 2017./2. számában.) Megválasztásra került a május 20-i Közgyűlésen az új, emelt létszámú Elnökség, valamint a Felügyelőbizottság is. A következők kaptak 3 évre bizalmat a Közgyűléstől az egyes funkciókban. Elnök: Dr. Balogh László , alelnökök: – Dr. Heimann Ilona, – Dr. Polonkai Mária, – Sarka Ferenc, – Tóth Tamás, – Turi Katalin; titkár: Szénási Istvánné, ügyvivő: Bohdaneczky Lászlóné dr., további elnökségi tagok: – Dr. Bodnár Gabriella, -Dr. Dávid Imre , -Kormos Dénes. A Felügyelőbizottság elnöke: Gönczi Sándor , tagjai: -Bíró Gábor, -Gyurcsó Gyuláné, -Takácsné Laczó Szilvia. a Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciája 2017. szeptember 22-23-án Szarvason, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában kerül megrendezésre, a részletes program és a jelentkezési lap augusztus 20. után lesz olvasható a MTT-Honlapon. (www.mateh.hu)

  1. május 28. Dr. Balogh László
    elnök

You may also like...