Nyíregyházi tehetségkonferencia

Dr. Szilágyiné Pálkövi Mária: Beszámoló   a nyíregyházi tehetségkonferenciáról
(2018. május  11-12.)
„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”


címmel tartott  sikeres Konferenciát és Tehetségnapot a Fiatal Tehetségekért Alapítvány, a Magyar Tehetséggondozó Társaság  Kelet - Magyarországi Tagozata és a  Konszonancia Regionális Zenei Tehetségsegítő Tanács Nyíregyházán a Korona hotelben.A rangos eseményt megelőző sajtótájékoztatón  újságírók, TV -  és rádiók képviselői tehették fel kérdéseiket az előadóknak. A program a házigazda, dr. Szilágyiné Pálkövi Mária, a FITA  és a Konszonancia RZTT elnöke köszöntésével kezdődött,  majd Halkóné dr. Rudolf Éva, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Köznevelési Kulturális és Sport Bizottságának vezetője és dr. Balogh László, a MTT és MATEHETSZ elnöke köszöntő szavaival folytatódott. Ezt követően jeles szakemberektől hangzottak el előadások, valamint zenei produkciók.

 

Franz. J. Mönks professzor, az ECHA örökös elnöke  először 2010-ben tartott előadást Nyíregyházán a házigazda – dr. Szilágyiné Pálkövi Mária meghívására, azóta minden évben  megtiszteli  jelenlétével  és előadásaival rendezvényeinket. Jelen előadása: „The Becoming of Gifted Education in Europe” - Galtontól Terman -ig vezetett bennünket az európai tehetséggondozás hiteles történetének megismerésében.
Dr. Balogh László, a MTT és a MATEHETSZ elnöke:” A rendszerszemlélet fontossága a tehetséggondozó programokban”  előadásában  a legfontosabb teendőket jelölte ki az előrelépéshez: korrekt helyzetfeltáró munka, a tehetségfejlesztésben közreműködők továbbképzése, jogi szabályozás gazdagítása és egyértelművé tétele, ezen alrendszerekről szóló átfogó tanulmányok készítése – elméleti és gyakorlati aspektusok, a  tehetséggondozó jó gyakorlatok közvetlen tanulmányozásának szükségessége.
Dr. Révész György, a Pécsi Egyetem Pszichológiai Intézete professzorának „A tehetséggondozás kritikus pontjai: online nemzedék egy offline közegben” előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők. Az „online állapot” lehetséges következményeiről és megoldási lehetőségekről szóló értékes információk  (Csibésztúra – Matehetsz e- learning képzések) mellett hangsúlyozta a tanár „követendő modell” szerepét. 
Dr. Szilágyiné Pálkövi Mária” A FITA 20 éve” előadása  az „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” címet harmadszor is  elnyerő Fiatal Tehetségekért Alapítvány 20 éves munkásságáról, eredményeiről  (Tehetséggondozó táborok, Műhelyek, kurzusok,  továbbképzések, konferenciák, tehetségnapok, versenyek, Tehetséges Fiatalokat segítő programok) szólt.
Az idei Konszonancia díjakat Pálkövi Antal gordonkaművész, Váradiné Istenes Erzsébet intézményvezető, Gyurján Lászlóné intézményvezető – helyettes kapták, kiemelkedő tehetséggondozói tevékenységük elismeréseként.
2018. 05. 12 -én reggel Bartók Béla hangján a „Csodaszarvas” ballada szólalt meg  a Jó Gyakorlatok bemutatása napján.
A nagy tehetségű Fuhrländer Anna hegedűművész, hangversenymester  (Pálkövi Mária tanítványa volt) az ausztrai és németországi zenei oktatásról osztotta meg tapasztalatait  – párhuzamot vonva a hazai zeneoktatás lehetőségeivel.
Laskay Zsoltné művésztanár, Erkel Ferenc AMI „ A hangszeres tanítás új lehetőségei – Kovács módszer” jó gyakorlata az egészséges zenész – életmód programja a sikeres életpályához szükséges testi, lelki, és szellemi alkalmasság fejlesztéséről és fenntartásáról szólt. 
Dr. Radványi Tibor a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanára: Legorobot építés, programozás és verseny” címmel osztotta meg tapasztalatait a robotprogramozás lehetőségeiről  európai versenyre bejutott csoportja projektjének bemutatásával.
A két napos rendezvényen tehetséges gyerekek, fiatalok közül kiemelkedően magas szintű produkciót nyújtott: Kovács Lili Júlia – (tanára Barra Ákos),
Színpadi fellépéssel közreműködtek a Konferenciáűn:  a Nyíregyházi  Tündérkert - Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézménye táncos lábú óvodásai, művésztanárok, tehetségeink (Németország és Magyarország), a FITA vezetői, tagjai, együttműködő intézmények, szervezetek képviselői, táboraink részvevői: Fuhrländer Anna, Décsi Zsuzsa, Laskay Zsoltné, Laskay Zsolt,  Barra Ákos , Kovácsné Giliga Edina, Szilágyi Zsuzsa, Tuba Andrea, Sáfár Rebeka, dr. Szilágyiné Pálkövi Mária.