A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA, 2014.

A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ  TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK  ÖSSZEFOGLALÓJA

 ( A  MTT   2013. szeptember 21-től 2014. december 31-ig  végzett  munkájáról)

Bevezetés
1. A Választmány 2014. március 12-i ülésén úgy döntött, hogy dátumhoz kötött hivatalos adatközlési kötelezettségünk miatt 2014-től a rendes évi Közgyűlést a Társaság mindig  tavasszal fogja tartani, s az elnökségi beszámoló mindig az előző naptári évre fog vonatkozni. Mostani beszámolónk rendhagyó, mivel  a 2013. év korábban még Közgyűlésen nem tárgyalt periódusa ( szept. 21- december 31-ig) munkájának összegzését is tartalmazza, a 2014. évi beszámoló mellett.
 2. A 2013. szeptember 20-án Pécsett  megtartott  Közgyűlés óta végzett munkáról az alábbiakban  az Elnökség által elfogadott, a Választmány által véleményezett beszámoló összefoglalója olvasható. A beszámoló hagyományosan öt nagy területre terjed ki:
              - szervezettség, taglétszám,
              -  az Elnökség, Választmány munkája,
              -  a tartalmi munka főbb elemei, eredményei,
              -  gazdasági tájékoztató,
              - a következő év főbb feladatai.

I. Szervezettség, taglétszám
   A korábbi  években átlagosan 250 fő körül volt a fizető tagok létszáma. Minden évben jönnek újak - 2013-ban 25 új tag lépett be a MTT-be, 2014. végéig újabb 21 fő jelentkezett a Társaságba. Ennek megfelelően most kb. 300 fő a MTT létszáma,  természetesen hagyományosan van némi mozgás az évenként tagdíjat fizetők számában...
II. Az Elnökség, Választmány munkája
   Az Elnökség a fenti időszakban 4 alkalommal ülésezett, minden alkalommal a választmányi ülést megelőzően. Ezeken az üléseken a feladatkörnek megfelelő napirendek szerepeltek: előkészítettük a választmányi üléseket, megtárgyaltuk a Választmány és Közgyűlés által ránk ruházott feladatok teljesítését, valamint megbeszéltük a Társaság aktuális ügyeinek alakulását, intézését. Az elnökségi üléseken  18 határozatot hoztunk. (Mind az Elnökség, mind a Választmány határozatai nyilvánosak, a Honlapunkon elérhetők a „Határozatok” rovatban.)
   A Választmány ugyancsak 4 alkalommal ülésezett - az elnökségi üléseket követően, főbb napirendek a következők  voltak:
     - A MTT 2014. évi jubileumi konferenciája  szekcióprogramjainak megbeszélése, - Sikeres NTP-s pályázatokról beszámoló, - A MTT gazdálkodása és ügyiratkezelése ( a 2012. és 2013. években) külső ellenőrzésének   tapasztalatai, - A 25 éves jubileum alkalmából készülő „Almanach II.” MTT-kiadvány  tartalmi kérdéseinek megbeszélése, - A 2014. évi aktuális MTT-tisztségviselői választás előkészítése, a Jelölő Bizottság felkérése, - A debreceni jubileumi konferencia aktuális szervezési tennivalói (többször is szerepelt a napirendben), - A MTT közhasznúsági beszámolójának és kérelmének megtárgyalása, ezzel kapcsolatos feladataink a Közgyűlésen, - A MTT „Tehetségekért”  kitüntetés odaítélése (2014. évi díjazottak), - A Tehetség folyóirat megjelentetésének új feltételei, - A MTT-Honlap „Tehetség szakirodalom” rovatának előkészületeiről, megnyitásáról, - Összefoglaló tájékoztatás a debreceni jubileumi  konferenciáról, - Az új MTT-Elnökség munkamegosztása, - A 2015.  szeptemberi győri MTT-Konferencia előzetes programja.
Ezen témakörökkel kapcsolatosan a Választmány 22 határozatot hozott, ezek vezérelték munkánkat a fenti időszakban. Természetesen  az ülések  témaköreit nem véletlenszerűen jelöltük ki, tevékenységünk  alapját a 2013. évi Közgyűlésen elfogadott kiemelt feladatok  jelentették, s ezekhez kapcsolódtak a megtárgyalt napirendek is.
III. A tartalmi  munka főbb elemei, eredményei
   A tartalmi munkánk kereteit a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban több szekció tartalmas tevékenysége, kommunikációs eszköztárunk fejlesztése, tovább gazdagodó külső szakmai kapcsolataink, más szervezetekkel lebonyolított közös programjaink jelentették.
   Kiemelt szerepet kapott tartalmi munkánkban ebben a periódusban a MTT megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő debreceni jubileumi konferencia, illetve ennek előkészítése. A nagyívű rendezvényt két éves előkészítő munka előzte meg. Ezúton is köszönetet kell mondanunk mindenkinek, aki a MTT megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett sikeres konferencia előkészítésében és megvalósításában közreműködött.  Több szálon indult meg és folyt a konferencia megrendezéséig a munka, ebben a következő elemek voltak kiemelkedő jelentőségűek. A konferencia Szervezőbizottsága Sarka Ferenc alelnök úr vezetésével szisztematikusan készítette elő a programot, rendszeresen megtárgyalva a megoldott feladatokat a választmányi üléseken. A „MTT Almanach 2014” kiadvány Szerkesztőbizottsága Százdi Antal szerkesztő úr  elnöklésével folyamatosan végezte a  tartalmi és szerkesztési előkészületeket. A MTT szekciók vezetői közel egy évig dolgoztak azon, hogy jeles csapatokat verbuválva megmutassák értékeiket a konferencián megjelenő tehetséggondozó szakembereknek. A konferencia Szervezőbizottsága a közvetlen szervezési feladatokat és a konferencia lebonyolítását az Elnökség debreceni tagjaira bízta, akik Szénási Istvánné és Varga Árpád közreműködésével  nagy erőfeszítéseket tettek, hogy költségkímélő, de mégis megfelelő körülmények között tudjuk megrendezni a konferenciát, s megoldották a jelentkezésekkel, a közvetlen előkészületekkel és a lebonyolítással kapcsolatos szervezési feladatokat is. Ebben a közvetlen előkészítő munkában nagy segítségére voltak a szervezőknek  a KLIK Debreceni Tankerületének igazgatója, Pappné Gyulai Katalin és munkatársai, valamint  Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői, intézményi munkatársai. Őket is köszönet illeti meg fáradozásaikért.
     1. Területi, szakmai szervezeteink munkája
A MTT működő szekciói közül csaknem mindegyik - összesen tíz -   gazdag programtervet készített az ünnepi konferenciára. Ezek alapján ismételten bizonyítást nyert, hogy a Társaság szakmai munkájának gerincét jelentő szekciók - több esetben évtizedekre visszanyúló - tevékenysége hallatlanul értékes a magyar tehetséggondozás gyakorlatában. E munkáról  sokszínű kép tárulkozott a konferencia résztvevői elé, s több szekcióban élénk szakmai vita is kibontakozott az üléseken, felvillantva egyben a következő évek feladatait is. Összesen több mint ötven előadás, bemutató került a szekcióülések programjára.
     2. A kommunikációs eszköztárunkról (Honlap, Tehetség szakfolyóirat)
a/ A MTT-Honlap fejlesztése jelentős eredményt hozott az elmúlt évben:  2013-ban teljesen megújult formailag, s ezt követően folytattuk a tartalmi bővítést , illetve most is  folyamatosan végezzük.
-    A tartalmi bővítésből most is ki kell emelni a korábban már említett „Szekciók rovatot”: a MTT tartalmi munkájának bemutatása ennek révén jóval részletesebben és árnyaltabban történik, mint korábban. Egyrészt folyamatosan jelennek meg tájékoztatók (meghívó, beszámoló rendezvényekről stb.) az egyes szekciók munkájáról, másrészt  a jubileumi konferencia szekcióülésein elhangzott előadások prezentációi is nagy számban olvashatók a Honlapon.
- Országos jelentőségű vállalkozás a „Tehetség szakirodalom” főrovatban a „Könyvek és tanulmányok” közreadása. Ezt 2014-ben nyitottuk meg  Honlapunkon, lehetővé téve, hogy a szakemberek, szülők és más érdeklődők olvashassák  a legfontosabb hazai kutatási eredményeket. Két részből áll e rovatunk: az egyikben a könyveket tesszük elérhetővé, a másikban a kötetekben, folyóiratokban  megjelent tanulmányokat, cikkeket. Jelenleg 16 monográfia és tanulmánygyűjtemény érhető el, s 227 tanulmány, gyakorlati elemzés olvasható Honlapunk ezen részében. A gyűjtést tovább folytatjuk.
- Ugyancsak kiemelkedő szakmai jelentősége volt a hazai „Tehetség-bibliográfia” elkészítésének a rendszerváltástól napjainkig, amely a nyomdai megjelenés után  ugyancsak felkerült  a honlapra  2014-ben, közel másfélezer szakírás adatait tartalmazva..
- Az „Almanach - 2014” című kötet is felkerült a Honlapra a nyomdai megjelenés után, amely a Magyar Tehetséggondozó Társaság 25 éves története során végzett sokrétű tevékenységet mutatja be a hazai tehetséggondozás fejlesztésében. Az Alapszabályunkban kezdetektől benne van a célok között ez a sokszínűség: „tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység”, ezen munka elemzése jelenik meg az „Almanach - 2”- ben a következő írásokban: „A Magyar Tehetséggondozó Társaság története”,  „A Tehetség szakfolyóirat története – a tehetséggondozás szolgálatában” , „A magyarországi tehetségkutatások áttekintése a rendszerváltás éveitől 2013-ig „ , „Tanulmány a pedagógusok tehetséggel kapcsolatos szakdolgozati témaválasztásáról és a továbbképzésről történő visszajelzésekről”, „Gondolatok a tehetségről – a tehetségfejlesztő szakemberek véleményén kívüli, a társadalom különböző rétegeiben megfogalmazott gondolatok” ,  „A Magyar Tehetséggondozó Társaság szerepe a Nemzeti Tehetség Program megvalósításában”. Ez a széles ívű áttekintés minden tehetséggondozással foglalkozó szakember számára ad újabb támpontokat munkája továbbfejlesztéséhez, a Magyar Tehetséggondozó Társaság számára pedig kiinduló pontokat  jelent jövőbeni terveink biztos szakmai alapokon történő megfogalmazásához. Ezúton is köszönjük Turi Katalin Főigazgató Asszonynak és Varga Árpád szerkesztőnek a Honlap megújításában és működtetésében vállalt lelkiismeretes és hatalmas munkát.
       b/ Természetesen - amint azt folyamatosan olvashatjuk - a Tehetség folyóirat továbbra is magas szakmai színvonalon jelenik meg - köszönhetően elsősorban Százdi Antal  szerkesztő úr lelkiismeretes szervező és tartalmi munkájának, köszönjük neki ezúton is! A folyóirat kiadásában az Apáczai Kiadóval 2008. óta harmonikus volt a kapcsolat, az ő anyagi támogatásukkal jelent meg a folyóirat hosszú éveken át. 2014 őszén új helyzet teremtődött azzal, hogy az Apáczai Kiadó állami tulajdonba került, ezért a Tehetség folyóirat jövőbeli kiadásának ügyét is napirendre kellett tűznünk. A  Választmány  úgy döntött, hogy saját költségen továbbra is megjelenteti a szakfolyóiratot  évi négy alkalommal, egyenként 500 példányban. A vezetőség döntése alapján  a miskolci Wondex Kiadóval  kötöttünk szerződést, s decemberben elindult a közös munka   Százdi Antal felelős szerkesztő szakmai irányításával. Az új nyomdával való eddigi együttműködés nagyon harmonikus ,  mindenben segítőkészek , ez reménykeltő a jövőt illetően is. Természetesen az Apáczai Kiadó sokéves támogatásáért a vezetés köszönetét fejezte ki levélben a Kiadó igazgatójának, Esztergályos Jenőnek. A közel egy évtizedes sikeres együttműködést, anyagi és szakmai támogatást   e keretekben   is  tisztelettel köszönjük.
     3. A Nemzeti  Tehetségsegítő Tanáccsal, a Tehetségügyi Koordinációs Fórummal, a MATEHETSZ-szel, az OFI-val  a korábbiaknál is szorosabb és sokszínűbb volt  a szakmai együttműködésünk, így több relációban is aktívan részt veszünk a Nemzeti Tehetség Program megvalósításában. A MTT 2013 őszén két nagyobb összegű sikeres meghívásos NTP-pályázatot is megvalósított, amelyek jelentősen segítették a jubileumi konferencia előkészítését: az egyiknek Sarka Ferenc alelnök, a másiknak Szénási Istvánné titkár volt a koordinátora. Mindenütt  van képviselőnk a fenti testületekben, a MATEHETSZ Elnökségében például három tagunk visel funkciót.  A szakmai munka  irányításában kiemelkedő a szerepünk; jelentős részt vállal a MTT tagsága anyagok, tervek, kiadványok készítésében, konferenciák szervezésében, lebonyolításában. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsban közel tíz MTT-tag dolgozik. Bajor Péter, a MATEHETSZ és az NTT ügyvezető elnöke különös figyelmet fordít a MTT-vel való hatékony szakmai együttműködésre, s egyben munkánk támogatására is, ezt ezúton is köszönjük.    
     4. Szakmai együttműködés a  nevelési-oktatási intézményeket irányító minisztériummal
A tehetséggondozást érintő fontos kormány-, illetve minisztériumi dokumentum-tervezetekről folyamatosan kérik véleményünket. Ezeket a feladatokat - a rövid, többnyire néhány napos határidők miatt - az Elnökség tagjainak mozgósításával  tudjuk teljesíteni.
     5. Határon túli kapcsolatok: Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja
 Konferenciákon, továbbképzéseken, műhelyfoglalkozásokon való részvétel, tapasztalatcserék és más közös programokban realizálódott  e kapcsolatot 2014-ben is.
IV. Beszámoló jelentés a MTT anyagi helyzetéről és 2014. évi gazdálkodásáról  (Mellékelve!)
V. A MTT „Tehetségekért” kitüntetését 2014-ben a következőknek ítélte oda a Választmány  
- Dr. Dávid Imre tanszékvezető, Debreceni Egyetem, BTK, - Dr. Fésüs László egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, DEOEC, - Lénártné Horváth Ilona  általános iskolai igazgató, Kazincbarcika, - Posta László kollégiumi igazgató, Deák Ferenc Kollégium, Debrecen, - Vassné Dömötör Rozália tanárnő, Debrecen , - Vasvári Zoltánné alapítványi elnök, Nyíregyháza
VI. Főbb tennivalók a következő évben : - A szervezettség további  erősítése: taglétszám növelése, különösen a dunántúli és dél-magyarországi területeken. - A MTT-honlap tartalmi gazdagításának folytatása.  - Továbbra is széleskörű szakmai együttműködés a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal, a MATEHETSZ-szel, valamint  a kormányzati és minisztériumi szervekkel tehetség-ügyekben. - A Nemzeti Tehetség Program által kiírt és más   pályázatok    megvalósításában  való további intenzív közreműködés.  - A határon túli magyar tehetség-szervezetekkel, műhelyekkel a kapcsolatok további erősítése. - A MTT „közhasznúsági státuszának” mielőbbi visszaszerzése. (Háttér: a Fővárosi Törvényszék, 2014 decemberében felfüggesztette a MTT közhasznúsági pozícióját. A 2014. májusi Közgyűlésünk által elfogadott, majd benyújtott ilyen irányú kérelmet formai okokra hivatkozva utasították el, annak ellenére, hogy jogi tanácsadó személy szakmai irányításával - több tízezer forintos munkadíj ellenében - fogalmazódott meg a hivatalos beadvány!)
Határozati javaslatok:
1. A Közgyűlés fogadja el  az Elnökség  beszámolóját  az adott időszak munkájáról.
2. A Közgyűlés fogadja el a 2014. évi gazdálkodásról szóló beszámoló jelentést.
3. A Közgyűlés fogadja el és határozatban rögzítse a következő évi főbb feladatok kereteként
     az VI. pontban megfogalmazottakat.

2015. május  27.                                                                    Az Elnökség nevében:
                                                                                           Dr. Balogh László elnök  


KIEGÉSZÍTÉS: a Közgyűlés a fenti három határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta, így azok határozati rangra emelkedtek, valamint  4.  határozatként a Közgyűlés egyhangúlag  elfogadta  a 2014. évi Közhasznúsági Beszámolót.

2015. május  27.                       

                 Bohdaneczky Lászlóné dr.   s.k.                          Dr. Balogh László  s.k.
                     jegyzőkönyvvezető                                                     elnök