A MTT 30. Országos Konferenciája

Szekcióvezetői  összefoglaló
MTT 30. Országos Konferenciája, Eger, 2019. szept. 21.

Felsőoktatási Szekció

Dr. habil Bodnár Gabriella (PhD)



A jubileumi konferencián a Felsőoktatási Szekció vezetője - dr. habil Bodnár Gabriella egyetemi docens, egyben 1989-től a Társaság alapító tagja - vezettem a szekcióülést.
A résztvevő intézményeket sikerült időben értesíteni, ill. meghívni a rendezvényre, ennek köszönhetően több, az ország neves intézményeinek vezetői által képviselt tehetség koordinátorai, Tehetségtanácsok elnökei jelen tudtak lenni. A jelenlevő intézmények és képviselőik a következők voltak
- BME , PTE, JPE, ELTE, UNK, NyE,SoE, MATEHETSZ,ME…. valamint érdeklődő köznevelési intézmények, a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója, valamint Szegedi Városi Kollégium intézményvezető-helyettese.
A program előadói, a felsőoktatás tehetséges hallgatóinak azonosításának, kiválasztásának, mentorálásnak kérdéseiről, (Szabó János PTE), a műszaki pályára kerülők szocializációjáról (dr. Bognár György BME), valamint a megváltozott pedagógusszerepek a tehetséggondozásban (dr. Heimann Ilona), tartottak előadást. Ezen kívül az ELTE, ahonnan ugyan nem tudtak részt venni a programon, rendelkezésünkre bocsátotta tehetségprogramjának beszámolóját és hozzájárult annak közzétételéhez. Az előadásokat követően tartalmas és informatív konzultációra került sor, ahol az intézmények megosztották tapasztalataikat és eredményeiket a kiválóságok, tehetséges hallgatók mentorálásával kapcsolatban. A résztvevők megfogalmazták, minden egyetem stratégiai célja között ott kell, hogy szerepeljen: a tehetséges, kreatív fiatalok segítése, támogatása, mentorálása, mert ez biztosítja a fejlődést, a jövő nemzedékének részvételét, lehetőségeit a tudomány és a munka világában. Az elhangzott előadásokat a MTT Honlapján olvashatók, lesznek.
Sikerült elérni, hogy szekción jelenlevő, és még nem MTT tagok, bejelentkeztek a MTT tagságába. A szekció munkáját mindenben aktívan segítette dr. Szerdahelyiné Hutter Angéla Kolleganő, köszönet fáradozásaiért.

A szekciók előadásai:

A tudományos tehetség összetevőinek vizsgálata a felsőoktatási tehetséggondozásban résztvevő hallgatók körében

Pedagógus szerep a tehetségfejlesztésben

Az ELTE 2019-es tehetséggondozási eredményeinek bemutatása az Oktatásfejlesztési és Tehetségondozási Osztály munkájának alapján

Pályaorientáció lehetősége a műszaki felsőoktatásban