Dél-Dunántúli szekció

A MTT 2013. szeptember 20-21-i Közgyűlése és

Konferenciája

Apáczai Nevelési Központ (ANK)  Pécs, 7632, Apáczai körtér 1.

A hétvégén zajlott a Társaság hagyományos konferenciája és közgyűlése Pécsett. Régen érte ilyen megtiszteltetés a várost, az intézményt, hisz a Társaság eddig jobbára az ország más régióiban szervezte e rendezvényeket.

A konferenciára 120 résztvevő regisztrált. Képviseltette magát a tagságon kívül a város, a megye tehetséggondozóinak több ismert szereplője, a környékbeli tehetségpontok képviselői.

Sárospataktól Győrig széles volt a földrajzi tér, ahonnan fogadhattuk a vendégeket.

A program a házigazda intézmény tanulóinak rövid bemutatkozásával indult, majd  Dr. Balogh László Elnök Úr köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket. Pécs Város képviseletében Nagy Csaba Alpogármester Úr levélben köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a tehetségek felkarolásának fontosságát, az odafigyelő segítséget. Turi Katalin a házigazda és a dél dunántúli tehetséggondozók nevében köszöntötte a konferenciát.

Franz J. Mönks Professzor Úr nagyívű áttekintést adott a világ különböző országaiban folyó tehetséggondozó munkáról, nem titkolva el a még problémás, fehér foltnak számító területeket sem. Előadásában ismét felhívta a figyelmet Révész Géza professzor kiemelkedő, úttörő tevékenységére, hiányolva azt az elismerést az utókor részéről, melyet méltán megérdemelne e nagyszerű életút.

Bajor Péter alapos és részletes bemutatást adott a MATEHETSZ által gondozott projektek helyzetéről, a jövő lehetőségeiről, előadása segítséget nyújtott abban is, hogy mely területekre célszerű fókuszálni a tehetséggondozó munkánkban.

Kormos Dénes a tehetségsegítő tanácsok előtt álló lehetőségekről, feladatokról beszélt. Világossá tette a tehetségpontok és tanácsok egymáshoz való lehetséges viszonyát, a tanácsok sokirányú funkcióit. Beszélt az eddigi működés tapasztalatairól, nem hallgatva el a nehézségeket, de megmutatva a tanácsok előtt álló lehetőségeket is.

Dr. Pais Ella Regina a tőle megszokott összeszedettséggel és áttekintéssel élvezetesen vezette be a hallgatóságot a Z, majd az alfa generáció jellemzőibe, a korosztály sajátos tehetség megnyilvánulásaiba, megoldásokat kínálva a fejlesztés lehetőségeire és esélyeire. Előadását a közönség vastapsa kísérte.

Az előadások között az ANK Művészeti iskolája és a Pécsi Művészeti Gimnázium tehetséges, versenyeket nyert tanulói mutatták be produkcióikat

Az este Bólyban ért véget, ahol a helyi zeneiskola kiváló harmonika együttese mutatkozott be.

Szombaton délelőtt a hagyományoknak megfelelően tehetségműhelyekben folyt a munka.

Az ANK tehetséggondozó tevékenységének és a város ez irányú tevékenységének rövid áttekintése után a házigazdák 1. Sz- Általános Iskolájának tanulói mutattak be részleteket a Dzsungel könyvéből. Az előadás egy négynapos kórus tábor „terméke”, mely alkalmat adott arra is, hogy megmutathassuk: mire tudunk menni, ha a szülők, és a pedagógusok együttesen fognak össze a tehetségekért.

Szép perceket vittek a konferencia programjába a Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolájának növendékei.

A tehetségműhelyek sokszínűségét jelzi, hogy az úszók, a táncosok, a természettudósok éppúgy képviseltették magukat, mint a kollégium, a könyvtár, vagy akár a sakk és a szorobán.

Minden konferencia nélkülözhetetlen elemei a szünetek. Ezek azok a fórumok, amikor az egy nyelvet beszélők egymásra találnak, amikor későbbi tervek realizálódnak, amikor sokat jelentő szakmai kapcsolatok köttetnek. A szünetekben volt lehetőség a Társaság kiadványainak megtekintésére, az iskola tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás megtekintésére.

A konferencia zárásakor megfogalmazottak úgy véljük a tehetséggondozó munkánkra is érvényesek: bár nem mindig ideálisak a körülmények, bár kapunk néha sebeket, bár a jogszabályi és a szervezeti keretek nem mindig a legideálisabbak a munkához, de a gyerekek tehetsége, az elkötelezettségünk és az optimizmusunk folyamatosan előre tudja mozdítani a tehetséggondozás ügyét. Ezt a szövetséget erősítette meg ismételten a konferencia, ahogy a korábbi években is tette mindig. És hogy ehhez Pécs a mediterrán arcát is meg tudta mutatni, az a szervezők számára külön örömöt jelentett!

Turi Katalin

You may also like...